Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-252
Az országgyűlés képviselőházának 252, hivatása, hogy az államhatalmat képviselje és érvényesítse a törvényhatósággal szemben. E törvényjavaslat tárgyalásánál nagyon sok esetben előfordult az, hogy a túloldalról azt mondották, hogy ebben a törvényjavaslatban nincs az az autonómia-sérelem, amelyet ellenzéki oldalról abba belemagyaráznak. A belügyminiszter úrnak már az a kijelentése is, hogy egy kinevezett főpolgármester képviselje és érvényesítse az államhatalmat a törvényhatósággal szemben, igazolja azt, hogy itt autonómiasérelemről van szó. Ha választják, — azt mondja a belügyminiszter úr — akkor ezt nem teheti meg, mert akkor természetes, hogy a törvényhatóságnak bizonyos mértékig le van kötelezve, nem tudja magát teljesen függetleníteni a törvényhatóságtól. Ha ellenben az államfő nevezi ki, természetes, hogy az államfő a kormány javaslata alapján hozza meg döntését és akkor mindenesetre teljesen a kormány akarata szerint, a kormánytól függően kell a főpolgármesternek működési körét betöltenie. Lehet. hogy a kormány szempontjából ez az elgondolás jó. En magam is elismerem, hogy kormányszempontbóL a kormány szemüvegén nézve a főpolgármester jövőbeli ténykedését, azt természetesen helyeselni lehet. Ha én is ott ülnék a kormánypárt padjaiban, talán én is helyeselném. Mint azonban olyan valaki, aki évtizedek óta a törvényhatósági életben működöm és megismertem a törvényhatóság munkáját, működését, talán még ha azokban a padokban foglalnék is helyet, akkor sem tudnám ezt helyeselni. Ezt a rendelkezést tehát .az autonómia érdeke ellen valónak tartom. Szerintem a kormány emberének csak őrködnie kellene és ellenőriznie kellene az autonómiát, hogy az autonómia működése tényleg annak a célnak megfelelő legyen, amelynek elérésére hivatva van, hogy ne ütközzék össze, ne légy en ellentétes az általános nemzeti felfogással, kormány intézkedéseivel is har- I mániában legyen. Egy ilyen őrködési, egy ilyen ellenőrzési jogot meg tudnék érteni a főpolgármester részére. De azt, hogy a főpolgármesternek olyan nagy hatáskört, olyan nagy intézkedési jogot adunk, mint amilyent ezt a törvényjavaslat ad neki — a vétójogot még csak meg tudnám érteni — azt, hogy a főpolgármester intézkedjék esetleg az autonómia rovására is. mint a törvényhatósági bizottságnak is tagja, mint az autonómia támogatója a magam részéről természetesen nem tudom megérteni. Hiszen a miniszter úr maga mondotta, hogy: »a törvényhatósággal szemben.« A törvényhatóság működése, munkája nem lehet más, mint a székesfőváros érdekeiben álló működés. Ha tehát a székesfőváros törvényhatóságának működése nemi is egyezik sokszor a kormány intencióival, még akkor is a székesfőváros polgárságának érdekében állónak kell lennie. Nem lehet a székesfővárost, az ország legelső törvényhatóságát a kormány hűbéresének tekinteni. Lehet a törvényhatóságnak a székesfőváros érdekében álló olyan határozata, amely netm jó a korma nymak, az is lehetséges, hogy a kormánnyal szemben foglal állást a nemzet egyetemessége érdekében, de nem tudok elképzelni olyan határozatot, amikor a székesfőváros polgárainak bizalmaiból ott ülő törvényhatóság ne a város érdekéiben és a város lakóinak érdekében intézkedjék. T. Ház! A főpolgármestert függetleníteni az autonómiától és neki nagy hatáskört adni: szerintem autonómiasérelem. Hiszen az egész törvényben az a cél domborodik ki, hogy a főülése 1934 március 16-án, pénteken* 435 polgármestert teljesen elkülönítsük, függetlenítsük az autonómiától és ugyanakkor óriási nagy hatáskört adjunk neki. Azt kérdezem — amint ezt Petrovácz igen t. képviselőtársam már a bizottságiban is javasolta, hogy ha a kormány így akar a főpolgármesterrei a jövőben operálni a fővárosnál, miért neon lehet ezt őszintén megmondani és miért nem lehet a főpolgármesternek is a főispáni címet adni. Mindenütt a megye élén ott van a kormány exponense, a főispán. Miért nem lehetséges ez Budapest székesfőváros törvényhatóságainál isi Azt. mondja a belügyminiszter úr, hogy azért nem, mert 60 éves tradíció alapján főpolgármesternek nevezik a kormány exponensét a fővárosnál. Igen ám, de akkor ezt továíbb kellett volna fűznie és azt mondani, hogy addig a főpolgármestert maga a törvényhatóság választotta, így tehát a törvényhatósággal kapcsolata volt a főpolgármesternek, a törvényhatóság bizalmát bírta, a törvényhatósági autonómiának nagyrészben letéteményese volt, és amikor ott ült a törvényhatóság elnöki székében, akkor büszkén hivatkozhatott arra is, hogy ő ugyan egyrészt a kormány, az állaim embere, de másrészt a törvényhatóság bizalmát is bírja. T. Ház! Azt mondta a belügyminiszter úr, hogy ő a főpolgármestert föléje helyezi a főispánoknak, egyrészt azért, mert az ország fővárosának irányítását bízták rái, másrészt pedig azért, mert a fizetése is nagyobb, mint a főispánoknak. Ami a nagyobb fizetést illeti, azt helyeseljük, különösen akkor, ha a jövőben neon a főváros, hanem az állaim fogja viselni ennek a fizetésnek a terhét. Ez a nagyohb fizetés az ő hatáskörével, ténykedésével és munkájával arányiban áll. Nem helyeselhetjük azonban azt a hatáskört, amelyet a főpolgármester részére a jövőben biztosít a törvény, nem he/ lyeselhetiük azt, hogy a legalsó tisztviselői ál • 1 ásókat a főpolgármester tölti be. Ha & kormánynak ilyen nagy hatalma lesz a fővárosnál, akkor mindazok, akik a fővárosnál el akarnak helyezkedni a jövőben, kénytelenek lesznek a Nemzeti Egység Pártjának kegyeit keresni és azok révén tudnak csak majd a fővárosnál álláshoz jutni. Lehet valaki bármilyen rátermett, kiváló szakember, ha esetleg a kormánnyal ellentétes politikai véleményem van, akkor a fővárosnál nem tud állást kapni, mert a főpolgármester nevezi ki a legalsó osztályokban levő tisztviselőket. Szerintem ez is súlyos autonómia sérelmet jelent. A főpolgármester nevezi ki az összes orvosokat, tehát a hatósági orvosokat, tiszti orvosokat, a kórházi orvosokat, az állatorvosokat és így tovább, minden orvosi kinevezés a főpolgármester hatáskörébe tartozik. Magától értetődőleg ez abban az esetben is sok volna, ha a törvényhatóság a választás révén beleszólhatna a főpolgármester személyének kiválasztásába, a kormány ezentúl teljesen függetlenül küld a törvényhatóság nyakára esetleg olyan embert, aki egyáltalán nem nézi a főváros érdekeit, aiki talán a főváros érdekeivel ellentétes intézkedéseket tesz csak azért, hogy a kormánynál érdemeket vívjon ki a maga részére. Még a polgármesternek is előzetesen bo kell jelentenie a kinevezendő tiszt viselőket a főpoigáirmesternél, vagyis a jövőben nem történhetik semmi a fő polgármester tudta és beleegyezése nélkül. A főpolgármester tehát az autonómia egyik legnagyobb exponense lesz anélkül, hogy őt az autonómia kiválaszthatná, megválaszthatná, vagy az autonómia az ő személyének kiválasztására bármilyen befolyást is gyakorolhatna,