Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-245
114 Az országgyűlés képviselőházának 2^5. ülése 19BU február 28-án, szerdán. logikus volna!) és egy levelezőlapon értesítsék azokat a paprikatermelőket, hogy ezen az alakuló közgyűlésen a maguk érdekeinek védelmére, (Ügy van! .balfelöl.) amire többé három vagy hat esztendeig nem lesz alkalmuk, a választásban komoly befolyással bírjanak. Azt gondolom, hogy amikor ilyen kérdésekről van szó, akkor ezek, a kérdések, a kisemberek életbevágó kérdései, sokkal fontosabbak nagyon sok más kérdésnél. (Ügy van! balfélöl.) ugy sincsen a Képviselőháznak valami nagyobb programra ja, tehát talán joggal intézhetjük a földmívelésügyi miniszter úrhoz azt a kérést még az előbbin kívül, hogy méltóztassék ezt az ügyet idehozni a Képviselőház elé, (Úgy van! Helyeslés half elöl.) mert arra, hogy Magyarország a szabad gazdálkodásról az ilyen megkötözött gazdálkodásra térjen-e át vagy sem, ha^ még annak a régi törvénynek a felhatalmazási szöveg© módot adna is rá, minden törvénytisztelő kormánynak ki kell kérnie (Igaz! Ügy van! half elöl.) a törvényhozásnak a hozzájárulását. Albban a reményben fogadom el az elnök úr napirendi előterjesztését, hogy a földmívelésügyi miniszter úr egyrészt ezt a kisembereknek a megalakulásból való kizárását és így a saját dolgaik intézéséből való közvetett kizárását meg fogja szüntetni, másfelől pedig idehozza azt a rendeletet, hogy a törvényhozás dönthessen a felől, hogy szabadgazdálkodás legyen-e, vagy pedig a földnek csak a tulajdonjoga marad a tulajdonosnak (Rakovszky István: Es a terhe!) és az adója, még egyéb közterhe, a felett azonban, hogy mit és mennyit termelhet rajta, tőle függetlenül fognak dönteni. Elfogadom az elnök úr napirendi javaslatát. (Helyeslés half elől.) Elnök: Szólásra következik? Dinich Ödön jegyző: Klein Antal! Klein Antal: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Immár négy hónapja annak, hogy a gazdatartozásokról szóló 14.000 számú miniszterelnöki rendelet megjelent. En, aki ebben a kérdésben kritikus akarok lenni, elsősorban kijelentem, hogy a kritika csak akkor lehet objektív, ha igazságos és ezért elismerem, hogy ez a 14.000-es számú rendelet a múlttal szemben bizonyos haladást jelent, elismerem, hogy a múlt negatívumával szemben pozitívumot jelent. De ugyanakkor kérem az igen t. túloldalt, különösen a kormányt, hogy ugyanezzel az objektivitással tárgyalja ezt az ügyet, és pedig az alkotó és alkotását, a jelen rendeletet védelmező kormánypárt is ismerje he, hogy akkor ennek a rendeletnek tárgyalása kapcsán erről az oldalról elhangzott kifogások nagyrészben helytállóak, nagymértékben igazak voltak, mert ez a négy hónap beigazolta, hogy azok a kifogások, amelyeket itt a baloldalról ezzel a rendelettel szemben felhoztak, majdnem végesvégig beváltak, és ez a 14.000-es számú rendelet — sajnos — nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket, azt hiszem, valamennyien szerettünk volna. Hogy ebiben a 14-000. számú rendeletben nagy hibák és hiányok vannak, és hogy sokkal radikálisabb intézkedéseket kíván és követel a gazdatársadalom, (Egy hang a báloldalon: Olyan rossz, hogy javítani sem lehet rajta!) ezt neon én, az ellenzéki, a baloldali kritikus állapítom meg, hanem megállapította a túloldalon ülő nálam feltétlenül elismertebb, sokkal nagyobb objektív férfiú, Bethlen István gróf is, az ő híres debreceni beszédében, amely pénzügyi körökben (bizonyos riadalmat, konsternációt keltett. (Egy hang a baloldalon: Érthető!) Gróf Bethlen István debreceni beszédében rámutatott arra, hogy ez a 14.000 számú rendelet csak kezdeményező lépés, nem az a radikális intézkedés, amely valóban segítene a gazdatársadalmon és sokkal erélyesebb intézkedéseket követelt és tartott szükségesnek. Amikor tehát erre a faktorra, az egységespártnak erre a kiváló férfiára hívom fel figyelmüket, akkor azt hiszem, elismerik a baloldalon felszólalóknak is objektív kritikáját, amikor rámutatunk ennek a rendeletnek hiányosságaira és feltétlenül 'kívánjuk és kérjük a kormánytól, hogy ezeket a hibákat, miként eddig is megtette, a töb'bízben megjelent kiegészítő pótló rendeletek egész sorozatával, mielőbb küszöbölje ki. (Zaj a baloldalon.) Az első amit megjósoltunk, — különösen a baloldalon muta ttunk rá erre — az volt, hogy a gazdaadósok legnagyobb része nem fog tudni eleget tenni fizetési kötelezettségének. (Lang Lénárd: Háromnegyedrésze!) Sajnos, ez bekövetkezett. Ez előrelátható is volt. Hiszen ennek a rendeletnek jogalkotói a zöldasztalnál csinálták a rendeletet és nem vették számításba, hogy az a határidő, amelyet a fizetésre előírtak, — januártól júniusig — olyan határidő, amely alatt a gazdának nincs módja és lehetősége, hogy fizetési készségének eleget tegyen. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Rajtuk kívül álló okoknál fogva nem tud eleget tenni, mert tudvalevő, hogy ilyenkor aratás előtt a gazdának nincs jövedelme. * Itt mutatok most rá ennek a rendeletnek akasztófa-paragrafusára. Ez a szó nem tőlem ered, hanem a nyugdíjjavaslat vitája során több képviselőtársamtól hallottam, akik a nyugdíj javaslatnak^ nem tudom hányadik szakaszát mindig akként aposztrofálták, hogy ez tulajdonképpen akasztó fa-paragrafus, hogy ennek alapján módjában van a kormánynak bármely tisztviselőt, aki talán nem megfelelően fog viselkedni, sofort nyugdíjba küldeni. Itt is van ilyen akasztófa-paragrafus, és pedig a védett birtokok felügyeletéről és a védelemmel kapcsolatos végrehajtási és egyéb eljárásokról kiadott 16.200. számú rendelet 24. §-a. Ez kasz kimondja, hogyha a gazdaadós nem fizet pontosan az esedékesség napján, akkor a hitelező rögtön kérheti a birtok védettségének megszüntetését, a bíróság pedig köteles a kérelem beiktatásától számított 15 napon belül a tárgyalást kitűzni, utána pedig, amennyiben az adós a tárgyalás kitűzött napjáig nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségének, a bíróság egyszerűen köteles kimondani a védettség megszüntetését és szabad folyást engedni a végrehajtási eljárásnak. Ügy hallom, — ez csak privát értesülés — hogy a kormánypárton belül is megalakult gazdavédelmi bizottság bizonyos ígéreteket kapott már erre vonatkozóan a pénzügyminiszter úrtól, hogy állítólag fel fogja hívni, vagy talán fel is hívta már a Tébe. és az Okh. központi szerve útján a vidéki pénzintézeteket, hogy legyenek kíméletesek a gazdaadósokkal szemben ;azt azonban, hogy az illető adós tud-e fizetni vagy nem, a fizetőképesség vagy készség elbírálását olyan szervre ruházta rá... (Zaj a baloldalon. — Egy hang balfelöl: Az élharcosokra!) Nagyon jó a közbeszólás, hogy az úgynevezett élharcosok, mert a köafelügyeleti bizottság, amely megalakult a