Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-249
Az országgyűlés képviselőházának 249. ülése 19BU március 7-én, szerdán. 295 s-odik és (harimiadik 'bekezdésével és 22. pontjának utolsó bekezdés ével? 3. Ezek után köteles-e a Szerv a neki felajánlott tűzifát a 10.800. F. M. azaniú rendelethez csatolt kimutatásban foglalt havonkénti százalékos arányban vagy, mily záros határidőn belül átvenni, lehívni és kifizetni Î 4. Megfelel-e a valóságnak azon értesülésem^ miszerint a jövőben a külföldi tűzifa úgy szállítási igazolványok kiosztása, mint átvétel tekintetében megelőzi a belföldi tűzifát és a hazai tűzifa szállítása csak a külföldi tűzifa elhelyezése arányában engedélyeztetik? Budapest, 1934. március hó 5. — Esterházy Móric s. k. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Gr. Esterházy Móric: Igen t. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Tekintettel arra, hogy elég bonyolult, helyesebben mondva talán összebonyolított kérdésnek tisztázását akarom előmozdítani még az igen t. miniszter "úr távollétében is azáltal, hogy a nyilvánosság elé és az igen t. Ház elé hozom a kérdések egész komplexusát, kérem a házszabályok 134. §-ának 4. bekezdése alapján beszédidőmnek 15 perccel vaïo meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. Gr. Esterházy Móric: T. Képviselőház! Annak ellenére, hogy az igen t. miniszter úr hivatalosan akadályozva van abban, hogy jelen lehessen, szándékosan és tudatosan mégis interpellálok. De szándékosan és tudatosan kerülök minden olyan kérdést, amely arra vonatkozik, hogy szükséges-e, gazdaságos-e és okszerű-e a belföldi tüzifaforgalom megkötése, ami a holnapi nappal életbelép; és ha igen, van-e, vagy lehetne-e egy másik koncepció, mint az, amely a különféle rendeletek egész sorozatával elénk tárul. Kerülöm ezt szándékosan és tudatosan azért, mert azt szeretném, hogy abban az esetben, ha az igen t. miniszter úrtól esetleg mégis kapok valamikor választ, ne egy általános választ adjon nekem, ne általános, közgazdasági és társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozzék, hanem a konkrét kérdésemre kért választ adja meg. Bevallom, ezt úgy is formulázhatnám, hogy ha én más általános kérdésekről is beszélnék, megkönnyíteném a miniszter úr válaszát azzal, hogy ő is általános választ adjon, ami tőlem teljesen távol áll. Interpellációm három részből áll. Bátor leszek majd az egyes kérdéseket felolvasni, mert az iménti felolvasásból igen t. képviselőtársaim közül — azt hiszem — igen kevesen értették meg interpellációm szövegét. (Ügy van! Ügy van!) Interpellációm első része — röviden így keresztelem el — a jogtörténeti rész, vagyis a tűzifa szabályozott forgalmára vonatkozó jogforrások története. Es itt mindjárt a legfontosabb jogforrást veszem, amelyet talán ősforrásnak kellene elneveznem és, ez ia magyar királyi minisztériumnak 1710. számú rendelete. Ezt a rendeletet a 33-as bizottság február 16-i ülésén tárgyaltuk s a rendelet a hivatalos lapban február 21-én jelent meg. Ez a rendelet két részből áll. Az első hat szakasz hitelügyi rendelkezéseket tartalmaz, olyan hitelügyi rendelkezéseket, amelyeknek életbelépéséért — azt hiszem — minden erdőtulajdonos csak köszönettel adózhatik az igen t. kormánynak. Ehhez ajz első hat szakaszhoz (azután f. hó 4-én jelent aneg a 97.191 számú pénzügyminiszteri rendelet, valamint a 11300 számú földmívelési rendelet is. Ezzel a két rendelettel nem fogok foglalkozni, éppúgy nem, mint ahogyan az 1710. számú miniszterelnöki rendelet első hat szakaszával sem foglalkozom, mert ez a hat szakasz, mint mondottam, hitelügyi rendelkezéseket tartalmaz. Meg kell azonban jegyeznem: nem hiszem, hogy azt a bizonyos, nagyon sokat dicsért és — ha szabad magamat úgy kifejeznem — azt az agyonreklámozott 60 pengős összeget, amelyet az 1933. december 21-én a tűzifa kötelező átvételére alakult szerv, niint előleget köteles adni, ez a szerv az első hat szakasz nemlétében hajlandó lenne folyósítani. Az a körülmény pedig, hogy az erdőbirtokosok eddig ritkán vagy alig kapták termelési előleget, igénytelen nézetem szerint elsősorban és főleg éppen e rendelkezések hiányára vezetendő viszsza. Á szervnek magának nagy érdeme altruizmusa vagy rizikó-vállalása, ebben a tekintetben is nézetem szerint ez elég csekély. Van ennek a miniszteri rendeletnek egy hetedik szakasza is, amely azt hiszem, nem talál, legalább részemről nem, olyan elismerésre, mint az első hat szakasz, amely a hitelügyi életre és a jogviszonyokra vonatkozik. Ez a 7. § a következőképpen szól (olvassa): »1934. év március 8-tól tűzifát közforgalmi szállító eszközökön csakis szállítási igazolvánnyal lehet szállítani. Amennyiben az ország tűzifaellátásának biztosítása a belföldön kitermelt tűzifa értékesítésének előmozdítása céljából szükséges, a földmívelésügyi miniszter«— itt bízatik meg és csak ezzel — »a tűzifaszállítást korlátozhatja, a szállítási igazolvány kiadásának előfeltételeit megállapíthatja. A szállítási igazolványt bármelyik érdekelt fél kérelmére a földmívelésügyi miniszter által kiküldött bizottság állítja ki.« A parlamentáris ellenőrizhetés és felelősségrevonhatás szempontjából mindenesetre el kell ismernem bizonyos haladást a •. múlttal szemben, mert amikor a múlt év áprilisában a Tiszántúlt egészen váratlanul le méltóztattak kapcsolni és az ottani szállítást ugyancsak szállítási igazolványhoz méltóztattak kötni, azt a rendeletet sem előzetesen, sem utólagosan a 33-as bizottsággal nem közölték, módunkban sem volt hozzászólni, míg a jelen esetben konstatálhatom, hogy hozzászólhatunk, talán azért, mert most ugyanazt a rendeletet és ugyanazt a rendszert az egész országba bevezetik, vagy talán azért, mert eddig csak a vasútra nézve, — a Tiszántúlon vasútra nézve — ezentúl azonban a hajózási forgalomban is, vagyis a közszállítási eszközökre vonatkozólag vezetik be. Még egy megjegyzést vagyok kénytelen megtenni a parlamentáris ellenőrzés és ellenőrizhetés szempontjából. Ez a következő. Ha áll az az általános és meglehetősen elcsépelt latin közmondás, hogy films ante patrem, a jelen esetben a 33-as bizottság február 16-iki ülésen — mint rögtön be fogom bizonyítani, bármilyen különösen hangozzék is — tulajdonképpen törvényesítettünk egy nagyapát, akinek a fia már 1933 december 27-én 74.471/1933. szám alatt napvilágot látott, de akinek unokái még 1933 november 23-án és december 13-án 65.450. és 65.700. F. M. számok alatt megszülettek ugyan, azonban (Kun Béla: Fattyúmódra! — Derültség.) legjobb tudomásom szerint ugyancsak 1934 február 16-án a 10.975. számú földmívelésügyi mi43*
