Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-245

126 Az országgyűlés képviselőházának i társam beszédében is valami olyat hallottam, mintha a revíziónak lett volna az érdeke a szovjettel való megállapodás. Most kinek bigy­jek, felszólalt t. képviselőtársamnak, vagy pe­dig az orosz külügyi népbiztosságnak, mert ha a felszólalt t. képviselőtársam kijelentését nyugodtan tudomásul veszem, akkor azt mon­dom, hogy Radek úr kijelentései, aki pedig' a külügyi népbiztosság szócsöve és aki a Prav­dában, tehát az orosz külpolitika hivatalos lapjában írt cikket, ránk nézve érdektelenek, ha azonban azt mondom, hogy mégis, a másik oldal véleménye is érdekel engem, akkor kény­telen vagyok Radek úr egyik cikkére hivat­kozni, amely a Pravdában jelent meg, amely­ben ő igazolja azt, miért távozott a szovjet a rapallói frontról, arról, amelyről köztudo­mású, hogy az tényleg egy megállapodás volt Németország és Szovjet-Oroszország között abban az irányban, hogy a német revízió kér­désében a szovjet támogatni fogja Németor­szágot, amelyik, hogy mit adott ezért Orosz­országnak, az más kérdés, amelyről később fo­gok beszélni, a német agitációval kapcsolatban. De jelenleg, amikor a rapallói frontról a szovjet eltávozott, azt írja Radek úr a Pravdá­ban, hogy a szovjet nem hisz egy bekövetke­zendő új háború után megkötendő békében és a szovjet nem állhat arra az oldalra, amely új háború tüzében akarja, keresztülvinni a világ új felosztását. Azt hiszem, hogy ez egészen vilá­gos. Megjegyezni kívánom, hogy ő ezt a cikkét a német revíziós törekvésekkel s a Németor­szággal történt szakítással kapcsolatban írta meg. Méltóztassanak nekem elhinni, — és ez az, amit még a revízióval kapcsolatban mondani akarok — súlyosan veszélyes játék a magyar népet gondolatra hozni, hogy a magyar nép jogainak, történelmi jogainak érvényesülé­sét mi az orosz szovjettől várjuk. (Ügy van! Ügy van! a balközépen,) Méltóztassanak rágon­dolni arra a szörnyűségre, hogy az 1948—49-i szabadságharc bukása után a magyar nép nép­dalban énekelte meg Kossuthot, Türrt és Gari­baldit, hogy majd hoz Kossuth tisztát, Türr Pista meg puskát, éljen Garibaldi! Hogyan hangzik majd az, hogy Vorosilov hoz tisztát, Bugyoni meg puskát? Méltóztassanak arra gon­dolni, hogy micsoda szörnyűségesen destruktív propaganda az, hogy itt egy nemzet gondola­tába, egy egyszerű ember érzésébe beleviszik azt a gondolatot, hogy ahonnan a te halálodat hirdették, onnan várhatjuk a segítséget, a te szabadulásodat. Ez a nemzet egyszer már bele­bukott ebbe a gondolatba, ezzel a nemzettel egyszer már elhitették, hogy a Kárpátokban állanak az orosz csapatok a Vix-féle jegyzék alapján és ha ez a nemzet, ez a polgári társada­lom 1919 március 21-én nem állt meg olyan ke­ményen, olyan magyarán, akkor ne feledkez­zünk meg erről az okról, hogy ezzel a nemzet­tel elhitették, hogy Kun Béla és a szovjetcsaoa­tok a magyar integritást, a magyar felszaba­dni ást jelentik. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ne méltóztassanak játszani a tűzzel és ne méltóztassanak ennek a nemzetnek közvéle­ményébe belevinni azt a gondolatot, hogy ez a nemzet Keletről várhatja a szabadulást, mert ez a nemzet Keletről csak szolgaságot várhat, amint egész Európa ösak szolgaságot várhat Keletről. (Jánossy Gábor: A szabadulást az Úristentől várjuk, önmagunktól várjuk! — Andaházy-Kasnya Béla: Jól Van. megszavazza ezt is!) Méltóztassanak megengedni, hogy most az­zal a kérdéssel foglalkozzam, amely szerény vé­leményem szerint a legfontosabb kérdések 45. ülése 103 It- február 28-án, szerdán. egyike, amely nemcsak a magyar, hanem az egész európai politikát érdekli, ez pedig a pro­paganda kérdése. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) A kormány maga is nagyon jól érezte, hogy a nemzeti közvélemény fel fogja neki tenni a kérdést, hogy azokkal szemben, akik az egész világot alá akarják aknázni, akik az egész pol­gári társadalmat fel akarják robbantani, mi­képpen védekeztél, mit tettél, milyen kikötése­ket tettél, hogy ebben az országban propagan­dát ne folytathasson. Nem akarok az érzelmi momentumokkal foglalkozni, azzal, hogy már maga az a tény, hogy itt vannak, propaganda, hogy lobogójuk itt leng, az már propaganda és ' nem akarok azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy az, hogy itt vannak ebben az országban és ká­véházakban, vendéglőkben megjelennek, magán­személyekkel érintkeznek, kereskedelmi ügy­leteket kötnek, az már propaganda. Méltóztas­sanak megengedni, hogy azzal a két kérdéssel foglalkozzam, amelyet a kormány önmagának is felvetett. Az első az, hogy a kormány rögtön érezte, hogy nem szabad túlságosan nagyszámú diplo­máciai személyzetet ide beereszteni és ebben a kérdésben tényleg kötött a szovjettel egy meg­állapodást, amelynek értelmében Magyaror­szágra a szovjet diplomáciai személyzetként legfeljebb 16 embert küldhet és a másik olda­lon, — ezt már nem tudom precízen, én csak az egyik orosz lapban olvastam ezt — a ma­gyar kormány a diplomáciai kuríroknak és a diplomáciai postának propagandacélokra való felhasználása tekintetében is tett kikötéseket. Méltóztassanak megengedni, hogy legelső­sorban az első kérdéssel, a diplomáciai sze­mélyzet számának kérdésével foglalkozzam. Hogy a diplomáciai személyzet milyen számú, annak jelentőségére az európai polgári kormá­nyok először akkor jutottak rá, amikor Fran­ciaországban egyszerre kiderült, hogy a fran­cia szovjetkövetségen, ahogyan ők nevezik: a politikai képviseleten, egész tömegével ülnek a csekának, a Gpu.-nak emberei és hogy ezek az emberek voltak azok, — Franciaországban, amely a szovjettel akkor sem volt túlságosan rossz viszonyban — akik elrabolták Párizsból Kutjepov tábornokot, aki az orosz ellenforra­dalomnak egyik vezére volt. (Petrovácz Gyula: Van itt kit elrabolni!) Tehát az első dolog, amit a kormány kikötött, a diplomáciai sze­mélyzet száma. Az azonban még nagy kérdés, hogy eközött a 16 ember között hány fog diplo­máciával és hány fog propagandával foglal­kozni. A másik kérdés pedig az, hogy a kormány megállapodást kötött arra vonatkozólag, hogy a bolsevikoknak Magyarországon politikai pro­pagandát folytatni nem szabad. Méltóztassa­nak megengedni, hogy ezzel a kérdéssel fog­lalkozva, megmutassam azt, hogy Európában és Amerikában, Európának azokban az álla­maiban, amelyekben a szovjettel szemben ha­sonló kikötés volt, példának okáért a hatal­mas Németországban, a hatalmas Angliában, vagy pedig a hatalmas Franciaországiban, ahol ez a kikötés szintén megvolt, az mit je­lentett. Legelsősorban méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt a német kérdésre rátérnék és arra a propagandára, amelyet a szovjet Né­metországgal, azzal a Németországgal folyta­tott, amellyel egy kissé közelebbi viszonyban volt, mint a világ bármely államával, mert együtt szövetkezett vele a német (béke ellen és az antant államai ellen, mielőtt erre rá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom