Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-242

,4.2 országgyűlés képviselőházának 2U2. viseli inkább, jobban és különben annak a rétegnek érdekét, amelyet ő képvisel, csak azért, mert az iparkamara, vagy teszem fel, az ügyvédi kamara kiküldötte az ő bárom tagját? Hát nem eléggé képviseli-e az ügyvédeket az a harmincöt ügyvéd, aki benn ül a törvényhatósági bizottságban, (Jánossy Gábor: Nagyon is!) vagy az a három gyógyszerész vagy az az öt orvos nem éppen úgy képviseli-e a gyógyszerészek, illetőleg orvosok érdekeit, mintha a gyógyszerész vagy az orvosszövetség küldte volna ki őket a törvényhatósági bizottságba? Nincs ennek semmi értelme, csak egyetlen értelme van, az, hogy a választók akaratát meg kell hamisítani, (Ügy van! Ügy van! a szélsŐbaloldalon.) hogy a választók akarata ne érvényesüljön úgy, ahogy az urnáknál érvényesül, ellenben úgy érvényesüljön, ahogy ezt a kormányzat akarja a saját pártjának akarata szeri nt. El kell törölni a szakszerűség alapján való •képviseletet is. Ennek fenntartása most már nem is kormányzati érdek, (Bródy Ernő: Sőt!) hiszen erről most már írásos bizonyítékunk van, ezt a mellékelt ábra mutatja. Az eredeti törvényjavaslat 2. §-ának második bekezdése ugyanis kifejezetten intézkedik a szakszerűség eltörlése tekintetében. (Bródy Ernő: A szavazatokra nézve!) A szavazatokra nézve természetesen, csak éppen, hogy részt vehetnek az üléseken a szakszerűség címén való tagok, de nem szavazhatnak. (Propper Sándor: Eddig mindig csak szavazni jártak!) Ellenben igen furcsa módon ebből a kormányjavaslatból, úgylátszik, nem lesz semmi, mert a bizottságban egy javaslat kapcsán a bizottság mégis hozzájárult ahhoz, hogy a törvény megmaradjon eredeti formájában, illetőleg még kettővel több szakszerűség címén való törvényhatósági bizottsági tagot iktattak be. Meg kell mondanom, hogy a világon semmi értelme nincs . ennek, soha egyetlen, a szakszerűség alapján résztvevő bizottsági tag azon a közgyűlésen fel nem szólalt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) soha sem hallottuk ilyen bizottsági tag hangját, soha nem mondotta meg, milyen bölcs intézkedéseket kíván ilyen, olyan vagy amolyan kérdések tekintetében, akár pénzügyigazgató, akár főkapitány az illető; el sem jönnek a törvényhatósági bizottság ülésére. (Propper Sándor: Szavazni eljöttek mindig!) Csak akkor jöttek; el, amikor főügyészt, alpolgármestert, polgármestert, főpolgármestert vagy nem tudom micsoda tisztviselőt kellett választanig Akkor eljöttek, szépen leszavaztak, szavazás után fogták a kabátjukat és elmentek. Ezért van tehát rájuk szükség. Kormányzati szempontból nincs tehát erre szükség, — mondja a belügyminiszter úr, — de ennek ellenére bekerült ez így a javaslatba. Hogy miért, azt is megmondom. Azért, mert az egyik kormányzópárt nem bírja ki, hogy neki tíz vagy nyolc taggal kevesebb tagja legyen a közgyűlésben, mint amennyi eddig volt, semmiképpen sem bírja ki. Van nekik 24 megválasztott törvényhatósági bizottsági tagjuk, de szakszerűség címén lesz nekik még tíz, ez már 34, az örökös tagokból is van nekik legalább 10 bizottsági tagjuk, ez már 44, úgyhogy bizottsági tagjaik száma felmegy egészen 49-dg. Ahogy mondják, hideg úton való szaporodás révén 49 tagig- megy fel a kormánypárti bizottsági tagok száma, annak ellenére, hogy csak 24 tagot választottak meg. Nem bírja ki a kormánypárt azt, hogy neki KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XX. ülése 1934- február 22-én, csütörtökön, 39 tízzel kevesebb bizottsági tagja legyen és legalábbis ne legyen számban közel a Keresztény Községi Párthoz. Ilyen pártérdekből megtenni azt, — annak ellenére, hogy a miniszter úr a javaslatba ezt fel sem vette — hogy ezt a javaslatba felvegyék, én ezt nem tartom erkölcsösnek, nem tartom helyesnek, nem tartom még kormányzati érdeknek sem és ez bizonyítva van azzal, hogy ez nincs benne a javaslatban sem. Én tehát nagyon csodálom, hogy a belügyminiszter úr mert ha a belügyminiszter xír akarta volna és határozottan kötötte volna magát ahhoz, hogy ezt pedig nem lehet belevenni a törvényjavaslatba, akkor nincs kétségem az iránt, hogy a többség az ő oldalára állott volna — mondom, nagyon csodálom, ^ hogy a belügyminiszter úr már ott a bizottságban nem tiltakozott ez ellen és megismétli itt, hogy nem bánja — bizonyára ÚJÍT, mint a bizottságban, nem csinál belőle kabinetkérdést — ha ebben a kérdésben le is szavazzák. Nem tartom politikusnak, jónak, erkölcsösnek az ilyen játékot. Rá kell azonban mutatnom arra is, hogy az örökös tagok rendszerével is szakítani kell. Az 1930:XVIII. te. 23. §-a világosan azt mondja, hogy örökös taggá a közélet terén érdemeket szerzett fővárosi polgárok sorából csak azt lehet megválasztani, aki egyébként a törvényhatósági bizottság tagjává megválasztható. Mi, akik benn ülünk a törvényhatósági bizottságban, láttuk és tudjuk, hogy kiket választanak meg örökös tagokká. Erre azt mondhatja a belügyminiszter úr, hogy miért választják meg? Az önök pártja és a másik párt, a két kormányzópárt választja meg az Örökös tagokat és olyanokat választottak meg örökös tagokká, akiknek a létezéséről nemcsak én nem tudtam, mert hiszen az elképzelhető, hogy egy másik pártban ülő és egy másik pártban dolgozó úr létezéséről én nem tudok, de akit a saját pártjabeliek is alig ismertek. (Farkas István: Olyan közéleti férfi!) (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Megtörtént az, hogy megválasztottak örökös taggá egy urat, akiről a közgyűlés tagjainak háromnegyed része nem tudta, hogy kicsoda. A saját pártjabeliek sem tudták, hogy kicsoda az illető. (Farkas István: Közéleti működés!) Nem akarom az illető nevét megmondani, de ilyen örökös tagválasztás volt. (Jánossy Gábor: Túlszerény közéleti kiválóság volt, azért történt!) Annyira túlszerény volt, hogy még a mai napig sem hallottuk a hangját és annyira túlszerény, hogy senki a világon nem ismeri. (Farkas István: Biztosan bridzspartnere valamelyik pártvezérnek. — Derültség a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások jobbfelől.) Nevetségessé teszik evvel a törvényt, mert ha a törvény valóban a közéletben érdemeket szerzett férfiakat, vagy nőket akar megjutalmazni, megkoszorúzni azzal, hogy Budapest törvényhatóságának örökös tagja legyen, kell, hogy az valaki legyen, az valóban a közéletben érdemeket szerzett légyen, akár az irodalom, akár a művészet, akár a politika, akár a közgazdaság terén, valamely téren kellett, hogy kiváló legyen. Elhiszem, van ennek értelme, ha ez a törvény intenciója. Ilyesmit én nem helyeslek, küzdök ellene, de ha már megvan ez a törvényhely, akkor ennek alapján megválaszthatnak ilyen embereket. De nem ez történik. Miért engedjük akkor, hogy nevetségessé váljék a törvény és miért nem csináljuk meg, hogy vagy eltöröljük — és feltétlenül elvileg ezen az álláspon7