Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-247
Az országgyűlés képviselőházának 2 h szagnak nem, mert hiszen az ország vagy egy város közadójából az egész ország, vagy egy egész város polgárságát eltartani nem lehet. Azt mondottam, hogy igenis el fogja veszteni a közélet még azt a kis varázsát is, ami megmaradt a társadalom széles rétegeiben, (Fábián Béla: Még nagyobb akadály is lesz ott!) mert komoly és használható ember nem azért fog megjelenni a fórumon, hogy beszéljen és beszéltessen magáról; a szabad polgár cselekvési kört keres magának és ha azt nem találja meg, vissza fog vonulni a maga irodájába, műhelyébe, üzletébe és nem fog a közszereplés izgalmainak hódolni azzal, hogy elmegy bármilyen testületbe, ahol csak kötelességei vannak, de jogai nincsenek. (Ügy van! Ügy van! half elől.) A harmadik dolog, amit a miniszter úr lelkére szeretnék kötni, az éppen ennek a törvényjavaslatnak az a része, amely a tömeges kinevezésekre vonatkozik. En ettől is rendkívül aggódom, igen t. miniszter úr, mert egy olyan ocrszagban, ahol a nevelés iránya olyan mint a miénk, ahol az intelligenciának nagyobb része — agyon jól tudjuk, milyen súlyos és kényes probléma ez — rákényszerül arra, hogy az államon éljen, törvényben lefektetett ilyen kinevezési rendszer csak a szervilizmust és a görnyedezést fogja szolgálni és a bürokráciának azokban a reprezentánsaiban, akikre az ilyen tömeges kinevezéseket majd bízzák, imperátori bacillusokat fognak növelni. Éppen Scitovszky belügyminiszter úr mondotta, az 1930: XVIII. tc.-œol szólva, hogy a törvények kereteit emberek tartják hátukon. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kérdem az igen t. belügyminiszter urat, hogy amikor látjuk, hogy Budapest első polgára, a mai polgármester úr, még egy polgármesteri zsakett súlya alatt is görnyedezik, hogyan bírja majd el azt a díszmagyart, amelyet ezzel a megnövekedett hatáskörrel az igen t. belügyminiszter úr ennek az ábrándos kedélyű férfiúnak keskeny vállára akar hárítani"? (Propper Sándor: Azt hiszem, van a háttérben egy szélesvállú jelölt! Sőt nem is egy! — Homonnay Tivadar: Becsületes, derék ember!) Természetesen igaza van Homonnay t. barátomnak; én, aki a legkeményebb harcokat vívtam ezzel a magisztrátussal, mindig hangsúlyozom, hogy egyéni integritását kétségbe nem akarom vonni, bár én azon a lehet, hogy szerénytelen állásponton vagyok, hogy a becsületesség természetes kritériuma mindenkinek, minden közhivatalnoknak és ha én attól a rendőrtől, aki itt az Országház-téren szolgálatot teljesít. megkövetelem, hogy becsületes legyen, és fel sem merülhet bennem vagy a belügyminiszter úrban vagy bárkiben is a kételkedés, hogy nem tetőtől-talpig becsületes az a rendőr, aki itt az Országház-téren közbiztonsági szolgálatot teljesít, akkor én nem tudom, nem sértő-e, ha^ az igen t. polgármester úrról folyton hangsúlyozzuk, hogy ő milyen becsületes, tisztalelkű, megközelíthetetlen férfiú, mert így esetleg önként kínálkozik az a feltevés, hogy ez az igen tiszteletreméltó becsületesség és hozzáférhetetlen nemes karakter az ő egyetlen kvalitása. (Homonnay Tivadar: Tehetséges is!) Ez pedig még nem jogosítana fel valakit arra, — ha így állana a helyzet — hogy Budapest első polgára legyen. Beszédemnek végére jutottam. Politikai szempontból csupán annyi hozzátenni valóm van még ehhez a javaslathoz, hogy higgye el 7. ülése 193 If március 2-án, pénteken. 205 a miniszter úr, hogy ezek a centralizációs törekvések nem gerinces, nem megbízható polgárságot nevelnek. Ezek gerinctelen polgárokat nevelnek, (Fábián Béla: Ez így van! — Tauffer Gábor: Denunciálnak!) olyan polgárokat, akikkel kapcsolatban fájdalmasan fog majd eszünkbe jutni, hogy ez a centralizációs nevelés köz veszély idején igen szomorú tapasztalatokra vezet majd. (Fábián Béla: Már volt erre példa!) Amikor beszédemet befejezem, legyen szabad a miniszter úr figyelmébe ajánlanom azt a híres régi francia mondást, amely erre a helyzetre vonatkozik: könnyebb a kutat megmérgezni, mint a folyó vizét. Könnyebb a centralizált kormányt, a sűrűsített intézményeket megmérgezni, mint az autonómiának hömpölygő szabad folyamát. Sajnálatomra ezt a javaslatot még általánosságban sem tudom elfogadni. (Helyeslés a bál- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Milotay István! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólására következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Friedrich István! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Farkas István! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Eckhardt Tibor! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkotöröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Kertész Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Györki Imre! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Éber Antal! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratko'töröltetik. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Nincs senki feljegyezve. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Felkiáltások a baloldalon: Sándor István kíván szólni! — Fábián Béla: Sándor István fel van iratkozva!) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék megállapítani, hogy fel van-e iratkozva Sándor István képviselő úr. Héjj Imre jegyző: Nincs feliratkozva! (Sándor István: Akkor jelentkezem!) Elnök: Csendet kérek, képviselő ur! Megállapítom, hogy a képviselő úr nincs feliratkozva. Kíván még valaki szólni? (Sándor István szólásra jelentkezik.) Sándor István képviselő urat illeti a szó. Sándor István: T. Ház! Azt hiszem, hogy Lázár Miklós t. barátom előbbi mélyreható fejtegetései részben megnehezítik, de részben meg is könnyítik az én felszólalásomat. Megkönnyítik annyiban, hogy őt felszólalásában a főváros ügyeinek alapos ismerete vezette. Ezzel — én «em szégyellem bevallani, mint ahogy már többen bevallották — én nem rendelkezem. Ügy érzem mégis, hogy bizonyos közigazgatási praxissal bírok s a kötelességérzet révén is jogosítottnak vélhetem magamat arra, hogy a kérdéshez hozzászóljak. Mert kötelezve is vagyok arra, hogy hozzászóljak a kérdéshez, különösen két szempontból. Az egyik az a szeretet, amellyel a főváros iránt viseltetem, a másik pedig az a szeretet, amit az autonómia iránt érzek. (Éljenzés a balközépen.) Ami a főváros iránti szeretetet illeti, ne méltóztassanak azt gondolni, hogy ez az ifjúkori kellemes emlékek felelevenítése. Ez ben31*
