Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

124: Az országgyűlés képviselőházának 229 helyénvalónak láttuk, hogy a tisztviselőtársadalom, nemzetünknek e kiváló rétege, ebben a munkában tevékenyen részt vegyen. Sajnálattal láttuk azonban később, hogy ez hova fejlődött, és megdöbbentett a miniszterelnök úrnak az a megállapítása, hogy ma már a Képviselőháznak 60 százaléka tisztviselőkből rekrutálódott. Ez egészségtelen állapot, ez sohasem volt a mi célunk. Es most, 14 év után sajnálattal meg 'kell állapítanom, hogy az igen t. tisztviselői kar politikai pályafutásában bizony mindig, de mindig a kormány pártján volt és soha nem tudott a kormány-kiszolgálás kötelezettségének érzetétől valahogyan elszakadni. Mi joggal tehetjük ezt a szemrehányást erről az oldalról, mert hiszen 14 év óta szembeálltunk ezzel a rendszerrel, holott önök már akkor teljesítették az új vezérnek a kívánságát, mikor az még honvédelmi miniszter volt. Különösen tisztviselő-képviselőtársaim azok, akik — nem akarom mondani, hogy ész nélkül, — de meggondolás nélkül támogatták már akkor is a kormányt. A budai Vigadóban t. i. az hangzott el, hogy az önök illusztris és elhivatott vezére olyan többségre reflektál Budapesten, amely ész nélkül és meggondolás nélkül követi. En nem tudom, mi lesz ennek a mozgalomnak a jövője, de bejósolom, hogy ezzel a dologgal azután nem lesz sok sikere. T. Ház! Hogy a tisztviselők ellen itt-ott hangulat is keletkezett, ez érthető. A választási események megtanítottak minket arra, hogy a vidéken hogy viselkedik a tisztviselő, — hozzáteszem — legtöbbször kényszerhelyzetéből kifolyólag. Rossz világot vetettek a különböző kellemetlenségek: a belügyi építkezések, a népjólét esetei, azután azok a különböző igazgatósági tagságok, amikor a minisztériumok főbürokratái elhelyezkedtek a különböző vállalatokban. Később azután olyan vállalatoknál helyezkedtek el, amelyek aktív szolgálatuk idejében fennhatóságuk alá tartoztak. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez a legszomo-,

1 rúbb!) Ezek mind rossz vért szültek. De tessék csak megnézni a legutóbbi hetek eseményeit. Itt van az Ibusz.-ügy. A miniszter megbízottja benn ült az Ibusz.-ban éveken át. Csupa olyan urak ültek ott, akik a magas bürokráciából léptek át az Ibusz.-hoz. Két éven át firtattuk itt a parlamentben ezt az Ibusz.ügy et, de maguk a fő bürokraták sohasem tudtak ezekben a dolgokban tabula rasa-t csinálni, mindig a parlamentnek vagy a sajtónak kellett ehhez az iniliatívát megadni. Emlékezzünk a próbaszívások ügyére. Ha nem akad egy szegény újságíró, aki beleesik egy zsarolási vétségbe... Elnök: Méltóztassék a tárgynál maradni. Friedrich István: A főbürokraták, a főtisztviselők elfüstöltek rengeteg pénzt! (Rassay Károly: Illetményképpen kapták!) Hogy főbürokratáink sohasem szerepeltek a leleplezők között, ez is tagadhatatlanul hozzájárult a velük szemben meglevő kellemetlen légkör kialakításához. T. Képviselőház! Befejezem a beszédemet s röviden fogok — mert az idő előrehaladt — a harmadik gondolatról, (Halljuk! Halljuk!) az ifjúság elhelyezésének a gondolatáról beszélni, mert hiszen azt mondották, hogy ezzel a javaslattal ezt is célozzák. Az ifjúság ma nyugtalan. Nyugtalan pedig azért, mert nem látja, hogy a senior-társadalom a jövőjét képes biztosítani. Baj van a tekintélytisztelettel is. De, ha az ifjúság látná, hogy nemcsak ülése 1933 december 14.-én, csütörtökön, kartotékot készítenek róla, hanem igyekeznek az exisztenciáját valahogy lehetővé tenni, akkor a tekintélytisztelettel sem volna baj. Ha kívánunk tőlük csendet, rendet, fegyelmet, ez helyes, ennek így kell lennie. Abból a hisztériából, amely ma tombol az egyetemek körül, meg vagyok győződve róla, senkinek sem lesz haszna végeredményben. Gazdaságpolitikai részén kell tehát a dolgot megfogni. De hát mit csináljon az az ifjú? Egyszer elküldik falura, mondván, hogy falura magyar, de nem mondják, hogy mit csináljon ott falun. Falun meg azt mondják az embereknek: városba,mert ott még lehet egy kis munkaalkalmat találni. Három évvel ezelőtt máshova küldték őket. Akkor azt mondották, hogy a római gazdasági tárgyalások olyan jól végződtek, hogy Fiúméban majd kitötőt kapunk, tehát: tengerre magyar. Azt^ mondták, hogy megindul a magyar tengerhajózás, s a fiatalságnak egy nagy részt» majd el tud helyezkedni a tengeren. Fiúméból nem lett semimi, a komphajóból sem lett semmi, ami víz volt az Alföldön, azt közben mind bevezették a Fekete-tengerbe és elszikesítették az Alföldet. Szerencse, hogy a Balaton nem volt az Alföldön, mert azt is lecsapolták volna. Most meg azt hallja az ifjúság a Tisza-utazással kapcsolatban, hogy tengeri kikötő lesz Budapesten, hogy mégis csak tengerre magyar. Hát el tud igazodni egy ifjúság, amellyel így labdáznak, amely nem kap konkrét irányt arra, hogy mit csináljon? Nem kell mérnök, nem kell orvos, nem kell ügyvéd, — mondják. Rendben van. Hát akkor mi kell? Az ifjúságnak nem az kell, hogy itt nagynehezen 60—70 gyakornoki állást csináljanak, (Héjj Imre: Revízió kell!) az ifjúságnak irányítás kell és a pályaválasztás szempontjából tanács, hogy mit csináljon. A magyar ifjú ma lázadozik, de csak egy kérése van: méltóztassanak neki megmondani, imiitévő legyen. (Gáspárdy Elemér: Ez nehéz ám! — Rassay Károly: Hat egyetem, az kell!) Nem tetszenék nekem, ha a mi ifjúságunk olyan lenne, ha a mi fiaink olyan gyatrák volnának, hogy belenyugodnának ezekbe az állapotokba — nem volna akkor fiatalság (Meskó Zoltán: Űgy van!) — és megjósolom, ez a fiatalság nem fog megállani a «megtelt» tábla előtt, nem fog megnyugodni, ha önök kiteszik a «Minden hely 'megtelt» táblát. Az ifjúságnak élnie kell, mert az ifjúság a jövő. (Ügy van! Ügy van! balfelŐl.) Az ifjúságnak a revízió, az ifjúságnak a boldogulás kell; az ifjúság a mi bázisunk. De itt 3'5 millió pengőt lefaragni a szegény nyugdíjasok illetményeiből és az indokolásba belevenni, hogy ez az ifjúság elhelyezkedése kedvéért is történik, határozottan groteszk és szánalmas. (Hodossy Gedeon: Cinizmus!) A javaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és ta/ps a baloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Farkasfalvi Farkas Géza! Farkasfalvi Farkas Géza: T. Ház! A lehető legrövidebben kívánok szólni, hiszen a javaslattal^ szemben különösen erről az oldalról már rávilágítottak arra, hogy a tisztviselői kart milyen lelkiismereti kényszer elé állítja ez a javaslat, és hogy mennyire a mindenkori kormán v jármába hajtja őket. En tisztára református egyházi szempontból akarok szólni éspedig

r azért, mert amikor az 1848. évi XX. te. ellenére a mi államsegélyünk állandóan csökkentve van, amikor