Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-246

178 Az országgyűlés képviselőházának 2i ilyen dologba belenyugszom? Engedelmet kérek, rögtön ott van a gyanú, ha én ebbe belenyugszom, ha nincs semmi jogom a fővárosnál, ha én mint polgár nem szólhatok bele a saját ügyeimbe. Ha én ezt tudomásul veszem, rajtam van a gyanú, hogy ezt valami mellékcélért, vagy nem tudom miért cselekedtem. Bocsánatot kérek, nem lehet tehát ezt mondani, mélyen t. képviselőtársam. Én elhiszem az ön jóhiszeműségét, (Rassay Károly: Jól értesültségét kevésbbé!) én mindenki nézetét és meggyőződését tisztelem, de engedelmet kérek, az én helyzetemben és az én pártvezérem az ő helyzetében mást nem tehetünk, higyje el ezt t. képviselőtársam. (Rassay Károly: 30.000 választóval állunk szemben! Azoknak felelünk, nem a miniszternek!) Már beszédem elején mondottam, nem szívesen megyek bele közjogi harcba. Nem olyan idők vannak ma, amelyek alkalmasak közjogi harcokra. Erre a régi idők voltak alkalmasak a monarchia idejében azok az idők voltak erre megfelelőek és időszerűek, de mit tegyünk ma"? Akiben lelkiismeret van és ilyen elveket vallott, aki az alkotmányt szentségnek tartja és az önkormányzati szerkezetet nemzeti tradíciónak és ebben nőtt fel, az nem tehet mást, mint amit mi teszünk: küzd az ilyen törvényjavaslat ellen. (Rassay Károly: Még akkor is, ha Kozma is küzd ellene! — Derültség!) Még azok is küzdenek ellene, akik ennek a helyzetnek előnyeit élvezték és leszedték. (Propper Sándor: Kozma már begöngyölte a zászlót, már ráhúzta a viaszos vásznat! — Rassay Károly: Ügy, amint a V. betűket is leszedték az összegöngyölt zászlókról! — Zaj.) Méltóztassék megengedni, hogy közelebb lépjek a realitáshoz és az ügyekhez közeledve, szóljak a kérdéshez. Már felemlítettem a 6-os bizottság jelentését. Most nézzük meg Budapest költségvetését az 1934-ik évre, hogy milyen költségek szerepelnek benne a legnagyobb mértékben. (Rassay Károly: Ezt is tanulmányozni kellene!) A közoktatásügy a legnagyobb tétel. (Strausz István: Külön egyetemet nyithatnánk a városházán, hogy ilyen költségvetést csináltak!) Mélyen t. képviselő úr, én semmiféle tanfolyamra nem jártam, hanem 25 éve magam keservesen az élet tanfolyamán járok és ott tanultam meg a leckét. (Strausz István: A költségvetés nem az életet szolgálja! — Rassay Károly: Legfeljebb a szubvenciós tételeket nem lehet megtalálni benne!) Tisztelt Strausz képviselő úr, mi sokat^ dolgoztunk együtt és meg vagyok róla győződve, hogy ön is meg van győződve arról, hogy amit mondok, az úgy van, amint mondom. (Strausz István: "Ügy van! Ideális ember minden tekintetben, csak sokszor téved!) Es ön nem téved*? (Strausz István: Megengedem, én is tévedek! — Rassay Károly: A képviselő úr nem ideális ember? — Strausz István: En is tévedek! — Hegymegi Kiss Pál: A számok embere mindig reális! — Zaj.) Strausz t. képviselőtársam majd ki fogja fejteni a maga nézetét. összeírtam a költségvetésből, hogy a közoktatás 24*4%, a nyugdíj 4*5%, a közművelődés 2*1%, úgyhogy csak a közoktatásügyi fejezetnél 29% a- főváros kiadása; azután jön a közjótékonyság, a szociálpolitika, az ínségakció, ami 17*9%; azután a közegészségügy és a kórházak szerepelnek 12%-kai, úgyhogy Budapest csak kultúrára, közegészségügyre és szociálpolitikára, — mondjuk kereken 60%-át költi a jövedelemnek. Ez már komoly dolog, . ülése 19SU március 1-én, csütörtökön. különösen összehasonlítva az előbbi hatosbizottsági jelentéssel. (Rassay Károly: Állami feladatot vállal át.) Méltóztassék megengedni, hogy még mélyebbre menjek ebben a kérdésben az egyes tételeknél. Itt van pl. a közegészségügy kérdése és a kórházi kérdés, amelyről én már évek óta megmondottam, hogy ebből a legnagyobb bajok lesznek. Budapest kórházi költségvetésében ugyanis 17 meg 14, tehát 31 millió pengő az, amivel az állam tartozik nekünk, de kiegyeztünk. (Zaj a jobboldalon.) Elmondom a történetét, én magam voltam az egyik egyezkedő, tehát tudom a, leckét. (Propper Sándor: Szóval az állam kényszeregyességbe kerül.) Én folyton szemérehánytam a kormányzópártnak, hogy miért engedte így felnőni ezt a bajt. Mert mi történt, mi körül volt a baj? 17 millió a napi ápolási díj körül felmerült differencia. A fővárosnak a napi ápolási díj a kórházakban 6 pengő 30 fillérbe kerül, a népjóléti miniszter megállapított éveken keresztül 5 pengőt. Ebből állott elő ez a 17 millió pengős differencia. Ez az egyik tétel. A másik tétel, a 14 millió, a betegek díjhátralékából állott elő, amely a betegápolási pótadó fedezetéből nem került ki, úgyhogy 17 meg 14 — állítom — 31 millió pengő volt ezen a címen a differencia a vidéki betegek után. A fővárosnak nem kötelessége a törvény értelmében még a kórházállítás sem, de lehet megtagadni egy betegtől a felvételt? E tekintetben én, a főváros érdekeinek szószólója, amikor egy beteg ember felvételét kéri, nem nézhetem annak a nacionaléját. (Helyeslés.) Ha van bennem szív és becsület, egy beteg embertől nem kérdezek semmit sem, hogy honnan jön, sem, hogy hova tartozik, sem, hogy milyen vallást követ — nem érdekel; beteg, az én kötelességem őt meggyógyítani. Ez az én feladatom, t. Képviselőház. (Ügy van!) Ez történt tehát a fővárossal. Volt egy korszak, amelyben a közigazgatási bírósághoz akartak menni ebben a kérdésben. A kormányzópártok mindig elintézték, elkenték ezt az ügyet, nem jutott odáig, hogy a közigazgatási bíróság állapítsa meg az igazságot, hanem az történt — gondolom — 1928-ban, hogy amikor Ernszt Sándor volt a népjóléti miniszter, akkor kiküldetett a városnak egy bizottsága,— magam is benne voltam — amely a népjóléti miniszterrel egyességet kötött, amely egyesség szerint a fővárosnak tartozik az állam évi 7 milliót megtéríteni. Az egyességben benn volt még 700000 pengő, hogy ezt a vidéki törvényhatóságok adják, de ezt a 700.000 pengőt a belügyminiszter úr törölte, úgyhogy csak 7 millió nengő jutott ezen a címen. Már az első években kiderült azonban, hogy ez a 7 millió pengő kevés, mert a főváros kórházi költségvetése már az 1931. évre 2 millió deficitet mutatott. Azonkívül a régi adósságból fennmaradt körülbelül 18 vagy 20 millió pengő, mert azt a főváros effektive kiadta s most neki részletekben vissza kell fizetnie. A belügyminiszter űr az ő indokolásaiban szól is erről, és mondja, hogy a fővárost a saját alánjának való visszafizetés kötelezettsége is terheli. így áll ez a kórházi kérdés. Egy ilyen kórházi kérdésnél nem lehet bürokratikus módon elintézni az ügyet, itt a fővárosnak meg kell mutatnia a maga lelkületét. És nem ezt kell tennie neki a közoktatásügynél, a szociálpolitikánál? A közoktatásügynél van egy tétel: »törvényes kötelezettség nélkül fenntartott iskolák«, amire a város nincs kötelezve, de az idők fo-