Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-245

106 Az országgyűlés képviselőházának í lalt illusztris képviselőtársaim úgyszólván valamennyien az egyetemes nemzeti érdekek keretébe igyekeztek belehelyezni felszólalásuk lényegét. (Ügy van! jobbfelől.) Azt gondolom, hogy t. képviselőtársaim, még olyan illusztris férfiak is, mint Rassay Károly t. képviselőtársam és Turi Béla t. képviselőtársam, beleestek abba a hibába, hogy ezt a törvényjavaslatot visszavitték 1872-be és az 1872 : XXXVI. tc.-ben lefektetett elvek alapján igyekeztek ennek a törvényjavaslatnak lényegét megítélni. En csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy 1872-ben Budapest székesfőváros egy 270.000 lakosú város volt, mondhatnám, nem sokkal más stílusú volt akkor, amikor ezt a törvényt alkották, mint ma Debrecen vagy Szeged városa. Akkor egy olyan struktúrájú városról hozatott meg ez a törvény, mint amilyenek ma a nagyobb vidéki törvényhatósági városok. (Jánossy Gábor: Akkor béke volt a világon, meg jóvilág volt!) Akkor, 1867 után egy fejlődési folyamat volt itt... (Sándor Pál: 1873-ban volt a krach!) De mégis 1867 után, azt nem tagadhatja a képviselő úr (Sándor Pál: De 1872 és 1873 csak egy év különbség!) 1867 után mindenesetre alkotási vágy szállta meg a nemzetet, éppenúgy, mint ahogyan a forradalmak lezajlása, az oláhok kivonulása és a bolsevizmus megszűnte után nemzetünk lelkén mind a fővárosban, mind pedig a vidéki városokiban és a községekben is, alkotási láz vett erőt és ebben az alkotási lázban igyekezett mindenki a maga elgondolását érvényesíteni, akkor is, ha az az elgondolás sokszor nem felelt meg a nemzet, vagy a főváros, vagy az egyes városok és községek szükségleteinek. Mondom, 1872-ben egy 270.000 lakosú Budapest volt, ma pedig egy 1,006.000 lakosú várossal állunk szemben. Ha az 1872 : XXXVI. tc.-ben lefektetett autonóm jogok körülírását veszem, azt látom, hogy ez a körülírás már az 1930 : XVIII. tc.-ben is lényeges módosítás alá került, azért, mert közben az élet ebben az országban megváltozott és az autonómiák nagyrészt az államigazgatás feladatait végezték és végezik, úgyhogy nem közvetítőszerep jutott az autonómiáknak, hanem azok f tulajdonképpen az államigazgatás részeseivé váltak, mégpedig nemcsak a fővárosban, hanem még a legkisebb közületben is. Hiszen köztudomású, hogy a feladatokat már a múltban alig lehetett elhatárolni, ma pedig az autonóm feladatok és az államigazgatási feladatok szigorú elhatárolása valóban a lehetetlenséggel határos. De nemcsak a lakosság száma, hanem ennek a városnak egész berendezkedése is más volt akkor, mint amilyen ma. Elég, ha ebben a tekintetben utalok arra, hogy az 1869. évi népszámlálás adatai és az 1872. évi adatok szerint ipari munkásságról úgyszólván nem is lehetett beszélni, ma pedig magában a fővárosban negyedmillióra tehető az ipari munkásság száma, (Ügy van! jobbfelől.) ami azt bizonyítja, hogy a szociális feladatok egész tömegével állunk szemben, tehát az autonómiának egészen más feladatai vannak. Elég, ha utalok arra, hogy kultúrában hova fejlődött oz a főváros. Nem is kell mást mondanom, csak az utóbbi húsz esztendő kulturális intézményeire kell rámutatnom és akkor láthatjuk, hogy nemcsak a lakosság számában, hanem a szociálpolitikai, gazdasági és kulturális feladatok nagyságában Is óriási differencia van 5. ülése 193Jf február 28-án, szerdán. az 1872. és az 1934. esztendő között. (Ügy vanï Ügy van! jobbfelől.) Mélyen t. Ház! Azt gondolom, hogy nemcsak ennek a körülménynek figyelmen kívül hagyása folytán esett egyik-másik t. képviselőtársam tévedésbe és téves megítélésbe, hanem annál a körülménynél fogva is, hogy a javaslat megszületésének első formájából kétségtelenül bizonyos politikai tendencia ütközött ki, pedig belső meggyőződésem szerint akkor sem a politikai célkitűzés volt a t. belügyminiszter úr feladata és elgondolása, hanem olyan igazgatási és gazdasági reformok, amelyek lényegében véve javára válnak a főváros egész közönségének. Idézhetném a t. ellenzék legkiválóbb férfiáinak beszédeit, akik hosszú évek óta a takarékosság követelményeit állítják szembe a kormányzattal és a mi pártunkkal. Idézhetném a népszövetség kiadványait, amelyek meg-megújuló formában kérik és követelik, hogy az állami költségvetést az ország teherbíróképességéhez alkalmazzuk és kérik a kormányzatot arra, hogy a költségvetéseket nemcsak állami, hanem autonóm vonatkozásban is tegye szigorú bírálat tárgyává (Ügy van! a jobboldalon.) Hiába jött itt a kormány háromszor egymásután takarékossági javaslatokkal állami vonatkozásban, meg kell mondanom, hogy az autonóm testületeknek és egyéb institúcióknak, állami, fővárosi és megyei üzemeknek költségvetései nem mozogtak abban a keretben, amelyben mozogniok kellett volna. Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy helyes az, hogy a főváros költségvetése az állami költségvetéssel arányba éppenséggel nem hozható. Tessék csak megnézni az állami költségvetés végösszegét és tessék megnézni a fővárosi költségvetés végösszegét. Nincs meg az összhang e között a két szám között. De e javaslat intézkedése nem újság. Vidéken a legkisebb község költségvetését is a legszűkebb keretekre szállította le a belügyminiszter úr, mint felügyeleti hatóság és megmondhatom önöknek, hogy falvainkban nemegyszer öt-tízpengős tételeket is kitöröltek a költségvetésből (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és mindent megszüntettek, ami a fényűzésnek még csak a látszatát is mutatná. (Ügy van! a jobboldalon) Az ellenzéki pártok és a kormányzópárt által is követelt takarékossági politika folyománya ez a törvényjavaslat és nem céloz mást, minthogy a fővárosi költségvetésben — mind a közigazgatásiban, mind az üzemiben — a főváros közönségének teherbíróképességéhez alkalmazza a bevételeket és a kiadási tételeket úgy állapítsa meg, hogy azok arányban álljanak a költségvetés bevételi oldalával és az a 15—20 millióra tehető deficit is, amely kétségtelenül jelentkezik a főváros költségvetésében, kiküszöböltessék. De más indoka is van ennek a javaslatnak és ezek között az indokok között első helyen áll a mi szemünkben kétségtelen tény, hogy a székesfőváros városgazdasági politikája és a mezőgazdaság termelői politikája és érdekei közt nincs meg a szükséges

1 összhang. Nem fogom önöket hosszú számsorozatokkal untatni, de engedjék meg, hogy arra utaljak, hogy ma a magyar mezőgazdaság legnagyobb fogyasztópiaca Budapest. Egy-két évvel ezelőtt, jobb világban, maga Budapest 500 millió pengő értékű mezőgazdasági produktumot fogyasztott el. Még a mai nehéz helyzetben is, a mezőgazdasági árak lesüllyedése és alaesonysága mellett is 320 millió pengőre tehető a főváros fogyasztása a mezőgazdasági produktu-