Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-251
M 370 Az országgyűlés képviselőházának 2 ről állapították meg, nem is kell, bogy ezt az ellenzék hangoztassa — a rokonok Eldorádó ja volt. Közbejött azonban a világválság és jött 1931. Újabb hullámok a gazdasági válság terén, új pozíciók nincsenek többé, a régi pozíciókból is le kell nyisszantani, áll tehát az a kényszer, hogy onnan és azoktól kell elvenni, ahol és akinek még van és ezek közül egy néhánynak valóban olyan fizetése volt, hogy méltán felkeltette a kevesebbet halmozók irigységét. Ezek a többet halmozók csak kevesen és néhányan voltak és amint látjuk, mégis valamennyi ellen megy a roham, a kirohanás, felvonultatják tehát majd ennek a javaslatnak segítségével az elöljáróságok és a városházbürói, de elsősorban az üzemek fantasztikus kereseti lehetőségek hírében álló irodái ellen a vármegyéből és a főszolgabírói hivatalok szobáiból kirekedtek seregét. Már pedig, ha ezeket nézzük, meg kell állapítanunk, hogy ezekben az új honfoglalásba indulókban nagyon ádáz harag van. Ádáz harag a hivatali szobákban ülő elődeikkel szemben és még ádázabb harag a városi népességgel szemben. Ezekben az új honfoglalókban valahogy olyan elképzelések vannak a városról, mint a bűnök és a dorbézolás Bábeléről, ahol destruktív újságot írnak, amely újságok megírják az emberekről, ha valami rosszat csináltak, amely újságok kíváncsiak az emberek dolgaira, ahol a városi polgár és a városi munkás nem veszi le kalapját a hivatali szoba küszöbén és nem köszön kezitos ók ólommal az elöljáróknak. Elképzelések a városról, ahol flaszter van az utcán, ahol a vadászat helyett békésebb foglalkozást űznek az emberek, akik közt még zsidók is vannak, sokkal kellemetlenebb arányszámmal, mint odakünn a falvakban, ahol a szocialista agitátort nem lehet rövid úton kitanáosolni a faluból, ahol nem lehet a munkást egyszerűen csendőr, vagy rendőr házikezelésébe adni, ahol mást is olvasnak az emberek, mint nagy államférfiak és díszpolgárok részletfizetésre adott életrajzát. A vármegye határán lecsurgottak ádázán fogadkoznak, hogy majd ők közelebb hozzák Budapestet a vidékhez. Egy pillanatra nem fordul meg gondolkozásukban az, hogy a vidéket kellene közelebb hozni a városhoz, (Farkas István: Ügy van! Fel kellene egy kicsit a kultúráját emelni!) a város könyveihez, fürdőkádjához, villanyvilágításához, közüzemeihez. Mert úgy képzelik az új honfoglalók, hogy mi agrárország vagyunk és az agrár ország fővárosához cetinjei nívó illik, (Malasits Géza: Szilasbalhás!) olyan nívó, ahol a fejedelem kiül a tölgyfa alá, hogy alattvalóinak ott rövid úton igazságot szolgáltasson. (Malasits Géza: Mogyorófa pálcával!) Egyik egységespárti képviselő úr Széchenyit idézte akkor, amikor Budapestnek a vidékhez való közelebbkapcsolását emlegette.^ Azt hiszem, Széchényi emlékének nincs szüksége arra, hogy fordított sorrendet csináljanak, mert Széchenyi nem akarta Budapestet levinni a faluba, hanem ellenkezően, fel akarta hozni a vidéket Budapesthez és Budapestet Anglia és Franciaország színvonalára akarta emelni. (Farkas István: ITgy van!) Ennyit a személyi részhez. A politika tárgyi része nem sokkal emelkedettebb a személyi résznél. (Farkas István: Sőt!; A kormánynak volt egy politikai csoportja, parányi kis csoportja a fővárosban, de voltak és vannak neki ambiciózus támogatói is, (Farkas István: Például Tabódy!) akik szeretnének olyan kormányt látni, amelyet ők nem támo'51. ülése 193% március 9-én, pénteken. gátnak. Ezek a támogatók nem fértek bele a kormánypárt kereteibe, kell tehát egy olyan keretet teremteni, amelybe ezek intézményesen beleillenek, amelyben ők is helyet foglalnak. Tovább kell meghamisítani a választók akaratát, kiskorúsítani egy nagy városnak, egy európai színvonalú városnak választóit, tovább kell előre elkészíteni a többséget úgy, hogy már az induláskor meg legyen annak a kis csoportnak a többsége, amely a választók akaratából soha többséget nem nyerhet. Ügy kell megcsinálni, ahogy az egyik ambíciótól duzzadó vezér elmondotta »a nemzeti eszmének«, az élharcnak védelmében. A nemzeti eszmének, ennek az olyan sokszor hiábavett és megszégyenített, a politika sarába behurcolt fogalomnak értelmezésében. Mert elmondhatjuk azt, ha száz ember közül, akik a nemzeti eszmét éjjelnappal a szájukon hordják, csak kilencvenet megkaparunk, akkor ma kilencvennél megtaláljuk a nemzeti eszme mögött a kenyérkérdést, a kenyérirígységnek, vagy kény erf éltesnek érzését és talán tíz százalék az, aki ezt az eszmét valóban a maga tisztaságában és magasságában vallja magáénak. (Farkas István: Ügy van!) Még egy tévedést kell eloszlatnunk, amikor itt erről az autonómiáról, összeállításáról, illetőleg az autonómiát alakító választók akaratáról beszélünk. Amikor mi autonómiát követelünk, az autonómia gondolatát védelmezzük, akkor nem valamilyen dogmatikus álláspont mellett szögezzük le magunkat, nem abból indulunk ki, hogy a demokrácia és az autonómia egy és ugyanazon fogalom, hogy a centralizáció és az abszolútizmus ugyancsak azonosak, mert hiszen volt már Magyarországon centralisztikus irányzat, amely a világosságot képviselte a rendi vármegye abszolútizmusával szemben, és most az történik, hogy a rendi központi igazgatás tör a nem-történelmi város autonómiája ellen. Most a városnál van az úriszék szelleme és az önkormányzatokban van valami szabad levegő, annyi, amennyit mi a régi törvény kegyetlen szűrőjén keresztül abba az autonómiába bele tudtunk vinni. A mi számunkra az autonómia ma a gondolatnak egyetlen kiélési formája és ezért vagyunk mi az autonómia mellett, és ezért vannak önök az autonómia ellen. Nekünk sem öncél az autonómia, hanem a szabad gondolkozásnak, a szabad megmozdulásnak, a jog kifejezési formájának egyetlen lehetősége. Mi azt hisszük és azt valljuk, hogy elég nagy a kormány hatalma, elég nagy a mögötte ülő többség, elég nagy az a közigazgatási és egyéb hatalom, amely kezében van, ahhoz, hogy megengedhesse magának az őszinteség luxusát a szándék szemérmes tagadása helyett; ahelyett, hogy az autonómia létezését bizonyítsa és bizonyíttassa, ennek konok és bizonyíték nélkül bizonygatása helyett megmondhatná, hogy az autonómia tulajdonképpen nincsen, meg kellene vallania azt, hogy á törvényjavaslat nem ad autonómiát. Igaz azonban az is, hogy nem is vesz el. Nem veheti el azt, ami nem volt, nem nyúlhat ahhoz, ami nem volt, nem vehet el abból, ami sohasem létezett. Mert az autonómia vagy teljes, vagy semmilyen ; amint, ha valakinek a becsületén csorba esett, akkor sem 'mondhatjuk, hogy az illető félig, vagy negyedrésznyire becsületes, úgy az autonómiának is csak teljessége van. vagy pedig már nincs autonómia. A javaslat tehát j- m i * s elismerjük -*-.,
