Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-248

224 Az országgyűlés képviselőházának i/miniszter felé): Az, Ön kormányzata csinálta ezt!) Itt vannak azok a kórházi tartozások, •amelyek egyedül elégségesek volnának arra, (bogy az idei év deficitjét eltüntessék, mert az a megállapodás, amelynek értelmében a székesfővárosnak kétmilliót fizet a kincstár, 1944-ben fog csak lejárni,, tehát 12 évig kell ínég várni azokra a részletekre, amelyeket, ha -a mai napon kifizetnének, a székesfőváros költségvetése teljes egészében egyensúlyban volna. T. Képviselőház! Arra akarok rámutatni, hogy a fővárosnak ez a mostani deficitje bizonyos mértékben — őszintén szólva — olyan gyanút keltett, hogy a székesfőváros ^adminisztratív vezetősóge

< talán a székesfőváros autonómiáját belehajszolta aibba, hogy ezt a deficitet elfogadja, mert 1931-ben hasonlóan, előzetes pénzügyi jelentés előterjesztése alkalmával az akkori pénzügyi tanácsnok olyan előterjesztést tett, amely szerint a székesfőváros óriási deficittel áll szeimben. Az 1931. esztendőben kezdett működni csak a törvényhatósági tanács. Az 1931. évben azonban már a törvényhatósági tanács működése nem volt kellemes a székesfőváros adminisztrációjának, mert minden üzemnek és minden intézménynek költségvetését végigkutattuk. Akkor a székesfőváros autonómiája, törvényhatósága saját iniciatívájából kiküldött egy takarékossági bizottságot, amely takarékossági bizottság^ ezeket a deficiteket gyönyörűen lefaragta és a székesfőváros költségvetését, de nemcsak költségvetését, hanem ennek kö vetkezményeként ;— a későbbiekben beigazolódott, hogy igazunk van — zárszámadását is nemcsak deficitmentessé tudta tenni, hanem körülbelül 2,138.000 pengő volt az a szubficit, amelyet a zárszámadás szerint is elő tudtunk teremteni. Méltóztassék megengedni, hogy igazán nyomatékosan rámutassak arra, hogy mindez azért következett be, mert a székesfővárosnak maga az államhatalom a hetegápolási díjakkal óriási mértékben hátralékban volt. Akkor megegyezést kötöttünk az akkori népjóléti miniszter úrral és az akkori pénzügyminiszter úr helyettesével, Vargha államtitkár úrral, aki ma is itt ül a képviselőházban. Ennek a megegyezésnek szövegét nem tartom érdektelennek felolvasni — rövid három pont — csak azért, hogy lássuk, mit váltott be és mit nem belőle a kormányzat. A megállapodás azt mondja (olvassa): »1. A m. kir- népjóléti minisztérium 1932 január 1-étől a kórházi ápolási költségek megtérítésére évenként 2 millió pengőt átenged az országos hetegápolási adó bevételeiből a fővárosnak oly módon, hogy ezt az összeget a főváros a nála befolyó adóösszegékből egyenlő negyedévi rész-letekben igénybe veheti.« À 2. pont a következőket mondja (olvassa): »Budapest székes főváros közönsége ennek ellenében betegápolási díj címén a kormánnyal szemben igényt nem támaszt.« Nem is támasztott. A 3. pedig a következőket mondja (olvassa): »Budapest székesfőváros közönsége a legnagyobb gondossággal maga állapítja meg az ápolási díjakat úgy a társadalombiztosító intézetekkel, mint a magánosokkal szemben és a megállapításokat a kormányhatóság jóváhagyta. A népjóléti miniszter úr ígéretet tesz arra, hogy az érdekelt szomszédos törvényhatóságokat Budapest székesfőváros kórházfenntartási költségeihez való hozzájárulásra kötelezni fogja.« 21*8. ülése Í98k március 6-án, kedden. Ez az, egyezmény 1932. január 1-től számított 12 esztendőre szól. Méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra, hogy a magyar királyi belügyminiszter úr volt az, aki törölte a székesfőváros költségvetésében az érdekelt szomszédos törvényhatóságoktól ápolási díj visszatérítése címén beállított összeget, amely 900.000 pengőt tett ki Méltóztassanak tehát azt is elismerni, hogy a nehézség és a hiba nem bennünk van s hogy a felelősséget ezért nem nekünk kell vállalnnuk, hanem maga a kormány hatósás volt az, amely nemhogy elősegítette volna a székesfőváros gazdasági helyzetének javulását, hanem ellenkezőleg, nehézségeket teremtett. T. Ház! Űgy érzem, hogy mód volna még ezer és egy körülménnyel eltüntetni a deficitet. Rá akarok mutatni arra, hogy ha mi a községi pótadó kulcsát, amelyet változatlanul 50%ban tartottunk meg, felemeltük volna, ha a szabad foglalkozást űzők általános kereseti adójának kulcsát, amelyet változatlanul 5%ban tartottunk meg, felemeltük volna, ha a házbérkrajcár adókulcsát, amelyet változatlanul 3%-ban tartottunk meg, körülbelül tíz esztendőn keresztül, ha a szemétfuvarozási illeték kulesát, amelyet 4.5%-ban tartottunk meg s ha a vízegység árát, a gáz eladási egységárát, az elektromosáram árát felemeltük volna, akkor így könnyű lett volna eltüntetni a székesfőváros háztartásából ezt a deficitet. (Gáspárdy Elemér: Ha megszüntették volna az álláshalmozásokat. — Müller Antal: Az állam emelte az adókat, a főváros nemi!) A főváros semmiféle adót nem emelt, sőt elég: rámutatnom arra, hogy méff az elmaradt forgalmiadórészesedést, amely körülbelül 5 millió pengőt tesz ki és a borfogyasztási adó 50%-ra való csökkentését, amely szintén körülbelül 3.5 millió pengőt tesz ki, számításba veszem, akkor az a 9 millió s egynéhány százezer-oemigős deficit könnyedén eltűnt volna. Meg kell azonban állapítanom, hogy amíg a székesfőváros a lakossággal szemben a legnagyobb áldozatkészséget tanúsította, addig az áll amihatalom valamennyi adónemét és adót állandóan emeli, de ezzel szemben viszont a székesfőváros részesedését állandóan csökkenti. (Űgy van! Űgy van! a balközépen és aï baloldalon.) T. Ház! A magam részéről ezt nem tartom helyes politikának és nem tartom helyesnek magának a törvényjavaslatnak azt az intézkedését sem, amely arra irányul, hogy most esetleg egy-kétéves tervgazdálkodás keretében a székesfővárosnak ezeket a járulákait majd esetleg az új főpolgármestere felemelje. Azért kívánom ezt leszögezni, ,hogy már most tiltakozzam erről a helyről is az ellen, hogy a tervezet szerint bármiféle olyan intézkedés történjék, amely ezen közüzemi szolgáltatások járulékainak vagy akár az adókulcsnak emelését maga után fogja vonni. Lehetetlennek tartom, hogy további teirheket hárítsunk a székesfőváros lakosságára, sőt azt mondom, hogy ha a székesfőváros üzemei rentaíbilisak, akkor kell, hogy szociális szolgáltatásaikkal alátámasszák a székesfőváros gazdálkodását és szociális politikáját, hogy ezt nem tudják'megtenni, akkor meg kell, hogy a székesfőváros közüzemi szolgáltatásainak díjait csökkentsük. E díjak csökkentésével el lehetne érni, hogy legalább a lakosság szegényebb rétegeinek segítségére sietünk. Meg kell ezzel szemben azt is állapítani, hogy könnyű volna ezt a deficitet még más módon is eltűntetni, tudniillik a székesfőváros