Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-251
366 Az országgyűlés képviselőházának 251. ülése 193 U március 9-én, pénteken. jüket megcáfolta. (Payr Hugó: És erről a városháza tehet?) Gyöngélkedésem ellenére átkutattam, átböngésztem a zárszámadást és ennek alapján egészen tárgyilagosan -mondom azt, hogy olyan zárszámadás alapján, amelyből az egyik leglényegesebb rész, a vagyonmérleg hiányzik, tulajdonképpen nem adható zárszámadási felmentés. Most pedig egy meglepetést okozó dolgot hozok a Ház elé, (Halljuk! Halljuk!) ami fçlett — azt hiszem — nem gondolkoztak a városházán és talán az igein t. miniszter úr elődei sem gondolkoztak rajta, pedig ilyen dolognak, amit én egy világváros zárszámadási tárgyalásánál észleltem, még egy legutolsó község 'háztartásában sem volna szabad előfordulnia. (Halljuk! Halljuk!) A zárszámadáson alapuló gazdálkodásra a székesfőváros törvényhatósági bizottsága nem ad számadási felmentést. (Közbeszólás.) Nem kerül pénzbe, hanem erkölcsi dolog. Annál inkább érvényesülnie kell a jogrendnek, mert a gazdálkodásban a felmentés — erkölcsi tényező. Azután a felfogásom után, mely szerint vagyonmérleg nélkül nem adható zárszámadási felmentés, megismétlem, hogy számadási felmentés a székesfőváros autonómiájában ismeretlen, mert a törvényhatósági bizottságban joggyakorlattá vált a zárszámadási felmentés adásának mellőzése. Nincsen zárszámadási felmentés, mert a zárszámadás letárgyalását azzal zárják, hogy »megállapíttatott«. (Müller Antal: Tudomásul veszik.) Ez nem forma, amely felett alkudni lehet. A megállapítási jog konzekvenciája vagy az elmarasztalás, vagy a felmentés megadása minden államban. (Payr Hugó: Vagy a tudomásulvétel!) Ennélfogva ennek itt is érvényesülnie kellene és ha érvényesítették volna, akkor az 1932. évi zárszámadásra nem lehetett volna megadni a felmentést, mert hiányzott a vagyonmérleg, amely a székesfőváros vagyonkezelésében a teljes gazdálkodásról hű képet ad. Erre legyen szabad az igen t. miniszter úr figyelmét külön is felhívnom azzal, hogy a felmentés kifejezésre juttatása azért sem mellőzhető, mert a törvény szerint a polgármestert egyéni felelősség terheli a székesfőváros gazdálkodásában mindenért. Sajnálom, hogy a miniszter úr nem volt jelen beszédem kezdetén. Merem remélni, hogy az elmondottak az igen t. miniszter úrnál megértésre találnak az átmeneti terv végrehajtása tekintetében, amely átmeneti terv végrehajtására a belügyminiszter úr egyéni felelősségének kidomborítása mellett kéri a felhatalmazást az országgyűléstől. Egy latin megállapítással éltem arranézve, hogy mire vállalkozott az igen t. miniszter úr. Hiszem, vesz annyi fáradságot magának, hogy elolvassa beszédemnek idevonatkozó részét. Az átmeneti tervet illetőleg én, aki egyénileg ismerem a miniszter urat, nem aggodalmaskodom, sőt bízom annak sikerében, mint már mondottam. Nézetem szerint az átmeneti terv kivételes beillesztése a székesfőváros autonómiájába nem diktatórikus főleg azért, mert végrehajtását a költségvetési ^és a zárszámadási jog alapján a törvényhatóságnak f módjában áll ellenőrizni. Ha azonban a költségvetési és a zárszámadási jogával úgy él a törvényhatósági bizottság, ahogyan eddig élt, akkor az ellenőrzése meddő lesz. Ismételten megállapítom, hogy még a látszata sincs annak, hogy az autonómiában diktatórikus célzata lenne az átmeneti tervnek. A miniszter úr vállalta a teljes felelősséget az átmeneti terv végrehajtásáért és nem oszlatja fel a törvényhatósági bizottságot, amely gyakorolja a fővárosnál a budget és zárszámadási jogot, sőt a 17 tagból álló véleményező vagy ellenőrző bizottságot állítja a főpolgármester mellé, amely nyomon figyelve, bírálja az intézkedéseit. Ha nincs is a bizottságnak gátló jogköre, tapasztalatokat szerezhet a zárszámadás tárgyalása során gyakorlandó bírálathoz. Külön ki kell emelnem azt is, hogy az átmeneti terv egyáltalán nem sérti alkotmányunkat. ^Sőt, aki a közjogunkat ismeri, nem is beszélhet tárgyilagosan arról, hogy az átmeneti terv beillesztése alkotmánysérelmet jelent. Igen t. Ház! Azt hiszem, az én politikamentes kritikai beszédemből elég volt. Ezért a törvényjavaslattal szemben leszűröm álláspontomat a szavazat szempontjából: a jól megfontolva kifejtettek alapján, a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Kéthly Anna. Kéthly Anna: T. Képviselőház! A javaslat mellett felszólalókat, a javaslat elfogadóit körülbelül két csoportra oszthatjuk. Az egyik a vidékiek csoportja, amely minden gátlás nélkül felolvadhatott a kormány iránti hűségben, a másik'csoport a budapesti, amelynek tagjait n saját bőrükön, saját életükön, saját közreműködésükön keresztül megismert szűkebb pátriájuk iránti érzések vezették, de vezette egy, az új választás kortéziája számára alkalmas állásfoglalás is s ezt a kétféle érzést igen érdekesen fejezték ki a javaslattal kapcsolatban. Az egyik érzés volt az aggodalom az új törvény hatásától, a másik a reájuk is kötelező bizalomnyilvánítás s amikor hosszan és szélesen megállapították az egyes rendelkezések helytelenségét, ugyanakkor épp ilyen hosszan és szélesen megjósolták, hogy talán mégsem lesz az a hatása a törvénynek, amelyet ők az ellenzékkel együtt előreláttak. Egész felszólalásuk tulajdonképpen egy önmagukat bíztatás volt. egy olyan sötétben való fütyürészés volt, amelynek konzekvenciájaképpen, őszintén és bátran nem merték levonni a nem-mel való szavazást. Mi az okoskodásnak erre a területére nem követhetjük őket, nem követhetem az előttem szólót sem, aki szintén azt csinálta, hogy véges végig rámutatott a javaslat káros intézkedéseire, s a végén mégis 'azzal végezte, hogy: a törvény rossz, éljen a törvény. (Strausz István: Nem ezt .mondtam!) Mi erre a konklúzióra nem juthatunk, elsősorban nem juthatunk mi szociáldemokraták, mert a most tárgyalt fővárosi javaslattal kapcsolatban a szociáldemokratapártnak, az ő tömegeinek s az ezeknek a tömegeiknek akaratát kifejező szerveknek csak ii'A r I Z egyetlen megállapításuk lehet, hogy a legnagyobb elkeseredéssel állnak szemben azokkal a szándékokkal és törekvésekkel, amelyek ezt a törvényt megszülték. Ha ezeknek a tömegeknek és szerveknek akarata valóban parlamentáris körülmények között kifejezésre juthatna, akkor nem volna semmi kétség abban, hogy ebből a javaslatból törvény nem lehetne, viszont kétség sincs a felől, hogy a túloldalnak közigazgatási eszközökkel szerzett többsége végülis az igazi többségnek, elsősorban és főleg a fővárosi többségnek akaratát el fogja söpörni, ezt az ellenvéleményt el fogja némítani azért, hogy a
