Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-244

Az országgyűlés képviselőházának 2Uhami természetesen nem egy elavult fogalom, hanem értjük alatta a főváros lakosságát. Ha ebből a szemszögből nézzük azt a fejlődést, mely 1872 óta az autonómia, az önkormányzat .során jelentkezett és amely az előttünk fekvő javaslatban kulminál, akkor minden megállaüítás'hoz eljuthatok, csak ahhoz nem, amihez Jánossy t. képviselőtársam eljutott, aki ebben a javaslatban az autonómia kimélyülését látja és állapítja meg. (Farkas István: Rossz szemüvege van! — Jánossy Gábor: A kis tanács helyett az egész közgyűlés dönt. Ez mélyítés! — Malasits Géza: Nagyon élénk az öreg úr fantáziája!) A főváros lakosságának fogalma az idők folyamán természetesen szintén átalakuláson ment keresztül. 1872-ben egy cenzusos választójog alapján választották a törvényhatósági bizottsági tagokat, ma nem vagyoni cenzus alapján választják és így természetes, hogy ez a kör lényegesen kibővült. A kérdésnek azonban van egy másik pontja is, hogy vájjon a főváros lakossága hogyan jelentkezik magában abban az autonóm szervben, amely a főváros lakosságának akaratát kifejezésre juttatja. És ez már azt a kérdést is érinti, hogy választott tagokból áll-e a törvényhatósági bizottság vagy nem, választott tagoktól függetlenül, attól, hogy maga a választás hogyan jön létre. Ebben a tekintetben hallatlan leromlás állott be 1872-től kezdve a mai viszonyokig. Nem akarok belemenni a dolgok részletébe, hiszen annyiszor kifejtették és ennek a vitának a során annyian felemlítették ezt, ezért csak rövid számadatokat fogok mondani s ezek a rövid számadatok a következőképpen alakulnak: Az 1872-es törvény nem ismer szakszerűséget, érdekképviseletet, örökös tagságot, e törvény szerint nincs más, csak választott tag. Nem beszélek a tisztviselőkről, akik kezdettől fogva még az 1848-as törvény szerint is helyet foglalnak és szavazati joggal bírnak a törvényhatósági bizottságban. (Jánossy Gábor: A fővárosnál a virilistákat is választották!) Nem akartam erre a kérdésre kitérni, mert hiszen a virilista is választott volt és ne méltóztassék a dolgot úgj felfogni, mintha 1200 virilista összeállt volna és önmaga közül választott volna. Méltóztatnak tudni, hogy nem így volt, hanem az egész közönség választott az 1200 legtöbb adót fizetőből, a passzív választójog tehát meg volt szorítva, korlátozva volt, de az egész akkori választóközönségen múlott, hogy az 1200 legtöbb adót fizető közül kit válasszon meg. Én odáig sohasem megyek el, hogy a vagyont, mint a tisztesség, vagy mint a függetlenség vagy pedig mint a politikai morál hiányát állapítsam meg és fel kell tételeznem, hogy az 1200 legtöbb adófizető közül módja volt a főváros választóközönségének megválasztani azokat, akikre a maga képviseletét rábízhatta. Ezért tehát megáll a tételem, hogy az 1872-es törvény szerint a tisztviselőkön kívül csak választott tagjai voltak a törvényhatóságnak. 1920-ban jött az első reform, csak politikai reform, mert adminisztrációs intézkedéseket nem tartalmazott. Ez a törvény 240-re szállította le a bizottsági tagok számát, és 22 olyan bizottsági tagot kreált, akik nem az összes választók által politikai választás útján, hanem szakszerűség címén, államfői kinevezés útján kerültek a törvényhatósági bizottságba. Az 1924: XXVI. te. megrontotta az arányt, mert a 250 tag közé már 21 plusz 10 szakszerűség címén, hivatali tisztet betöltő egyén került be, ismétlem az adminisztratív tisztviselők számát figyelmen kívül hagyva, úgyhogy ülése 19BIf február 27-én, kedden. 91 250 taggal szemben már 31 olyan tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, aki nem választás útján került ,a törvényhatósági bizottságba. Az 1930 : XVIII. te. szerint, amelyet most módosítunk, 150 választott tag mellett már 60 volt a nem választott tagok száma, akik közül érdekképviseleti volt 19, örökös tag 32, szakszerűségi 9. Most pedig 108-ra szállítjuk le a törvényhatósági bizottsági tagok számát és felemeljük még ennek a 60nak a számát is úgy, (hogy teljesen illuzóriussá tesszük azt a gondolatot, amely az 1872-es törvényben le van fektetve, hogy Budapest székesfőváros maga intézi a maga választott szerve útján a. saját ügyeit. T. Ház! Természetesen továbbmenőleg felvetődnek azok a kérdések, amelyeket Vázsonyi képviselő úr^ is megemlített már. Maga a választás módja szintén kardinális garancia arra nézve, hogy a főváros saját maga intézheti-e az ügyeit. Itt van a kerületi beosztás kérdése, soha nem történt meg sem az 1848-as, sem az 1872-es törvényben, hogy aránytalanságokat hoztak volna létre a kerületenként választott bizottsági tagok száma szerint. Mindegyikben úgy az 1848-as, mint az 1872-es törvényben egyaránt a kiindulási alap az volt, hogy a kerület lakosainak számához alakul a választandó törvényhatósági bizottsági tagok száma. Ez megváltozott 1920-ban és minden egyes új választási törvényben mesterséges matematikával és geometriával alakították a választást úgy, hogy ezáltal már előre egy bizonyos korrektivuma jöjjön létre a főváros akaratmegnyilvánulásának. Tóth t. képviselőtársam azt mondta, hogy a vidéken egészségesebb viszonyok vannak és hogy talán azonosítani kellene azokat a fővárosi viszonyokkal. Talán ő mondta, talán más, nem tudom. (Jánossy Gábor: En szóltam közbe!) De ez egy visszatérő refrén. Legyen szabad itt rögtön rámutatnom, hogy a vidéki törvényhatósági bizottságok választásánál ilyen geometriának nincs helye, a vidéki törvényhatósági választásoknál a most érvényben lévő törvény szerint is a választópolgárok számához igazodik a választandó bizottsági tagok száma. Ha unifikálni, egységesíteni akarunk, akkor miért nem lépünk rá erre az útra ebben a törvényben, ha már egyszer magához a kérdéshez hozzányúltunk ï Itt van az ajánlások kérdése. Leg yen. szabad itt egy pillanatra megállanom. Nem -a dolog lényegéről szólok, mert hiszen azt már sokszor letárgyaltuk, de rámutatok arra a lehetetlen helyzetre, hogy a törvényhozás, a kormány s az illetékes legfelsőbb közigazgatási bíróság bírái egyaránt megállapítják, hogy ez a rendszer immorális, ez a rendszer fenntarthatatlan. Mi pedig most csinálunk egy új törvényt és nem vonjuk le ennek konzekvenciáját, annak ellenére, hogy valamenynyi párt vezetői a maguk részéről erre az álláspontra helyezkednek. Az igen t. belügyminiszter úr ebben a tekintetben nem nagyon erősen argumentált a bizottságiban. Én tudniillik azt kértem a belügyminiszter úrtól, bogy ha már nem alkotunk egy új rendszert a régi helyébe, legalább azt tegyük meg, hogy azonosítsuk a vidéki törvényhatósági választásoknál fennálló rendszerrel, vagy még inkább, minthogy a belügyminiszter úrnak az volt a kifogása, hogy úgyis fogunk egy országgyűlési választójogot alkotni, tehát ne vágjunk elébe az eseményeknek, hanem ve-