Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-250

304 Az országgyűlés képviselőházának 25 díjtörvény!) Az lesz éppen a polgármesternek egyi klegnagyobb hivatása, hogy rendet teremtsen a fővárosnak ezidőszerint túlméretezett és túlkomplikált adminisztrációjában. A fővárosi adminisztrációnak igen kevés részét ismerem. Két dolgot azonban leszek bátor megemlíteni, hogy méltóztassanak mégis bizonyos mértékig ennek az adminisztrációnak a komplikáltságába és — azt mondhatnám — észszerűtlenségéb e b ele látni. Pár évvel ezelőtt történt a dolog. Egyik ismerősömnek a budai hegyekben volt egy hold fÖldeeskéje, ami bérbe volt adva. A bérlő már pár évig nem fizetett, — olyan csekély volt a bér, hogy ismerősöm nem is törődött vele — amikor valahol összetalálkoztak. Ismerősöm megkérdezi a bérlőjét, hogy miért nem fizet. A bérlő azt mondja: kérem, nem tudom a földet használni, mert az egy hold föld közepén a főváros egy vízcsatornát vezet át. Erre megindult a kisajátítási eljárás. Az én barátom írt mindenkinek, akit csak ismert a fővárosnál. Nem történt semmi. Eljárt itt, eljárt o:tt, újból nem történt semmi. Végre szólt nekem, és akkor én egy esztendőn keresztül úgyszólván minden áldott nap utána jártam a dolognak s egy esztendő fáradságos és nehéz munkája után végre sikerült ebben az ügyben lezárni az, aktákat, s az utolsó akta lezárásakor megállapítottuk, hogy ennek az aktusnak a lebonyolításához 256 aláírásra volt szükség. (Östör József: Majdnem mindennapra esik egy!) Ez az egyik dolog. A másik dolog az volt, hogy a budapesti székesfővárosi árvaszéknek igen sürgősen kellett átküldeni egy aktát a közalapítványi kir. ügyigazgatóságnak, ahová ez az akta sehogyan sem akart megérkezni. Mikor utána néztem a dolognak, a legnagyobb felháborodással fogadtak, mondván, hogy nem lehet. Utána jártam a dolognak és megállapítottam, hogy annak az aktának, amely a főváros árvaszékétől a közalapítványi ügyigazgatósághoz, tehát a főváros IV. kerületéből, a főváros V. kerületébe kellett volna, hogy átmenjen, a következő az útja: Amikor az akta az árvaszék összes segédhivatalait végigjárta, elment a székesfőváros segédhivatalaihoz s végigjárta a főváros összes segédhivatalait. (Homonnay Tivadar: Csak egy segédhivatal van!) Ezután elment az V. kerületi elülj ár óságra és ott végigjárta az összes segédhivatalokat. (Homonnay Tivadar: Miért beszél összesről, mikor csak egy van? — Zaj.) A segédhivatalnak három része van, mert ha az akta megérkezik, bemegy az iktatóba és ha expediáltatik, a kiadóba kerül. (Friedrich István: Maguk kormányoznak ott, nem mi! — Simon András: De nem a fővárosnál! — Friedrich István: Dehogy nem, jöjjön be és nézze meg!) Akkor az V. kerületi elül járóság kikézbesítette az aktát az V. kerületben lévő közalapítványi ügyigazgatóságnak. Ez csak két kis eset, nem nagy dolog, ellenben százezer és százezer ember ügyei mennek keresztül ugyanezeken a retortákon. Most méltóztassék elképzelni egy szegény embert, egy olyan embert, aki nem ért m dolgokhoz, amint belemegy ebbe a kálváriába és várja, hogy annak végére jusson. Azt hiszem, hogy a főváros érdekeinek legnagyobb védelmezői sem helyezkedhetnek arra az álláspontra, hogy egy ilyen lehetetlen, nehézkes adminisztráció a fővárosnak érdekében volna. Ezen tehát segíteni kell. Csodálkozik az igen t. képviselőtársam, hogy aiz összes segédhivatalokat emlegettem* '. ülése 193U március 8-án, csütörtökön. amikor ő is tudja, hogy ezen keresztül kell mennie — sajnos — minden aktának. (Payr Hugó: Ezt nem az autonómia csinálja! — Friedrich István: Ki volt küldve Magyary kormánybiztos! Ezt elfelejtették! Azután Örffy! Azok csinálták már! Ez is elaludt. Ötlet-bizottság volt 40.000 pengővel! Itt szavazták meg Wekerle indítványára! Mindezt elfelejtették! Racionalizálási ötlet-bizottság Wekerle Idejében, 40.000 pengővel dotálva!) Elnök: Kérem Friedrich István képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. A képviselő úr már nem is közbeszól, hanem egész beszédet tart. (Derültség») Lányi Márton: Én bízom abban, hogy ezek a t visszaélések, ezek az anomáliák (Hontonnay Tivadar: Ezek nem visszaélések, hanem helytelenségek!), amelyek kétségtelenül helytelenek, megoldást fognak nyerni. (Egy hang a baloldalon: Ezeknek a bürokrácia az oka! — Zaj.) Ha a bürokrácia öli meg afc országot, akkor miért nem méltóztatik hozzájárulni ahhoz, hogy a bürokrácia megszűnjékf (Homonnay Tivadar: Nem szűnhet meg a bürokrácia, képviselő úr, ezt nem lehet megszüntetni, csak helyesbíteni lehet!) Pár szóval említést teszek a főpolgármesteri kérdésről. (Friedrich István: Ripka is derék volt, Huszár is derék volt!) Ezfcel a kérdéssel kapcsolatban meg kell említenem, hogy az, hogy 1872-ben a főváros részére nem főispánt, hanem főpolgármestert neveztek ki, még pedig abban a formában, ahogy ez megtörtént, az előakták figyelembe vételével előzékeny ségi aktusnak minősíthető, mert kifejezetten benne van az előaktákban, hogy tisztán előzékenység! kérdés a főpolgármesteri állás a főispáni állás helyett, és ez azért történt, mert elvileg nincs ellentétben az 1872 : XXXVI. te. vonatkozó rendelkezéseivel. (Homonnay Tivadar: Mi javasoltuk, hogy legyen főispán!) Azt hiszem, hogy ha ez megtörténnék, nem volna jó. Már most a főpolgármesteri kinevezés kérdésében, azt hiszem, igazán nincs mit sérelmezni, hiszen már az 1872. évi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával Szapáry Gyula gróf, aki akkor előadója volt ennek a törvényjavaslatnak, azt mondotta, hogy két mód van: vagy fenntartani a többi törvényhatóságban alkalmazott rendszert, értve a feltétlen kinevezést, teíhát a főispáni kinevezést, vagy pedig a hármas jelölést alkalmazni. Ugyanakkor kifejezést adott annak, hogy ezt az utóbbit ajánlja, mert a kormány felfogása mindig biztosítva van, mindig talál a kormány három olyan egyént, akiknek mindegyikében megbízhatik. (Homonnay Tivadar: Igaz! Helyes!) Minthogy pedig az az ügy lényege, hogy a főpolgármester olyan egyén legyen, aki a kormány bizalmát is teljes mértékben bírja (Homonnay Tivadar: Egészen természetes!), az. a kérdési, hogy a három kijelölt egyén közül azután a legelsőt egyhangúlag megválasztják, vagy pedig azt a kormányzó kinevezi, azt hiszem, az autonómia szempontjából egyáltalán nem lényeges. El kell ismernem azt, hogy a törvényjavaslat 27. §-a, amelyben egyébként a belügyminiszter úr pontosan megmondja, hogy miért kell neki az a felhatalmazás, amely e szakaszban foglaltatik és megmondja, hogy minő rendelkezéseket fog tartalmazni az a bizonyos tervezet is, amelyről itt olyan ' sok szó esett, kétségtelenül erőteljes intézkedése a törvényjavaslatnak, az adott körülmények között azonban szükségesnek mutatkozik. Ez bizalmi kérdés és éppen azért én a magam részéről a 27. §