Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-243
60 Az országgyűlés képviselőházának 2 A3. választás biztosítja jobban. A választásnál, ahol több ember több szempontból vesz részt, ahol több szempont érvényesül, sokkal biztosabb és megnyugtatóbb az eredmény az illető egyén megválasztása tekintetében, mint az egyéni kinevezésnél. (Büchler József: Érvényesítsék ezt a kormánynál is! A miniszterelnök úr sem készült miniszterelnöknek, és a belügyminiszter úr sem belügyminiszternek, mégis az lett!) De hozzá méltóztatott járulni ahhoz, hogy a könyvtárigazgatót viszont válaszszák. Hát a könyvtárigazgatónál nem kell szakszerűség, ott meg lehet bízni az autonómia választásában, viszont az üzemigazgatónál, mert szakszerűség kell, nem lehet megbízni az autonómia választásában, ott kinevezés kell! A kettő között önmagában ellenmondás van. És ha azt méltóztatik mondani, hogy csak azokat a tisztviselőket válassza az autonómia, akik impériumot gyakorolnak, márpedig az üzemigazgató nem gyakorol impériumot, akkor én azt mondom, hogy az üzemigazgató igenis óriási impériumot gyakorol, viszont a könyvtárigazgató, akit választanak, igen minimális impériumot gyakorol. (Büchler József: Az Elektromosműveknél 44 millió pengős budget van!) A szakasznak ezt a rendelkezését, hogy ezeket a nagy hatalmasságokat, ezeket a miniszteri álláson messze felülálló hatáskörű embereket, (Ellenmondások jobbfelöl.) ezeket a fővárosi üzemigazgatókat pedig a polgármester nevezze ki, nem tartom összegyeztethetőnek a dolog természetével, a főváros és az üzemek érdekeivel. (Igaz! Ügy van! balfelől.) Ezek azok a szempontok, amelyek a közigazgatási reformmal kapcsolatos részre vonatkoznak. Most áttérek arra a második részre, amely az átmeneti intézkedések folyamán nyert a 27. és 28. Vban teret ; A 27. §, amely ugyancsak az autonómiának átmeneti sérelme, a miniszter . úr pjetiletkája, a miniszter úr kétéves terve, amellyel a főváros háztartásának és gazdálkodásának rendbehozatalát akarja biztosítani. Ezt én a magam részéről közigazgatási statáriumnak, egy szükségrendeletnek hiszem, de nem látom a szükségszerűség^ kényszerű fennforgását. En a magam részéről a magyar törvénytár szempontjából példátlannak tartom, hogy törvényerővel ruházzunk fel egy olyan tervezetet, amely még meg sem született. Hogy egy olyan tervezet, amely még csupán a belügyminiszter úr elgondolásában van meg, amely még le sincs szögezve, amelynek sem keretei, sem mértéke nincsenek még megállapítva, ebben a törvényjavaslatban és ennek révén már törvényerőre legyen emelve azáltal, hogy előre kimondjuk, hogy ennek a tervezetnek kibocsátásához a miniszter úrnak a teljes felhatalmazást megadjuk, ezt — ismétlem — a magyar törvénytár szempontjából példátlannak tartom. En nem állítom, hogy végszükségben van a székesfőváros, én nem állítom még azt sem, hogy akkora szükségben van a székesfőváros, mint maga az állaim Mert ne méltóztassék elfelejteni, hogy a-főváros a takarékosságot sokkal korábban elkezdte, mint az állam. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy az 1929-es állami kötségvetés még 50 millióval emelkedett, amikor a mi költségvetésünk már 25 millióval leszállt. A mi 1929. évi költségvetésünk — a zárszámadásokból beszélek, tehát számadatokból, kivéve a legutóbbi két esztendőt, ^ amelyekre vonatkozólag még nincsen zárszámadás, ott tehát kénytelen vagyok költségvetési adatokat mondani — ülése 193 h február 23-án, pénteken. mondom, az 1929. évi költségvetésünk 215 millió pengő volt, az 1930-as költségvetés már csak 190, az 1931-es 173*5, az 1932-es 173, az 1933-as 163, az 1934-es pedig 146 millió pengő. Vagyis mi 1930-ban már 11' 5% -kai csökkentettük a főváros kiadásait, mikor az állam még 50 millióval emelte a költségvetését. Azután a következő évben 19'5%-kai, majd 20%-kai, 1933ban 24%-kai, 1934-ben pedig 32%-kal csökkentettük a,főváros költségvetését. Hát van-e még egy olyan testület, egy olyan közület, amely a takarékosság mértékében ennyire ment volna el, hogy a közületi háztartás kiadásait egyharmadrésszel lecsökkentette volna? Ezt mintaszerűnek kell venni az állam részéről, azok részéről, akik ma bírálják a székesfővárost. (Müller Antal: Ez a valóság!) Es mi van az üzemeknél? 1930-ban a költségvetés a fővárosi üzemeknél 133 millió pengő volt — ez zárszámadási adat. — 1931-ben 129 millió, 1932-ben 121 millió, 1933-ban 116 millió és 1934-ben 109 millió volt. Vagyis az első évben 6%-feal, azután 9%-kal, 12'5%-kal és végül 18%-kai csökkentettük az üzemi kiadásokat is. Méltóztatik tehát látni, hogy a takarékosság szempontjából ás az autonómia megtette a maga kötelességét. Es még az 1932. évi zárszámadásban sincs könyvelési hiány, csak pénztári hiány van. Könyvelési hiány alatt azt értem, hogy a könyv szerint a zárszámadás egyensúlyban, sőt pluszban van és a pénztári hiány csak azért áll elő, mert például állami követelésiek vannak, amelyeket teljes értékben könyveltek el, amelyek azonban a pénztárba nem folytak be. (Egy hang a baloldalon: Nem is fognak!) A pénzügyi egyensúlya is megvolt a fővárosnak. Hiszen méltóztatik tudni, hogy 1928-ban 38 millió pengő feleslege volt a városnak, 1929-ben 9'3 millió pénztári, feleslege volt. 1930-ban 2 '7 millió, 1931-ben 10'6 millió feleslege volt és a könyvelési feleslege a fővárosnak 1932-ben is még 10*9 millió pengő volt. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a főváros katasztrófában van. Igen, most van költségvetési hiányunk, amelyet azért terjesztettünk fel, mert abban a tudatban voltunk^ hogy ezt majd az év folyamán megfelelő intézkedésekkel le fogjuk tudni szorítani; de olyan veszedelmet, amilyet a miniszter úr gondol, olyan vég veszedelmet, amellyel szemben már az autonómia nem tudna intézkedni a maga részéről, nem vagyok hajlandó elismerni és nem ismerem el. Nem ismerem el különösen akkor, amikor a miniszter úr javaslata még egy egész sorozat költséget emelő intézkedést méltóztatik stipulálni, amelyek alatt például csak a számszéknek legalább 200.000 pengős többletét, vagy az üzemi választmányok díjazását, vagy a sűrű közgyűléseknek — hiszen egy közgyűlés több, mint 1500 pengőbe kerül — költségeit értem. Nem ismerem el a deficitet ebben az értékben, mint végszükséget, mert a főváros egész évi deficitje ma seni több, mint az államkormányzat egyhavi deficitje, még aránylagosan sem több. Ha tehát az államnál nem kell ilyen statáriális intézkedéseket tenni, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Már megvan régen!) akkor megmeggyőződésem szerint a fővárosnál sem kell tenni. Azt a receptet, amelyet méltóztatik a miniszter úrnak kontemplálni ennek a zárszámadási hiánynak eltüntetésére, vagyis a főváros gazdaságának szilárdabb alapokra való állítására, régi és rossz receptnek tartom. _..,-'
