Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

Az országgyűlés képviselőházának 250. sági veszélyei lesznek. Ennek a fővárosnak . életében ma már talán nem is a világkrízis a legnagyobb baj, (hanem állítom, az a legnagyobb baj, hogy az állami és fővárosi budget leszállítása folytán mintegy 300 millió pengQ immár kiesik évente abból a pénzforgalomból, amely ezt a fővárost táplálta. S ha mi tovább takarékoskodunk, akkor mi következik be? Ahány millió pengőt megtakarítunk, a következő évben a közületeknek annyiszor 460.000 pengővel kevesebb jut, mert szerencsétlen pénzügyi viszonyaink között immár az a helyzet, hogy a nemzeti jövedelem 40 százalékát a közületek keresik meg és fogyasztják el. Hiába takarékoskodom én, ha fel van adva a lecke, hogy tessék 10 inillió pengőt megtakarítani és megtakarítom azt a 10 millió pengőt, de ugyanakkor ugyanezzel a közgazdasági aktussal előidéztem azt, hogy a következő évben 4,600.000 pengő fog hiányozni. Kétszerannyi bevételt kell megtakarítani, vorgreifolni kell, hogy ezt a rossz szót használjam, de magyarul nem tudom úgy kifejezni, vorgreifolni kell s 20 milliót kell megspórolni azért, hogy ezt a 100 millió deficitet eltüntessem. T. Ház! Nekem politikai aggályaim is vannak. Az autonómia tisztviselői megszokták azt, hogy őket valamivel jobban fizették. Valamivel jobban fizették azért a négyszeres vagy háromszoros munkáért, amit elvégeztek s azért, a sokkal nagyobb felelősségért, ami a vállukon volt. (Bródy Ernő: És a kisebb előmeneteli lehetőségért.) Ezt már mások előadták, nem akarok rá kitérni, azonban egy dologra fel kell hívnom a figyelmet. Az a pénzügyi tanácsnok, aki a miniszteri tanácsosi rangosztályba van sorozva, aki a fővárosnak 200 és néhány milliós budgetjét intézi, egy kis pénzügy miniszter. Az a másik tanácsnok, aki 42 milliós budgettel intézi a főváros tanügyét, nem egy olyan miniszteri tanácsos, mint amilyenből 30 van a közoktatásügyi minisztériumban. Ha tovább megyek s megnézem pl. a köz egészségügyi tanácsnokot, akinek 24 milliót kell elköltenie éspedig hogyan: a kórházakban kell elköltenie, az élelmezési adagokra stb., tessék elképzelni, micsoda munka és felelősség vau ezen az emberen. Ezt az autonómia által kicsit jobban fizetett tisztviselői kart, ezt a kiváló tisztviselői kart nagyon félek elkeseríteni s nagyon nagy politikai aggályom van, megéri-e megspórolni az évi egy-két milliót s elrontani a fővárosban annak a nagyszerű tisztviselői karnak azt a munkáját, amely nem egy-két milliót, sokkal többet jelent évi bevételben is, megtakarításban, eredményben is a fővárosnak. T. Ház! Ugyanez a helyzet az üzemi munkásság terén. Azt mondják az egyik oldalon, hogy a főváros munkássága jobban van fizetve, a másik oldalon azt halljuk, hogy éhbérrel van fizetve. Mi az igazság? A többség, ezeknek a munkásoknak legtöbbje nagyon rosszal, nagyon siralmasan van megfizetve. Egyes szakmunkások vannak csak, nagyon kevesen, akiket kissé jobban fizetnek. De mi a magyar niunkásság ranglétrája, lehetősége? Az, hogy ha valaki, aki hűséggel dolgozott évtizedekig, megismerkedik egy politikussal vagy városatyával, akkor — ha príma szakmunkás, bekerül a fővárosok üzeméhez s ott nagyobb fizetést kap. Érdemes ezt az egyetlen csekélyke kis reményt elvenni a magyar munkásságtól s azért 1, vagy talán 1*5 millió pengőt évente megtakarítani? Én inkább meghagynám azt a kis mesgyét a magyar munkásságnak, hogy legyen útja elmenni a polgárosoülése 1934- méfúius 8-án> csütörtökön. 337 dás felé, mintsem, hogy minden reményétől megfosztva visszataszittassék oda, ahol, sajnos a gyáraknak, a magánvállalatoknak és a kartelleknek munkássága van, abba a nehéz helyzetbe, ahol a munkásságnak, sajnos, nincs semmi reménye. Én itt a legnagyobb aggállyal takarékoskodnék és meg vagyok róla győződve, hogy mielőtt a takarékosságnak erre a pontjára fog kerülni a főpolgármester és a tizenhetes bizottság, nagyon meg fogják vizsgálni, hogy érdemes-e megtakarítani egy vagy két milliót évente?' A második pont, a teherviselő képesség figyelembevétele és a közterhek csökkentése, a jelenlegi pénzügyi politika útvonalán, sajnos, elképzelhetetlen. Nem tudom, hogy amikor_ bolettával és lisztforgalmi adóval drágítják a lisztet, a kenyeret, amikor megdrágítják a tejet és a fővárosra ilyen mérhetetlen fogyasztási adókat rónak, akkor hogyan fogja tudni ez a tervezet a közterheket csökkenteni? Előttem ennek a kérdésnek ez a legrejtelmesebb része, ez a legnagyobb problémája. A harmadik kérdés, amely a tervezetből világos, az, hogy a racionalizálást akarják keresztülvinni. Mi keresztülvittük a racionalizálást bizonyos fokig, csak egyet nem tettünk meg: tisztviselőket nem küldöttünk el, de tisztviselőket az állam sem küldött el, a tisztviselők elküldését későbbi időre halasztotta. Nem is csodálom, mert ki veheti magáira a felelősséget ma azért, hogy kiszakít a gazdasági életből olyan időben embereket, amikor •egészen biztos, hogy azok újra begyökerezni nem tudnak, amikor egészen biztos, hogy abban a pillanatban, amikor állását veszti a tisztviselő, ő magú és családja kenyértelenné válik és az éhenhalásnak van kitéve. A racionalizálás tekintetében egy kérésem van és ez az, hogy a fővárosnál ne menjen tovább a kormány a takarékoskodásban és a racionalizálásban, mint amilyen messzire a saját portáján elment. Ha csak ez a háromféle intézkedés lesz a tervezetben, ez nem fog segíteni. Úgy érzem, hogy ennek a tervezetnek fel kell ölelnie majd sokkal nagyobb problémákat, amelyek nem ebbe a kategóriába tartoznak. Amikor a „belügyminiszter úr magára vállalja a felelősséget a főváros gazdálkodásáért, akkor ennél a tervezetnél tovább kell majd mennie és foglalkoznia kell a főváros érdekében más kérdésekkel is, így pl. a háizadómentesség kérdésével. 200.000 ember szorult ezen a télen segélyre a fővárosban. Július elsején megszűnik az építkezés, mert megszűnik a házadómentesség. Az építkezésből 42 ipar él és a 42 iparon keresztül mintegy 70.000 ember. Ha a 200.000 ember mellé újabb 70.000 embert kenyértelenné és munkanélkülivé teszünk, ha mindenütt csak a takarékosságnak ezt a szigorú útját követjük, ha mindenütt csak az adó- és pénzügyi szempontok figyelembevételével haladunk, akkor csak egyszer itt leszünk egy télen az előtt a szomorú pillanat előtt, amikor^ ennek a fővárosnak fele lakossága fele részében kenyér nélkül fog állni és segélyre fog szorulni. Itt vannak az én nagy politikai aggályaim és ezekre a politikai aggályaimra nem kaphatok megnyugtatást, mert tudom, hogy ha csak a takarékosságon keresztül akarják megoldani ezeket a kérdéseket, akkor ezek a kérdések megoldva sohasem lesznek. Igen t. Ház! Szóba került itt több ízben a főváros vagyona is. Bár nem tartozik szigorúan a 27. § körébe és a kibocsátandó tervezet