Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. ülése 193A március 20-án, kedden. 517 dezkedő reakciós sötétségben és a tiltakozásnak, a szabad szó bátor vallásának ereje mégis meg fogja erősíteni az emberekben azt a hitet, hogy semmiféle éjszaka nem tarthat örökké. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon. — Zsindely Ferenc: Igaz marxista beszéd!) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: T. Ház! Attól félek, hogy előttem szólott mélyen t. képviselőtársam félreértette ennek a javaslatnak intencióit és szándékait. (Zaj. — Farkas István (a jobboldal felé): Hülye az, aki ezt mondja!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kérem, ne tessék gorombáskodni! (Farkas István: Ott gorombáskodnak! Azoknak «zabád? — Zaj a jobboldalon.) Petrovácz Gyula: A köztünk fennálló világnézeti különbségből folyik az, hogy amit ő kivan a javaslattal kapcsolatban, bennem aggodalmat kelt, amit ő óhajtandónak kíván, amiatt én aggódom s amit én kívánatosnak tartok, az az, ami miatt képviselőtársam aggódik. En úgy látom, hogy ez a javaslat nem azzal a tendenciával készült, mint ahogy azt igen t. képviselőtársam előadta. (Jánossy Gábor: Persze! Persze!) A magam és pártom részéről ezt a javaslatot elfogadom, egyrészt azért, mert általában helyesnek tartom azt az elvet, hogy amikor komoly irodalmi és művészeti kérdésekben közbe kíván szólni a kultuszminiszter úr az állam vásárlásaival, támogatásaival, akkor nem a saját egyéni felelősségére cselekszi ezt, hanem szakembereket vesz maga mellé és azoknak tanácsával él. En ezt a miniszteri jogkör korlátozásának, a miniszteri jogkör megosztásának látom az ebben a kérdésben illetékes szakértő fórumokkal, így tehát helyesnek kell, hogy tartsam a javaslatnak ezt az alapelvét és már ezért is elfogadom. De elfogadom azért is, mert a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával a Képzőművészeti Tanáccsal szemben felhozott aggodalmaimat ebben a javaslatban minden tekintetben honorálta a miniszter úr, én tehát ebben a tekintetben teljesen ki vagyok elégítve. (Propper Sándor: Még levakarnak majd néhány freskót!) Módosítást sem kívánok benyújtani ehhez a javaslathoz, mert a miniszter úr a bizottsági tárgyalás alatt minden felhozott aggodalmamat honorálta és minden módosításomat elfogadta. Ennek következtében én ezt a javaslatot módosítás nélkül fogadom el egyszerre általánosságban és részleteiben is. Azt állítom, hogy igenis szükség van az eddig nem volt irodalmi tanácsra. Szükség van arra, hogy a kormányzat az ő irodalompolitikáját eredményesen folytathassa; szükség van arra, hogy a felmerülő tehetségeket mentesítse a kiadók üzleti érdekei által való elnyomatás lehetősége alól. Ma általában nem. az abszolút tehetség az, aki az irodalomban érvényesül. Ma általában az a hiba, hogy bizonyos kiadói érdekek, bizonyos meghatározott irányú írókat engednek csupán érvényesülni. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van! Kiadói üzleti érdek.) Általában azok, akiknek magyar érzése, magyar gondolkozásmódja és magyar nemzeti irányú munkássága vitán felüli, nem kapnak nagyobb mennyiségű vásárló közönséget, azok nem tudnak érvényesülni, na azok támogatására KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XX. és segítségéire nem jön maga a kultuszkormány az ő irodalompolitikájával. Végtelenül szükségesnek tartom, hogy a kultuszminiszter úr ennek az irodalmi tanácsnak közreműködésével mielőbb megalkossa a .szerzői jogról szóló új törvényt, mert a régi törvény már teljesen elavult és a szerzői jog is szabályozásra szorul éppen a magyar nemzeti iirányú irodalom művelőinek érdekében, (Jánossy Gábor: Szabad zsákmány az író műve! — Propper Sándor: Majd jön Pékár Gyula!) mert szükséges, hogy az író a szerzői jog védelme alatt ne legyen kénytelen magát alárendelni a kiadói érdeknek. Magam azt is kifogásolom igen gyakran, még sajtónknál is, hogy a kiadóhivatal nagyobb úr, mint a szerkesztőség. (Ügy van! jobb felől.) A kiadóhivatal diktál igen sokszor a szerkesztőség számlára tempót és irányt és vannak dolgok, amelyekben a szabad gondolat terjedésének azáltal vetnek gátat, hogy az a kiadói érdekbe ütközik. Én tehát az irodalmi tanácsnál rendkívül fontosnak tartom, hogy az államhatalom az ő támogatásának erejével segítségre siessen azoknak a tehetségeknek, akiknek kibontakozását a kiadói érdek nem látja gyorsan kamatozó üzletnek. Még egy szempontból is fontosnak tartom, abból a szempontból, hogy a külföld felé a magyar irodalomnak erőteljesebb propagandáját, erőteljesebb exportját lehessen keresztülvinni, mert a magyar irodalom exportja ana szerintem igen egyirányú. Az az irány az, amelyet hiányol a mélyen t. előttem szólott képviselőtársam. Pedig én állítom, hogy külföldön több hatása lenne egy nemzeti irodalomnak, (Ügy van! jobbfelől.) az olyan irodalomnak, amelyben a külföld a magyar lelket, a magyar érzést tudja megismerni, mint az olyan irodalomnak, amely általános európai nívón tárgyal (Jánossy Gábor: Nemzetközi!) s ilyen gondolatkörbe állítja be a magyarországi viszonyokat is, sokszor megalkuvásokkal, hamisításokkal és a magyar levegő teljes nemismerésével. (Úgy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, hogy a külföld vásárlása szempontjából sokkalta nagyobb jelentőségű volna egészen magyaros irányú írók külföldre vitele megfelelő fordításokkal és én az irodalompolitika igen fontos alkatrészének tartom azt, hogy arról gondoskodjék, hogy a külföldremenő irodalom meghatározott nemzeti irányú irodalom legyen. (Propper Sándor: Érdekes, hogy a külföld nem érdeklődik Pékár Gyula iránt! — Kóródi-Katona János: Nagyon derék ember!) Én azt mondom, hogy szükség van zeneművészeti tanácsra is. A zeneművészeti tanácsot, amelyet azelőtt felállítottak, 1922-ben Klebelsberg kultuszminiszter úr eltörölte, mert ő feleslegesnek találta annak fennállását. En állítom, hogy a magyar zenének is exportja van már a külföld felé, állítom, hogy a magyar zenét a magyar rádió annyira megismertette már a külfölddel, hogy a »magyar zene iránt határozott érdeklődés nyilvánul meg és ma is úgy állunk, hogy a szegény magyar zeneszerzőknek az a lehetőség, hogy kijuthassanak külföldre, önmagukban nem áll rendelkezésükre, mert, sajnos, Magyarország a zeneművészet _ pártolása terén, — anyagi tekintetben — még nem áll azon a fokon, amely lehetővé tenné, hogy őseredeti magyar zenei tehetségek érvényesülhessenek a maguk hazáján kívül is. Még benn a hazában is alig tudnak érvényesülni. (Sándor Pál: Azért vannak protekciósok!) Igen, protekciósok mindig voltak és mindig lesznek. Helyesnek tartanám, ha zeneművészeti ta73