Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-251

^^^" Az országgyűlés képviselőházának '25Ú ülése 19$U niáreius 9-én, pénteken. 369 vényesülését; az. egység, a politikamentesség tehát jelenti a diktatúrát, (Farkas István: AJ bankokrácia uralmát.) jelenti a többi politikai párt legyilkolását, a politikamentesslég tehát, — ismétlem — egyetlen egy politikai pártnak, egyetlen gazdaság érdeknek korlátlan uralmát jelenti. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha tehát pártharcokról beszélünk, akkor tudnunk kell legelőször is, hogy ma a pártkeret nem közjogi, vagy nemzeti kérdéseknek a kifejezője, hanem, gazdasági és világnézleti kérdéseké, már pedig mi a magunk világnézleti kérdéseinek a harcát itt vívjuk meg, az ellen pedig, hogy gazdasági harcaink alól kirántsák a főváros közgyűlésének pódiumát, a legerélyesebben tiltakozni vagyunk kénytelenek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De nem is voJit pártharc. Még eibben az érteleimben sem voltak pártharcok a fővárosban; erről is gondoskodott az előző fővárosi törvény a maga fogalmazásában, amikor intézményesen kisebbséggé hamisította a többséget, amikor a hivatali állás és a szakszerűség szempontjából örökös leltári szavazatokat kreált. Nem pártharcokat teremtettek tehát ott, hanem egyéb volt ott. Volt sivár meddőség mindaddig, amíg a kisebbséggé faragott valódi többség el nem feledte a maga sérelmeit és ezeket a sérelmeket feledve kezdeményezett, követelt, keresztülhajszolt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a (nyilvánosság előtt szemérmeteskedő többségtől, hivatalos többségtől valamit, ami új, ami több mint, amit azelőtt csináltak. Csak ott volt a nagy sivárságban és a nagy meddőségben valami különb, ahol az a kisebbséggé faragott többség kénytelen volt kompromisszumokat kötni, nem azért, mert ennek a kisebbségnek valamire szüksége volt, hanem azért, mert kisebbség valóban a polgárság és a munkásság összességének érdekeit képviselte odabennt, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) újat és többet alkotott. És itt egészen kiáltóan kínálkozik az összehasonlítás Béccsel, azzal a Béccsel, amelyet a kurzus valamennyi irányzata egyforma gyűlölettel támadott. Budapest épített bankkölcsönös házakat, (Farkas István: Drágán! — Györki Imre: Bosszul!) Bécs épített városi kislakásokat, amelyek nem voltak rabitzból és nem voltak várszerű acéllemezekből, de házak voltak, otthonok voltak, napfénynyel, levegővel, virággal, szemben a budapestiekkel, amelyek rabitzból, bankból és provízióból épültek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Budapesten áll a Bókus-kórház, amiely a főváros egyik fő útvonalát ékteleníti el még ma is a bürokrácia jóvoltából, Bécs pedig megépítette a Kinderübernahmstelle-t. Budapesten volt egy Széchenyi- és egy Gellért-fürdő botrány, Bécs pedig megépítette az Amalien-badot, és pedig botrány nélkül, azt a fürdőt, azt az egészségügyi alkotást, amely talán a legnagyszerűbben illusztrálja a két városigazgatás közötti különbséget. Am

i

kor tehát pártharcokról, pártviszályokról beszélnek, akkor helyesnek kellene ítélni minden olyan törekvést, amely az eddigi helyébe újat és többet akar adni, amely a tehetségtelenség helyébe friss alkotó munkát akar vinni. De a javaslat vájjon ezt akarja? A javaslatból vájjon ez fog megszületni? Aki figyelmesen végigolvassa a javaslatot, aki annak kísérő körülményeit figyeli, az megállapíthatja, hogy erről szó sincsen. A javaslat csak egyet akar, azt, hogy még jobban, még intézményesebben hozzákössék a fővárost, a főváros gazdálkodásait az államnak deficites, tehetségtelen, pazarló gazdálkodásához, még elválaszthatatlanabbul hozzákössék annak az államnak gazdálkodásához, amelynek bűnlajstromát tegnap Friedrich képviselőtársunk olyan hosszadalmasan és végnélkül volt kénytelen felsorolni. Elnök: Figyelmeztetnem kell képviselőtársamat, hogy ez a kijelentés beleütközik a házszabályokba, de beleütközik a nemzeti kegyeletbe is. Kéthly Anna: Az államnak bűnlajstroma a nemzeti kegyeletbe ütközik? Elnök: Kérem, ne méltóztassék bírálat tárgyává tenni az elnöki figyelmeztetést. Kéthly Anna: Csak megkérdezem. Elnök: Méltóztassék beszédét folytatni, (Farkas István: Nem értjük! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nekem kötelességem a házszabályok alkalmazásával azok tiszteletben tartását biztosítani. (Farkas István közbeszól. — Zaj.) Farkas képviselő urat rendreutasítom. Méltóztassék beszédét folytatni, a képviselő urak pedig legyenek szívesek csendben maradni. (Farkas István: Ezt nem értjük! — Buchinger Manó: Azért van, mert túlságosan finoman fejezte ki magát. Azt kellett volna mondania, hogy a javaslat arra való...) Csendet kérek! (Buchinger Manó : ... hogy ott elhelyezhessék a protekciósokat!) A képviselő urat rendreutasítom! Ne tessék utasításokat adni! (Buchinger Manó: Csak tanácsot adok neki! — Egy hang jobbfelől: Rossz tanácsot!) Csendet kérek! Kéthly Anna: T, Képviselőház! Miért kell a fővárost az államnak ahhoz a deficites, pazarló gazdálkodásához hozzákötni ilyen intézményesen, hogy 'még csak tiltakozni se tudjon ellene

1

? Ennek szerintünk két oka van. f Az egyik személyi, a másik tárgyi ok. A személyi okra, amire Buchinger képviselőtársam éppen most tanácsot adott nekem, szintén ki fogok térni. A személyi ok rendkívül egyszerű. Magyarországon ma is vannak örökletes állások, nem ugyan a pozsonyi grófé és az örökös főispánoké, hanem köztisztviselőké. Az ál- és a valódi dzsentri megteremtette már nagyon régen ebben az országban a maga kizárólagos egyeduralmát a vármegyénél, az államnál, a közigazgatás minden ágazatában. Sajnos, azonban az idők és a gazdasági viszonyok rosszabbodtak, a jogosultak száma pedig emelkedett, itt is el lehet mondani, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Sokáig csak egyetlen egy vármegye tartott igényt és saániot arra, hogy a maga feleslegét a vármegye határain kívül helyezze el, a többi vármegye elintézte a magáét a maga határain belül. Kendesen csak egy-egy vármegye volt, amely ellátta a közigazgatást, az államot, a minisztériumot jogosultakkal; ez a vármegye néha Bihair volt, néha Nógrád, néha másik megye, de most már a viszonyok rosszabbodása odáig juttatta az egész országot hogy minden vármegye feleslege túlcsordult a maga határain és az egyetlen úri foglalkozásban tágítani kell a kereteket. Az előző kormányzat alatt, a tízesztendős Bethlen-uralom alatt még meglehetősen egyszerű volt a dolog. Létesítettek egy fúrászati szaki elügyelőséget Lillafüreden, létesítettek néhány számfeletti állást a minisztériumokban, később a malmok körül volt csak némi lehetőség, de ebben a tekintetben a kurzus lezárult fejezete — igen előkelő hely-