Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

Az országgyűlés képviselőházának 229. ül tanítóink és lelkészeink nem kapják meg fizetésüket, amikor még ma is 21 pengős búzaáralapon kapják a fizetéskiegészítést a tanítók, a lelkészek pedig 28 pengős alapon, akkor helyzetük javítása helyett a tanítók függetlenségét — a mindenkori kormánnyal szemben — akarják itt semmivé tenni. Ezeknek az aggodalmaknak a kifejezője az a módosítójavaslat, amelyet Temesváry Imre t. képviselőtársam tett, amelyről úgy tudom, hogy a kormány azt elfogadja. Ez a módosító javaslat azonban megfeledkezett arról, hogy a t. kormány ezelőtt hat héttel terjesztette szentesítés végett az államfő elé a mi református egyetemes zsinatunk által készített új egyházi törvényeket. Ez a javaslat pedig azzal teljesen ellenkezik. En nem tudom elképzelni azt, hogy ha ezelőtt hat héttel megerősítés végett az államfő elé terjesztette a kormány a mi törvényeinket, miután azokra nézve többféle módosítással jött, azzal, hogy a mi egyetemes zsinatunk módosítsa ezeket az egyházi törvényeket és ezeknek a módosításoknak nagy részébe mi belementünk, abban a hitben, hogy a kardinális pontokban megmarad a mi törvényjavaslatunk, mondom, nem tudom elképzelni, hogy most evvel a javaslattal azt egyszerűen eltöröljék. Ugyanis ez a törvényjavaslat, illetve most már törvény, amelyet pár héttel ezelőtt látott el az államfő jóváhagyási záradékkal, a következőket mondja (olvassa): «Olyan egyházi tisztviselővel és alkalmazottal szemben, akinek a nem állaim tanszemélyzet, országos nyugdíjintézete terhére van nyugdíjigénye, a hivatalból való nyugdíjazást a tisztviselő, vagy alkalmazott felettes egyházi főhatóságának javaslat tára» — tehát felettes egyházi főhatóságának javaslatára — «a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeli el». Ennél fogva én nagyon kérem a t. kormányt, elsősorban a jelenlévő pénzügyminiszter urat és az előadó urat, tegye magáévá a Temesváry-féle módosítójavaslatnak következő módosítását és azt a következőképpen fogadja el (olvassa): «Hitfelekezeti iskolák és kisdedóvódák tanárainak, tanítóinak és óvónőinek szabályszerű elbánás alá vonásánál az eljárás megindítása • az illetékes felekezeti főhatóság kezdeményezésére történhetik». Azután jönne tovább a Temesváry-féle javaslat éspedig a következőképpen (olvassa): «...és az eljárásban közreműködő háromtagú és öttagú bizottságok megalakítása tekintetében az 1914. évi XXXVI. te. 30. és 38. Vának rendelkezései megfelelően alkalmazandók». En nem kérek egyebet, mint azt, hogy amit a kormány ezelőtt par héttel elfogadott és az államfőnek^ szentesítés végett előterjesztett, most egypár hét múlva ne cáfolja meg, ne rontsa le. En nem is tudom elképzelni, nem is tudom feltételezni, nem is szabad feltételeznem, hogy a kormány azt, amihez pár héttel ezelőtt törvényben hozzájárult, most ezzel a javaslattal elvegye. A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Fábián Béla! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Senki sincs felírva! Elnök: Kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Imrédy Béla pénzügyminiszter; T. Ház! ése 1933 december lU-én, csütörtökön. 125 (Halljuk! Halljuk!) Előttem felszólalt Farkas Géza igen t. képviselőtársam olyan kérdést vetett fel beszédében, amely tulajdonképpen a javaslat lényegéhez nem tartozik hozzá, hanem csak egy részletkérdést érint, ezért engedje meg nekem, hogy majd a 2. §. kapcsán, amikor a részletes tárgyalásra áttérünk, reflektáljak az ő megjegyzéseire. Legyen szabad most már áttérnem a javaslat általános vitájánál hallottakra és legyen szabad az elhangzott felszólalásokkal és kritikákkal szemben a kormány álláspontját kifejtenem. Hetek óta visszhangzik a csatazaj a közvélemény különböző fórumain, újságokban, gyűléseken és itt a Képviselőházban is ezzel a javaslattal szemben. Amikor ezt a jelenséget figyeltem, igyekeztem magamat visszahelyezni abba a gondolatvilágba, amelyből figyeltem #

a magyar közélet eseményeit mindaddig, amíg politikai térre nem léptem. Igyekeztem az objektivitás szellemével tenni ezt és mondhatom, hogy ez a vizsgálat arra a meggyőződésre, arra a felismerésre vezetett, hogy nem egészen értem, miért ez a nagy felháborodás, miért ez a nagy támadás, miért ez a nagy izgalom, mert ha a javaslatot helyes megvilágításba helyezzük, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy ezt a nagy izgalmat, ezeket a nagy támadásokat nem érdemelte meg. Különböző oldalakról világították meg ezt a javaslatot. A legkülönbözőbb világítóeszközökkel dolgoztak, többek közt a fővárosban olyan jól bevált szuffitavilágítással is, amelynek az a sajátsága, hogy békés polgárok sétahelyét is egy sablónlovagvár mezébe öltözteti. Azt hiszem, ezek a beállítások, ezek a megvilágítások tényleg azt eredményezték, hogy a közvélemény egy része valami attentátumot, merényletet lát a kormány részéről ebben az egész rendeletben bizonyos alapelvekkel szemben, amelyeken egész közéletünk, mondhatnám alkotmányosságunk felépült. Kénytelen vagyok legelőször is elmondani, hogy az objektív vizsgálat mit lát ebben a javaslatban. Ez a javaslat novella. Nem akartuk a nyugdíjazásra vonatkozó szabályokat egységes rendszerbe újra összefoglalni. Felmerült ez a gondolat is, de az volt érett megfontolás után a kormány felfogása, hogy a mai idők nem alkalmasak arra, hogy összefogó, új szabályozását hozzuk mindazoknak a rendelkezéseknek, amelyek az állami alkalmazottak és egyéb közalkalmazottak nyugdíjazására, illetve végkielégítésére vonatkoznak. Ennek következtében kiválogattuk azokat a pontokat, ahol bizonyos újítások szüksége felmerült; ezeket a pontokat szabályoztuk újra. Én azt hiszem, hogy ez a szabályozás arra a körre terjed ki, amelyre szükség volt és sem többet, sem kevesebbet nem hoz. Ennek a javaslatnak lényeges rendekezései, amelyeik az általános vita folyamán a támadások kereszttűzében állottak, a következők: a 2. § és főleg e szakasz második tbekezdésé.nek b) pontja, amelyet kényszernyugidíj ázásnak méltóztattak elnevezni; a második: a kettős javadalmazások megszűntetése, tehát a nyugdíjasoknak más, közpénztárból való fizetése esetén bizonyos korlátozó szabályok, behozatala; a harmadik: a nyugdíjasoknál a lakáspénzek aránybahozatala a szolgálati idővel; és végül a negyedik: bizonyos jogok érvénysítésére megszabott elévülési időnek korlátozása. A többi rendelkezés az általános vita folyamán csak kisebb mértékben tétetett itt szóvá és azt hiszem, nem is olyan jelen 17*