Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-247

Az országgyűlés képviselőházának 2k7. hoz szerénytelen biztonsággal felszólalni, szintén szabolcsi, nyíregyházai ember vagyok, de tudnék felsorolni a törvényhatósági bizottságban szereplő vezető tagokat minden pártból, akik vidéki származásúak. Nagyon érdekes, alig négy-öt van, aki valóban budapesti ember, talán Kozma Jenő az egyetlen a vezérek közül, akire a pesti meghatározás méltán ráillik. (Magyar Pál: Usetty pedig franzstadti! — Fábián Béla: Az is vidék! — Derültség!) Megnyugtatom Berki Gyula igen t. barátomat, hogy nii, akik az utóbbi években Budapest törvényhatósági bizottságában szerepeltünk, mindnyájan magunkkal hoztuk a magunk pátriájából a magyar földnek, az édes, jószagú, porhanyós magyar földnek illatát és minden ténykedésünkben itt Budapesten nem vezethet bennünket más, mint ennek a földnek a parancsa, ami mindnyájunknak az érdeke is. Azt is mondotta, azt hiszem, Tóth Pál igen t. barátom, Szarvas érdemes képviselője, aki a fővárosi törvényjavaslathoz felszólalt, hogy milyen különös az, hogy ez az elsőrangúan alkotmányjogi javaslat kevés érdeklődést vált ki a magyar társadalomból. En nem is vonom kétségbe Tóth Pál igen t. képviselőtársam állítását. Tényleg be kell vallanunk és be kell vallanom nekem is, hogy ez a fővárosi törvényjavaslat igen kis hullámokat ver a magyar társadalomban. En azonban ennek — megmondom őszintén — még .akkor sem örülnék, ha a túloldalon ülnék is. Ezt én egy igen-szomorú szimptomának tartom. (Ügyvanl a baloldalon.) szomorú szimptomának azért, mert a magyar embernek közmondásos tulajdonsága a hazaszeretet és a közügyek iránti érdeklődés. A közügyek iránti érdeklődés nem a véletlen müve, ez a magyar alkotmányból sarjadt ki, abból a magyar alkotmányból, amely a Szent Korona tagjának vallotta évszázadok óta és évszázadok előtt is a nemzet minden fiát, s előbb közvetett, azután közvetlen befolyást engedett minden magyar polgár számára a közügyek intézésében, az állami s a törvényhatósági életben úgy, mint a községiben. Ez a befolyás, a közügyekkel való foglalkozás fejlesztette ki a magyar embernek ezt a közmondásos tulajdonságát, amelyet hazaszeretetnek, a közügyek iránti érdeklődésnek nevezünk, s amely odáig ment, hogy minden ember, bármily pozícióban, a falutól* a nagyvárosig, a közügyet saját ügyének tekintette, amely iránt érdeklődni, amelyet támogatni, amelyet fáradhatatlanul és önzetlenül szolgálni becsületbeli kötelesség. Szomorúan látom azt, hogy éppen egy ilyen alkotmányjogi javaslatnál van igaza Tóth Pál képviselőtársamnak, hogy alig-alig mutatkozik érdeklődés a magyar társadalomban. Tóth Pál t. képviselőtársam még azt kérte tőlünk, hogy ezzel a javaslattal teljes tárgyilagossággal és teljes elfogulatlansággal foglalkozzunk. Én igyekszem megfogadni t. barátom tanácsát s abban, hogy teljesen objektív legyek, számos szerencsés körülmény támogat engem. Először itt a Házban is pártonkívüli helyzetem van, de ezentúl Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának talán az egyetlen pártonkívüli tagja vagyok. Támogat benne az is, hogy nyolc év óta, mióta a törvényhatósági bizottságnak tagja vagyok, soha az uralkodó rendszerrel ott nem azonosítottam magam, ellenkezőleg, sokkal előbb, mint ahogy a t. kormány észrevette ülése 19$U március 2-án, pénteken. 201 volna azokat a visszásságokat, amelyek olykor felmerültek a városházán, mint ahogy minden közületnél természetszerűleg felmerülnek, én mindenkor brutális kritikát mondtam a városháza ténykedései felett (Úgy van! balfelöl.) és legutóbb a vásárpénztári ügyben egész közéleti exisztenciámat vetettem kockára, hogy ez a vásárpénztári ügy, ez a vásárpénztári kelevény semmiféle rózsaszínű angoltapasszal vagy sárga diákflastrommal le ne ragasztassák. De tovább megyek, t. Képviselőház! Mind szóval, mind tollal évek óta sürgettem az igen t. belügyminiszter úrnak, illetőleg a belügyminisztériumnak krudélisabb beavatkozását a főváros pénzügyi gazdálkodásába, sürgettem nemcsak én, hanem sürgették mindazok a barátaim is, akik velem együtt azon az oldalon dolgoztak, a miniszter úr törvényben biztosított ellenőrzési jogának hatályosabb érvényesítését. T. Képviselőház! Erre főleg a kormánypárt részéről, különösen a vásárpénztári közelharcokban azzal a váddal találkoztam, amellyel szembe akarok nézni, hogy tudniillik ezekkel a vehemens támadásokkal — amelyekkel ezt a kis konjunkturális üzletet, a Vásárpénztárt lelepleztem a nyilvánosság előtt és követeltem a felelősségrevonást, a megtorlást, az erkölcsi és politikai konzekvenciák levonását és nem néztem, hogy mint töpreng Hamletként a tisztelt magisztrátus, hogy vájjon hét vizsgálat után életbeléptesse-e azokat a megtorló intézkedéseket, amelyeket már két évvel ezelőtt életbe kellett volna léptetnie — én aláaknázom az autonómiát, amelyet a belügyminiszter, aki ott áll a gyutacsával, adott pillanatban a levegőbe röpít. Az én szerény nézetem, — azt hiszem, számostan egy véleményen lesznek velem — meggyőződésem az, hogy az autonómiának azok az ellenségei, akik tűrik azt, hogy .az autonómia spanyolfala lehessen -bizonyos visszaéléseknek. Magának az autonómiának kell a maga keretében, a maga intézkedései folyamán kiirtania mindent, ami meggyanusítás, ami visszaélés,^ ami viszásság, ami gyűlölködés. Az autonómiának szerintem azok voltak az ellenségei, — távol áll tőlem, hogy Scitovszky volt belügyminiszter úrral szemben, .akit igazán őszintén nagyrabecsülök, ez személyi kritika legyen — mondom, azokat tartom az autonómia ellenségeinek, akik minket, a polgári parlamenti és törvényhatósági ellenzéket az 1930 : XVIII. te. tárgyalásánál cseriben hagytak, (Malasits Géza: Elárulták!) akik akkor az igazi autonómiának nagy és nemes értékeit felváltották a pártoskodási fogások aprópénzére. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az 1930 : XVIII. tc.-ről mind a • bizottságban, mind itt a parlament üléstermében majdnem minden szónok véleményt mondott már. En tehát nem bírálom részleteiben ezt a törvényt, amelyet meg nem szavaztam, amelynek parlamenti vitájában részt vettem és már akkor elmondottam aggodalmaimat erről a törvényről. Egyedül egy pontban nem tárták fel ennek a törvénynek gyöngeségét vagy gyarlóságát, amiért szintén nem az igen t. volt belügyminiszter úr tartozik felelősséggel, mert ő maga kijelentette, hogy végül is a törvény nem egy rideg élettelen váz, az emberekre van szabva és az emberek gyarlósága a legjobb törvény legnemesebb intencióit is pozdorjává zúzza.