Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-243

74 Az országgyűlés képviselőházának 243 kormányt e lépés megtételére ösztökélték, nem ismerem, mert erre nézve eddig legalább semmiféle felvilágosítást nem kaptunk, de előre is kijelentem, hogy a magam részéről semmiféle olyan okot nem tartok elfogadhatónak, aimely a szovjettel való diplomáciai kapcsolatot ^előttem indokolttá tenné. Az ellen pedig a legélénkebben és a leghatározottabban tiltakozom, hogy ez :a magyar revízió szent gondola- ' tával kapcsolatba hozassék. Magyarországot egyáltalán nem érdekelheti az, hogy az orosz szovjet helyeslő vagy nem /helyeslő álláspontot fogial-e el a revízió tekintetében és semmiképpen sem tartom megengedhetőnek, hogy a kormánynak ezt a külpolitikai lépését bárki is ezzel a magasztos gondolattal kendőzve akarná a közvélemény előtt menteni vagy tetszetősebbé tenni. Ha a gazdasági okokat vizsgálom, akkor sem látok reánk nézve komoly előnyt jelentő okokat. Eddig csupán azt láttuk, hogy a szovjet kanosukával fizetett munkások véres verejtéke árán dömping-gabonával árasztotta el az egész világot és — mint hírlik — ezt folytatni is akarja. Mi mezőgazdasági állam vagyunk és így egyedül ezen a téren jelentenének számunkra a kiviteli lehetőségek bizonyos előnyt. De ilyen körülmények között ez a lehetőség teljesen kizártnak tekinthető. Az pedig, hogy patkószögeknek, lózabláknak, vagy más ilyen aránylag jelentéktelen árucikkeknek kivitele válhatnék lehetővé, igazán nincs arányban azzal a mérhetetlen erkölcsi kárral, amely ezen összeköttetésből reánk származhatik. Lerongyolt, kifosztott, megcsonkított, koldus nemzet vagyunk, de becsületünk és önérzetünk — eddig legalább — még intakt maradt és mártir vérbe áztatott kezekből, még ha arany csillog is a tenyerükben, sem alamizsnát, sem segítséget nem vagyunk hajlandók elfogadni. Erkölcsi szempontból bírálva a kérdést, az érvek egész seregét tudnám felsorakoztatni, amelyek mind élő tiltakozást jelentenének. Magyar ország egy olyan véres szovjeturalom dühöngésének volt a részese, hogy minden magyar embernek minden idegszála tiltakozik az ellen a gondolat ellen, hogy ezzel a szovjettel még egyszer szorosabb viszonyba kerülhessünk itt, (Ügy van! Ügy van!) ahol emlékoszlopokat és emléktáblákat állítottunk fel az ország minden részében a bolsevista diktatúra áldozatainak, ahol alig van falu az országban, amelyben ennek a rémuralomnak a gyászos emlékei nem élnének még ma is, ahol özvegyek és árvák könnyei áztatják azt a földet, amelyen egykor Szamuelly bitófái állottak és a fővárosban is alig van épület, amelyhez nem fűiződnének valamely borzalmas emlékek, — a parlament épületét iseim kizárva — ahol a'Návayak, Hollánok, Ferry Oszkárok és a többi áldozat szelleme kísért még ma is és fog kísérteni mindaddig, ameddig egy magyar ember él ezen a földön. Már ezek emlékének is tartozunk azzal, hogy tiltakozó szavunkat felemeljük. Az egész keresztény társadalom a legnagyobb megütközéssel értesült a kormány szándékáról és élénken tiltakozik ellene. Nem azért említem elsősorban a keresztény társadalmat, mintha nem volnék meggyőződve arról, hogy más felekezetű és hazafias gondolkozású honfitársaink is azt erezik, amit én, de mert a legnagyobb irtó háborút a kereszténység és keresztény gondolat, a keresztény erkölcs ellen indította ez az istentagadó pribékhad, amely a szovjeturalom alatt itt garázdálkodott hazánkban. Az Isten, a család, a haza, a templomok és a ülése 1934 február 23-án

f pénteken. papok ellen intézték a legintenzívebb támadásaikat a szovjet hordái. Hát a világot, a nemzeteket -már csak tisztán üzleti szempontok vezérlik minden téren és az erkölcsi értékek megfojtásához most még mi is hozzájáruljunk! Hiszen nem újabb összeköttetést keresni, de a bolsevizmusnak itt még megmaradt csöke vényeit kiirtani volna sürgős feladata a kormánynak, mert ennek nyomait még mindig itt látjuk a zenében, az irodalomban, a művészetben és a közéletnek, a társadalmi életnek egyéb területein. De kérdem a t. igazságügy miniszter urat: minő jogcímen akasztották fel a bolsevizmus bukása után bírói ítélettel Korvin-Klein Ottót és társait, miért üldöztük és kényszerítettük szökésre a bolsevista népbiztosokat és pribékeket és miért kergettük halálba a véreskezű Szamue'lly Tibort, ha most elismerjük azt a szovjetet, amelynek ezek, voltak a magyarországi exponensei? Elnök: Figyelmeztetem a szónokot, hogy bírói ítéleteket kifogás tárgyává ne tegyen. (Gr. Apponyi György: Nem a bírói ítéleteket kifogásolta!) Csendet kérek képviselő úr! Hódossy Gedeon: Bocsánatot kérek, nem a bírói ítéleteket kifogásoltam,- ez tőlem a legtávolabb álló volna, csak azt mondottam, hogy bírói ítélettel Korvin-Klein Ottót felakasztották ... Elnök: Azt méltóztatott kérdezni az igazságügyminiszter úrtól, hogy milyen alapon akasztották fel. Bírói ítélet alapján. Tessék foltyatni! Hodossy Gedeon: Ha most el akarják fogadni ... Elnök: Csendet kérek, képviselő úr! Hodossy Gedeon: A miniszterelnök úr hazánk újjáépítésének munkájában való részvételre szólította fel a társadalom minden rétegét, amely munkából minden igaz magyar ember készséggel veszi M a részét, de a szovjettel való kapcsolat nem az építés, hanem a rombolás lehetőségeit tárja elénk, amelyen keresztül nem a feltámadás fényét, hanem az erkölcsi halál sötét árnyékának visszasuhanását látom, amihez segítő kezet nyújtani semmikép sem vagyunk hajlandók. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Örffy Imre! Őrffy Imre: T. Ház! Az előttem szólt t. képviselőtársam felsorakoztatta mindazokat az érdelmi és hazafiúi aggodalmakat, amelyeket ő érez és lát az orosz-magyar diplomáciai kapcsolatok felvétele miatt. Űgy érzem, hogy ennek a kérdésnek itt a napirendi vita kapcsán való ismételt taglalása nem helyes, két okból sem. (Gr. Apponyi György: Másutt nem hebet!) Némi szerepem volt a házszabályok létrehozatalánál és tudom nagyon jól, hogy a házszabályokat alkotó akkori törvényhozó testületnek nem az volt a törvényhozói akarata, hogy a napirendi viták ilyen, az előttem szólott képviselőtársam által felvetett tárgyban megindult vitához hasonló vitákká szélesedjenek ki. Tudom, hogy ez a gyakorlat nem mai, eléggé régi, de ez nem változtatja meg azt az álláspontomat, hogy a napirendi vitáknak ez a kiszélesedése nem felel meg sem a házszabályok szellemének, sem pedig szerény nézetem szerint annak a posztulátumnak, hogy ilyen nehéz és nagy időkben minden alkalommal a Ház minden ülésének végét nem lehet félhasz-