Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-244

92 Az országgyűlés képviselőházának î gyük át a most érvényben lévő országgyűlési választói törvénynek idevonatkozó rendelkezéseit. Az igen t. miniszter úr ebbe sem ment bele. Engedje meg, de ez a ténye, ez a merev elzárkózása mégsem mutat arra, hogy a belügyminiszter úr egy egészen politikamentes közigazgatást akar Budapesten megteremteni, mert ha ez lett volna a célja, akkor egész természetesen elfogadta volna azt az indítványomat, hogy néhány sorban előterjesztett módosítással egyszerűen áthozzuk az országos választásnál érvényben lévő ajánlási rendszert. Á miniszter úr akkor azt mondta, hogy az a rendszer is rossz, tehát semmi logika nem lenne abban, hogy egy rossz rendszert vigyünk át egy másik rendszerbe, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Hát ez nem igaz?) Egészen furcsán hangzik, hogy egymásután ismerjük fel a legfontosabb közjogi aktusoknál fennálló intézkedéseink tarthatatlanságát, anélkül, hogy ennek konzekvenciáját levonnánk. En akkor azt kértem a miniszter úrtól, hogy hagyja meg ezt a bizonyos szelvényrendszert, de vigye át legalább a számszerűség szempontjából az országgyűlési választásoknál érvényben levő rendelkezéseket, ami mégis csökkentené ennek a rendelkezésnek brutális voltát. A miniszter úr ezt is elutasította, pedig ez objektíve is alá van támasztva. Ma az a helyzet, hogy például a 9—10.000 választópolgár által lakott budai kerületben ezer ajánlószelvényt kell produkálnia minden pártnak. Hacsak azt a hat-hét pártot veszem alapul, amely ma a törvényhatósági bizottságiban van, ha alapul veszem azt, hogy az elköltözés és elhalálozás következtében a választópolgároknak legalább tíz százaléka nem fedezhető fel, akkor nyíltan le kell szavaztatnom a legimmorálisabb formában a választókerületet. Egy ilyen rendszer fenntartása, — ismétlem — amikor az arra illetékes törvényhozás, a végrehajtóhatalom és maguk a bírói funkcionáriusok is megállapítják ennek a rendelkezésnek erkölcstelen voltát, — engedelmet kérek — mással, mint politikai indokkal alá nem támasztható. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Sokszor hallottam azt a közbeszólást és közbevetést is: micsoda autonómia az, amely nem tud megbirkózni azokkal a visszás jelenségekkel, amelyeket minden oldalról elítélnek? Különösen Gáspárdy t. képviselőtársam vetette ide szigorúan, nem nekem, hanem a főváros lakosságának, amely az autonómia névleges birtokosa, hogy értéktelen az olyan autonómia, amely nem tudja megszüntetni ezeket a visszásságukat. Az előadottak alapján elhárítom ezt a vádat elsősorban azért, mert nem a főváros lakosságáé az autonómia. (Ügy van! Ugy van! balfelől.) Mindenkit illethetnek váddal, pártokat, pártvezéreket, de a főváros lakosságát nem lehet váddal illetni, mert a főváros lakossága nincs abban a helyzetben, hogy a maga akaratát érvényesíthesse. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy ez mennyire így van, legyen szabad erre vonatkozólag a két utolsó választás statisztikáját csak röviden, nagy számokban ismertetnem. Annak ellenére, hogy éppen az ajánlási rendszer következtében az ellenzéki pártok az utolsó választásnál nem indulhattak minden kerületben, a választás eredménye f a két utolsó választásnál mégis a következőképpen alakult. 1925-ben az egyesült ellenzék f a szavazatok 52"6%-át kapta. A kormánypárt Kozma Jenő t. barátom vezetésével 8'7%-ot kaIp. ülése 193k február 27-én, kedden. pott, (Kozma Jenő: Mikor volt az? — Felkiáltások balfelől: 1925-ben! — Bródy Ernő: Utólag megszaporodott! Feldagadt! — Kozma Jenő: Nagyon rendben van! Tetszik látni, hogyan fejlődünk! — Jánossy Gábor; A kisded mag derék sudárba szökkent! — Derültség balfelől.) a kereszténypárt pedig 36%-ot. Annak ellenére tehát, hogy az egyesült ellenzék abszolút többséget kapott, mégis képtelen volt a városházán a maga akaratát érvényesíteni, mert éppen ezekkel a bizonyos korrektívumokkal, örökös tagokkal, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Az örökös tagokat is a többség választja!) kinevezett tagokkal, szakszerűségi képviselettel már előre korrigálva volt a választópolgárság akarata. A választás 1930-ban a következőképpen alakult: Az egységespárt kapott 32.853 szavazatot, a kereszténypárt pedig kereken 73.000 szavazatot, ez összesen 105.853 szavazat. (Kozma Jenő; Es a frontharcosok?) Hogy a frontharcosok mennyit kaptak, azt ebben a pillanatban nem tudom, de lehet, hogy t. képviselőtársam a választásra már úgy indult, hogy a választás eredményébe belekalkulálta a frontharcos szavazatokat is. A választópolgárság ezután, amely a frontharcosokat különálló pártnak tekintette, frontharcos ideával és ellenzéki couleur-ben, nem tudta belekalkulálni ezt az eredménybe. (Kozma Jenő: Tehát én jobban kalkuláltam!) Ugyanakkor az ellenzék a következő szavazatokat kapta. A szociáldemokratapárt kapott 72.593 szavazatot, a szabadelvűpárt, amely csak tíz kerületben indulhatott, — hogy miért, nem akarom most kifejteni — 29.064 szavazatot, a demokratapárt 27.641 szavazatot, a keresztény ellenzék 17.924 szavazatot, együtt a 105.853 hivatalos kormánypárti szavazattal szemben kapott 147.222 szavazatot. Ennek ellenére döntő majoritást tudott biztosítani magának a kereszténypárt és az egységespárt, amely Kozma Jenő t. barátom vezetése alatt áll. Azt kell kérdeznem: mit ér egy ilyen autonómia valóban? Hol érvényesül itt az 1872-es törvény klasszikus megállapítása, hogy a főváros intézi a maga ügyeit, amikor a főváros lakossága az ügyek intézésére képtelen a maga szervét megalkotni, mert hiába ad majoritást az ő pártjainak, hiába ad ellenzéki többséget egy kormánypárti kisebbséggel szemben, ez a kisebbség képes önmagát többséggé átalakítani. (Peyer Károly: Erre azt mondották, hogy hidegen szaporodnak! — Derültség. — Malasits Géza: Egészen hűlnének el!) Nézzük már most, hogy a mai rendszer és ez a törvényjavaslat is miként váltja valóra az autonómiának az 1872-ik évi törvényben precízen körülírt azt a jellegét, hogy saját tisztviselőivel, saját közegeivel, magaválasztott tisztviselőivel hajtja végre saját határozatait. Az autonómia saját tisztviselői — a főpolgármestert kivéve — az összes tisztviselői lennének. A főpolgármester is a régi rendszer szerint bizonyos kapcsolatban állott az autonómiával, mert az államfő által kijelölt három személy közül a törvényhatósági bizottság választotta meg a főpolgármestert. Én is azt mondom, a belügyminiszter úr is elismeri, hogy ma, amikor az államfő közvetlenül nevezi ki a főpolgármestert, a dolog lényegében nagy változás nem áll be, mert a kormány akarata teljes mértékben érvényesül, — erre a megállapításra bátor leszek még visszatérni más vonatkozásban — azonban ettől eltekintve, a törvényhatóság többi tisztviselőit a törvényhatósági bizottság választotta. Az 1872. évi törvény a főpolgár-