Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

332 Az országgyűlés képviselőházának 250. miniszter úr, hanem a minisztérium tisztviselőkara is mindent elkövetett, hogy az általuk lefektetett elvek határain belül egy helyes és mégis kellően érvényesíthető törvényjavaslatot hozzanak a parlament elé. Ezt az új törvényjavaslatot tehát más elbírálásban kell részesítenem, de bizonyos megállapítás elől most sem zárkózhatom el. Én, aki nem vettem részt az 1930. évi XVIII. te. meghozatalánál, mindig mondottam, hogy annak az 1930. évi XVIII. tc.-nek vannak hibái. Meg kell állapítanom azonban azt is, hogy az itt fekvő javaslat azoknak a hibáknak csak elenyésző részén segít. És van még egy megállapításom. Amint az 1930. évi XVIII. tc.-nek az volt a főhibája

; hogy elvi megoldások helyett a szereplők személyére szabták, úgy ennél a javaslatnál is félek, hogy ez a szűkítés és autonómiakorlátozás (Rassay Károly: Az el jövendők számára!) és a mai viszonyokhoz való nagyon is ponto» hozzámérés hamarosan új hibákat fog szülni. Mielőtt magára a javaslatra áttérnék, egy megjegyzésem volna az itt lefolyó vitára. Sokszor az volt az érzésem, mintha a főváros költségvetésének részletes vitája folynék, amikor itt egyes képviselőtársaim fizetésekről, egyes egyének fizetéseiről beszéltek (Bródy Ernő: Kiragadva! — Rassay Károly: Helytelen adatokkal.) és egészen lényegtelen dolgokkal foglalkoztak. Már-már úgy látszott, hpgyi ez a vita teljesen elveszti érdekességét, amikor meglepetésszerűen, ezen a héten, a nyolcórás ülések alatt a vita igenis komoly és nagyobb értelmet kapott. A magam részéről nem szeretnék olyan mellékvágányokra jutni, mint sokan jutottak és ezért csak a főbb kérdésekkel kívánok foglalkozni, de viszont szeretnék kitérni egyik képviselőtársam beszédére. Molnár Imre képviselőtársunk tegnap nagyon szép elvi fejtegetéseket mondott el az autonómiáról és nekem akkor az az érzésem támadt, hogy ime, ez a beszéd tulajdonképpen helyesebb indokolása volna az itt fekvő törvényjavaslata nak, mint amilyen indokolás a törvényjavaslat mellett elfekszik. Gondolkoztam, hogyan történhetett ez és rájöttem, hogy az a 28 szakasz, amely most itt fekszik előttünk, teljesen megváltozott. Egészen más 28 szakasz van előttünk, mint az eredeti javaslatban, de a dallam, az indokolás megmaradt a régi. A törvényjavaslat maga, meggyőződésem szerint, az 1930 : XVIII. te. hibáin kívül főleg a világgazdasági krízis miatt került a t Ház elé. A belügyminiszter úr indokolása azonban szerintem mégis túlszigorú. Az indokolásnak fő szemrehányása, hogy a törvényhatósági tanács vette át a polgármestertől az ügyek vezetését, hogy a politika és a pártbefolyás túlsúlyba jutott és hogy a deficit kiküszöbölése, a terhek csökkentése és ia racionalizálás keresztülvitele a ipártoktól nem várható. A iszem rehányásokra szeretnék egészen röviden azért felelni, hogy tiszta képet kapjunk ebben a kérdésben. Es amikor megállapítom, hogy az 1930 : XVIII. te. bizonyára nem azért hívta életre a törvényhatósági tanácsot, hogy ott fórumot adjon a párturalmi tendenciák érvényesülésének, ihanem azért, mert ez felelt meg annak a konstrukciónak, amelybe az egész ország közigazgatása újonnan beállíttatott, az az érzéseim hogy a politika ebből az új törvény folytán előálló konstrukcióból sem lesz kizárható, illetve talán még több lesz benne a politika. Nem is hiszem, hogy ide tendált volna az indokolás. Nekem az az érzésem, hogy a belügyminiszter úr nagyon erélyes,- energies e 19 SU március 8-án, csütörtökön. gikus polgármesterre vágyik, aki szembe tud szállni a pártokkal és azok vezéreivel. (Rassay Károly: De miért száll szembe? Mit akar!! Verekedni akar?) En azonban azt hiszem, gerinc .kérdése és mivel ez nagyon kényes politikai téma, ezzel nem foglalkozom. A szemre- , hányás azonban Kozma Jenő és Wolff Károly" t. képviselőtársaimat is érinti. Nincs felhatalmazásom nyilatkozni Kozma Jenő és még kevésbbé Wolff Károly t. képviselőtársaim helyett, de csodálkozással tűnődöm a szemrehányáson. Mi, távolállók, mindig úgy láttuk, hogy vezéreink, a két pártvezér, akik karöltve dolgoztak éveken át, minden elkövettek és velünk is mindent elkövettettek, hogy a kormány meg legyen elégedve és a kormány kedve inegté tessék. Most egyszerre azt látjuk, hogy minden rossz volt, amit csináltak és hogy most politikai célból politikamentessé akarják tenni a városházát. (Homonnay Tivadar: így van!) Ezen a dolgon rengeteget tűnődtem és nem tudtam megoldani. Remélem, akad még valaki a vitában, aki ezt a nagyon nehéz diót feltöri. (Homonnay Tivadar: Gyere át hozzánk, majd megérted!) Nem ez a hely az, ahonnan ilyen kedves meghívásokra válaszolhat; nék. (Homonnay Tivadar: Szívesen látunk!) De az indokolásnak még egy pontjára szeretnék kitérni. Előttem szólott Friedrich István igen t. képviselőtársam nagyon élesen mutatta ki, hogy milyen kevésbbé tett eleget az állam azoknak a követelményeknek, amelyeket a törvényjavaslat indokolása a fővárossal szemben felállít és kimutatta azt is, hogy mennyivel inkább hozzá simul a főváros a mai nehéz viszonyokhoz, mint az állam. En ezek után úgy látom, hogy borzasztóan szigorú a belügyminiszter úr kritikája a fővárossal szemben és mint kormánypárti ember, egy fohászt szeretnék útjára bocsátani: Isten óvja meg a mindenkori kormányokat az olyan szigorú kritikusoktól, mint amilyen a belügyminiszter úr a fővárossal szemben. A miniszter úr a deficitet is a szemünkre vetette. Igaz, a főváros kimutatott tízmillió pengő deficitet. Tény az is, hogy nem lehet deficittel dolgozni, de megmondták a szónokok, kénytelenek voltak megmondani a városi urak, hogy jámbor szándék vezette őket, amikor tízmillió pengő deficitet mutattak ki azért, hogy legyen egy alkudozási alap, ahonnan az állammal szemben elindulhatnak. Ezt a mi alkudozási alapunkat most ellenünk fordítják és a fejünkhöz vágják. Tudom, hogy amikor a deficitet kimutatták, — akkor beteg voltam — Payr Hugó rögtön leült és számítgatott, hogyan lehetne húszmillió pengőt megspórolni, mert tudta, hogy rá fog kerülni a sor arra, hogy ez a spórolás megtörténjék, de neki eddig még nem volt módja elmondani, hogyan, hol lehet ezt a húszmillió pengőt megtakarítani; talán a vitában majd elmondja. A deficit kérdése itt nagyon sokféle formában megvilágíttatott, én azonban egy olyan beállításban akarom bemutatni, amely, azt hiszem, érdekelni fogja az igen t. Házat; azonkívül az a meggyőződésem, hogy ez a beállítás ennek a hétfejű sárkánynak végleg le fogja vágni valamennyi fejét. Számpkat fogok felolvasni. Kicsit unalmasak a számok, de iparkodni fogok nagyon kevés számmal megvilágítani a dolgot. A bankzárlat után bekövetkezett az a nagyon is rehéz helyzet, hogy a kereseti viszonyok megromlottak, ezzel szemben az adókat mégis emelni kellett. 1931. augusztusától úgy