Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-246

166 Az országgyűlés képviselőházának 2Û6, Ez a gyakori módosítás szerintem hátrányos, mert így magának a közönségnek a hite, a bizalma inog meg a törvények stabilitásában. A közönség valahogyan azt látja, hogy a törvények nem bírnak azzal a nagy értékkel, azzal a jelleggel, amellyel a nmltban bírtak, ha máról-holnapra, aszerint, amint az egyik vagy másik kormányzatnak vagy hatalmon levő hatóságnak érdeke megkívánja, a törvények módosítását keresztülviszik. T. Házi Ha figyelemmel kísérjük a dolgot, akkor megállapíthatjuk, hogy a törvények átlagos életkora 30—40 év között van. Az idők haladása, a változott viszonyok, a technika fejlődése és sok minden egyéb szükségessé tették azt, hogy a törvények is hozzáigazodjanak, hozzásimuljanak a változott időkhöz és látjuk, hogy körülbelül ennyi idő az, amely alatt egyegy törvény elavult és megérett arra, hogy módosítsák. Ha figyelembe veszem az 1884. évi ipartörvényt, akkor látom, hogy azt már megalkotásánál rossznak tartották és attól kezdve minden országos értekezleten, minden kongresszuson követelték a kormányoktól ennek módosítását és mégis több, mint 40 esztendőnek kellett eltelnie, amíg ezt a törvényt módosították. Amikor 1922-ben az ipartörvényt módosították és ezt a gyakorlati életbe átültették, rögtön rájöttek az illetékesek arra, hogy a törvényben több hiba van és az úgy, amint van, nem felel meg a mai időknek. Hiába mégis, már több, mint 12 esztendő telt el azóta és a törvényt nem módosították, hanem a kereskedelemügyi miniszter úr inkább bizonyos rendeletekkel, bizonyos kiadványokkal iparkodik pótolni^ a törvény hézagait és hiányait. Amikor tehát azt látjuk, hogy éppen a törvényekbe vetett hit megköveteli azt, hogy ne máról-holnapra hozzák azokat és ne legyenek állandóan változás alatt a törvények, akkor nem tudom megérteni, hogy éppen Budapest székesfőváros törvényét ilyen gyakran módosítják és változtatják. Nemzeti érdek is fűződik ahhoz, hogy az ország fővárosa harmonikusan együttműködjék az ország egyéb részeivel. Azt hiszem, mindenki igazolhatja, hogy az elmúlt másfél évtized alatt Budapest székesfőváros iparkodott ezt a harmóniát a maga részéről biztosítani és az utóbbi évtizedekben már nem lehetett azt állítani, amit a múltban mondottak, hogy a főváros idegen rész az ország testében, &

r fővárosnak más^ a mentalitása, más az érzése és más a világfelfogása, mint az országnak, mert a főváros vezetősége, a főváros autonómiája iparkodott beleilleszkedni az egész ország egyetemességének felfogásába és eszerint intézte a politikáját. Sajnos, ezt nem mondhatjuk el a kormányokról. A kormányok a székesfővárost mostohagyermekként kezelték. Számtalan adatot, számtalan tényt tudnánk felhozni annak igazolására, hogy a kormányok nem kezelték a székesfőváros ügyeit, a székesfőváros érdekét azzal a megértéssel, amilyennel egy ország fővárosának érdekét kezelniök kellett volna. De azt is látjuk, hogy nincsen arányban a székesfőváros polgárságának teherviselése az állam egyéb polgárainak a teherviselésével. Beszédem későbbi folyamán majd leszek ezt számadatokkal is igazolni. (Gáspárdy Elemér: Nincsen aránvban a villamosvasút ára sem! — Jánossy Gábor! Nagyon dráíra itt az élet!) Szerintem is helyes az autonómiák ellenőrzése és a szigorú felügyelet, de hiszen r a kormány ezt megtehette eddig is. Amint bármelyik autonóm testületet ellenőriz a korülése 193% március^ 1-én, csütörtökön. many, éppúgy joga és módja volt a székesfővárost is ellenőrizni, sőt ezt meg is tette. A székesfővárosi költségvetését állandóan fel kellett terjeszteni a belügyminiszter úrhoz (Gáspárdy Elemér: Kifogásolta is mindig!) és csak jóváhagyás után lehetett életbeléptetni. A zárszámadásokat is mindig a belügyminiszter úr jóváhagyásával, tehát a felettes hatóság tudomásulvételével perfektuálták. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a székesfőváros talán fenegyerekeskedett, rakoncátlankodott, az állammal, az állam érdekeivel szembehelyezkedett, vagy talán a kormányok akaratának ellenszegült volna. (Gáspárdy Elemér: Rosszul gazdálkodott!) Ezeket egyáltalán nem lehet kimutatni, mert ennek éppen az ellenkezőjét igazoljak azok a belügyminiszteri leiratok, amelyek a költségvetés megállapításánál, a zárszámadásoknál és egyéb alkalmakkor a székesfővároshoz leérkeztek. Azt is meg tudom érteni, hogy rossz gazdálkodás történhetik több városban is. Hiszen idekerült mielénk olyan magyar városnak az ügye is, ahova kénytelen volt a kormányzat kormánybiztost kiküldeni, a kormánybiztos jelentése is idekerült a Ház elé, sőt több ilyen városról is tudunk, amelyeket nem akarok most megnevezni. A székesfővárosról azonban ezt igazán nem lehet elmondani. Azt is meg tudom érteni, hogy a kormány ellenőrzi, hogy a városok tényleg hasznos beruházásokat eszközöljenek és a drága kölcsönöket ne fordítsák esetleg olyan beruházásokra, amelyekből a közületnek haszna nincs, viszont csak a pénzpocsékolást, vagyis az adófizetők megterhelését jelentik. Ilyen indokolatlan eladósítást a székesfővárosnál igazán nem lehet a legrigorózusabb kutatás .után sem megállapítani. A székesfőváros gazdálkodása mintaszerű. (Gáspárdy Elemér: Minden tekintetben kifogásolható!) Ezt a bizonyítványt nem a székesfőváros emberei és nem a székesfőváros képviselői állítják ki, hanem kiállította az a 6-os bizottság, amelyet a kormány, illetve a 33-as bizottság küldött ki, és amelyben olyan egyének is helyet foglaltak, akik teljesen távol állnak a székesfővárostól, pénzügyi kapacitások, a kormány által is elismert elsőrendű szakemberek,. és ezek megállapították, hogy a székesfőváros gazdálkodása jobb, mint az államé és jobb, mint a legtöbb közületé. Szeretnék egy kis tükörképet adni Budapest székesfővárosról azért, mert több képviselőtársammal beszélve, arra a meggyőződésre jutottam, hogy különösen a vidéki városokat, a vidéki helységeket képviselő képviselőtársaim nem.' is ismerhetik a főváros helyzetét, nincsenek is abban a (helyzetben, mint talán mi, székesfővárosiak, hogy a főváros üzemi gazdálkodását, egyéb vonatkozásait annyira precizen ismernék, mint mi és ezért nincsenek is abban a helyzetben, hogy saját véleményüket megalkothatnák, hanem, hogy úgy mondjam, vakon szavaznak afelett a törvény felett, amelyet a kormány elébük állít. Budapest székesfőváros anyagi helyzete a következő: Ha leszámítjuk összes tartozásait és kölcsöneit, az ingatlanokban és az üzemekben fekvő tiszta vagyon még mindig több, mint egymilliárd pengő értéket képvisel. Azt hiszem tehát, hogy amikor különösen megállapítható, hogy az utóbbi évtizedben a főváros vagyoni helyzete nem romlott, hanem emelkedett, tehát nem lett rosszabb, mint volt talán 15 vagy 20 évvel ezelőtt, akkor nem lehet büntetőszankciókkal fellépni a szé-