Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-242
38 Az országgyűlés képviselőházának 2U2, hogy a szelvényeket a fővárosban pénzért lehet vásárolni. (Bródy Ernő: Börze van!) Az a kérdés, hogy milyen messze vagyunk a választás időpontjától. Ha öt-hat héttel vagyunk előtte, akkor egy-két-három pengő az ára és minél közelebb megyünk az ajánlások benyújtásának határidejéhez, annál magasabb az árfolyama ennek a szelvénynek és megesett, hogy ilyen szelvények darabjáért 45—50 pengőket is fizettek. (Propper Sándor: Ajánjuk az Ibuszwak! Uj üzletág!) Vagy például az agitátorok, akik elmentek házról-lházra és összeszedték a szelvényeket, odaadták lazokat iaz egyik pártnak. A szegény naiv választók az egyik párt számára odaadták a szelvényt és erre kisült, hogy az a szelvény megjárt három pártot s a végén a negyediknél kötött ki. Úgyhogy amikor a bíró elé, a hatóság elé került laz ajanlási ív, kisült, hogy ez a szelvény legalább négy pártot járt már meg. (Bródy Ernő: Az állam nem legalizálhatja ezt!) T. Képviselőház! Vájjon nem kell-e kétségbeesni azon, hogy nemcsak egy mandátum sorsa, de egyáltalán egy pártnak az indulása is azon múljék, hogy ezek a szelvények hova kerülnek? Például a Belvárosban elküldök valakit, hogy szedje össze a íszelvényeket. Összeszed 1200—1300 szelvényt és ebből 600-at elad egy másik pártnak, úgyhogy az a párt, amely kiküldte ezt az embert, nem is indulhat. (Jánossy Gábor: Aki ezt teszi, azt be kell csukni ! — Bródy Ernő: Senkit sem csuktak be. — Farkas István: Egységespártiakat is sokat be kell csukni, vidéken is. — Gáspárdy Elemér: Nem tudjuk, ki vásárolta!) Olyan mozdulatot méltóztatott tenni, képviselő úr, amely azt jelenti, hogy nem tudja. (Farkas István: Nekünk nem kellett vásárolni! Pénzünk se volt rá!) Megnyugtatom a túloldali t. képviselő urat: nekünk egyáltalán nem volt szükségünk arra, hogy szelvényeket vásároljunk, ellenben arról mindig lehetett volna szó, hogy mi adjunk más pártoknak szelvényt, mert nekünk sok fölösleges szelvényünk volt. Most azután mi fog még történni? Ebben a törvényjavaslatban az van, hogy a legutóbbi törvényhatósági választói névjegyzék alapján lehet majd választani, vagyis az 1930. évben készült törvényhatósági választói névjegyzék alapján. Az 1930. évi névjegyzékét természetszerűen — három éve eltelt ugyan — még nem igazították ki, mert hiszen a törvény azt mondja, hogy hat évenként kell új névjegyzéket készíteni. Mi fog most történni? Teszem fel, a kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy egy félév múlva, vagy három hónap múlva, vagy — mondjuk — hat hónap múlva választatni akar a fővárosban. Össze kell tehát szedni a szelvényeket, de minthogy a kötött lakásgazdálkodás ideje már elmúlt, a főváros lakosságának legalább a fele kicserélődött. Aki Óbudán lakott, az elment Kőbányára, vagy fordítva. Erre mit rendel a törvény? A törvény azt rendeli, hogy ilyenkor azokat a szelvényeket, amelyeket kézbesíteni nem lehetett, az elöljáróságon letétbe kell helyezni. És itt van a kutya eltemetve. Az elöljáróságoknál sohasem lehet tudni, mi történik. Már volt rá példa, hogy feltörtek fiókokat s eltűntek szelvények. (Jánossy Gábor: Büntetlenül? — Zajos felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Büntetlenül! — Bródy Ernő: Senkinek a hajaszála meg nem görbült! — Propper Sándor: Azt hiszem, a tanukat becsukták! — Farkas István: Bend őrök vigyáztak, hogy ne lássa őket senki! — Zaj.) Mit csinálnának, ha mi követnénk el ilyesülése 1934 február 22-én, csütörtökön. miket? Megbüntetnének, felelősségre vonnának bennünket. De ismeretlen tettesek voltak, — mindig ismeretlenek a tettesek — akik ezeket a szelvényeket csodálatosképpen magukhoz vették és azután, hol az egyik, bol a másik párt ajánlási ívein tűntek fel azok a szelvények, amelyek az egyes elöljáróságok fiókjaiból eltűntek. Fel kell tennem, hogy legalább százezer ilyen szelvény fog az elöljáróságokon feküdni. Hova lesznek majd ezek a szelvények? Megtörténhetik, hogy a legális pártok, amelyek a törvényhatóság életében résztvesznek, éppen azért, mert esetleg nem tudják kézbesíteni majd a szelvényeket, nem fogják tudni megkapni a szelvényeiket és nem tudnak indulni az egyes kerületekben. Ellenben az olyan pártok, amelyeknek senkijük sincs, amelyeknek a társadalomban és a közvéleményben nincs semmiféle gyökerük, el fognak tudni indulni és le fogják marasztalni azokat a pártokat, amelyeknek mélységes gyökereik vannak a közvéleményben, amelyeknek igenis, van tömeg a hátuk megett- Mondom, az ilyen pártokat le fogják tudni döfni esetleg azok a tisztelt többi pártok, amelyek kedvezményezett pártok lesznek és amelyek esetleg meg fogják kapni a szelvényeket. (Farkas István: Majd Tabódy meg Sztranyavszky!) T Képviselőház! Ebből a rövid ismertetésből is, amelyet a szelvényrendszerről mondottam, láthatják, mennyire immorális, mennyire korrupt, mennyire becstelen ez a szelvényrendszer és hogy mennyire ki kellene ezt irtani a Corpus Juris-ból, csak akarat kell hozzá. Egy belügyminiszternek nincs joga arra, hogy akkor, amikor elismeri, hogy valamely törvényes rendelkezés erkölcstelen, meghagyja ezt a rendelkezést és ne reformálja meg azt kényelemből, mondván, hogy ezt majd akkor fogom megreformálni, amikor általában a választójogi kérdést fogom rendezni országos vonatkozásban is. (Jánossy Gábor: Itt van az ajtóban! — Farkas István: Hozzuk be!) Kérdem, miért nem nyúl hozzá a belügyminiszter úr az ajánlási rendszerhez és a többi reakciós rendelkezésekhez? Miért nem nyúl hozzá az érdekképviseleti rendszer eltörléséhez? (Farkas István: Ez is egy korrupt rendszer!) Megvan a legteljesebb érdekképviseleti rendszer a közgyűlésben a választott tagok között, anélkül, hogy külön érdekképviseleti rendszernek helyet kellene adni. A pártok maguk azért, hogy minél több társadalmi réteget és minél több olyan réteget — iparos vagy kereskedő, vagy lateiner réteget — tudjanak magukhoz vonzani, a jelölést magát már úgy csinálják meg, hogy ott helye van mindenféle érdekképviseletnek. Én készítettem egy kimutatást a mai törvényhatósági bizottságról és megállapítottam a következőket. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ebben a törvényhatósági bizottságban a választottak között van két gyárigazgató, három bankigazgató, két tőkés, két részvénytársasági vezérigazgató, öt nagyiparos, öt kisiparos, öt kereskedő, harmincöt ügyvéd, öt orvos, négy tanár, öt tanító, tizenkét mérnök, három gyógyszerész, hat pap, négy nyugalmazott katonatiszt, hat hírlapíró, tizenhat köztisztviselő, tizenöt magántisztviselő, tizenkét munkás és három háztartásbeli. (Müller Antal: Az ügyvédek vezetnek! — Bródy Ernő: Az sohasem baj! Franciaországban is így van! Nem árt az!) Ha tehát mindenfajta foglalkozási ág képviselve van a 150 választott törvényhatósági bizottsági tag között, akkor miért van az érdekképviselet, mit csinál különbet és hogyan kép-