Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-236

338 Az országgyűlés képviselőházának deke is, nemcsak azért, mert a vármegyék mindegyike, Békés is, Heves is, eddig tekinté­lyes jövedelmet húzott a bányából, hanem azért is, mert ha a bánya most megszűntettetik, nemcsak abból háramlik & vármegyére kár, hogy az invesztált költségeket nem fogják tudni visszakapni, — hiszen 25 esztendőre köt­tetett a haszonbér a bányát illetőleg és ebből még csak tizennégy év telt el, tizennégy pedig még hátra van, — hanem valószínű, hogy pönálét is fog kelleni fizetni a tulajdonosnak. Sőt likvidálás esetén a vasúti sín, a csillék, a lokomobilok stb. úgyszólván csak ócskavas­ként fogják az eladás tárgyát képezhetni és a vármegyéket ebből a szempontból is súlyos terhek fogják sújtani. En annál inkább bízom abban, t. Ház, hogy a belügyminiszter úr ebben az ügyben ked­vezően fog dönteni, mer.t hiszen a múlt héten a kereskedelemügyi miniszter úr, amikor r az ő reszortjába tartozó üzemek megszüntetésé­ről tárgyaltunk, már volt szíves a kormány álláspontját jelezni, amikor azt mondotta, hogy úgy érzi a kormány, hogy az üzemek korlátozása, megszüntetése tekintetében elment addig a határig, ameddig el lehet menni fontosabb, nagyobb érdekek veszélyeztetése nélkül már csak azért is, mert hiszen, sajnos, a már eddig elbocsátott üzemi munkások és alkalmazottak elhelyezése elé is nagy nehéz­ségek gördültek. Igénytelen felszólalásom vé­gén még hangsúlyozni kívánom, hogy ha ne­talán akár a részvénytársaságok gesztiójánál, akár az üzemnél esetleg valami olyat tapasz­talt volna, ami őt abban az irányban befolyá­solná, hogy ezt a törvényhatósági bányát megszüntesse, úgy biztosíthatom, hogy a tör­vényhatóság a legnagyobb hálával fogja venni, ha a belügyminiszter úr a maga részéről eb­ben az irányban intézkedik. Ám korrigaija ezeket a hibákat, ha ilyenek vannak, a ba­nyák üzemben tartását azonban okvetlenül engedélyezze. En a magam részéről ezeket kívántam a t. Ház szíves figyelmébe aján­lani, egyébként pedig a belügyminiszter úr iránti bizalomnál fogva is, a jelentést tudomá­sul veszem. (Helyeslés jobbfelől) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Büchler József! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelent­kezése töröltetik. Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Magyar Pál! Magyar Pál: T. Képviselőház! Ivády igen t. képviselőtársam beszédét végighallgatva, va­lahogy átérzem, milyen nehéz a belügyminisz­ter úr helyzete, amikor az üzemi kérdések ke­zelésénél a minden irányból feléje irányuló kí­vánságoknak nem tud eleget tenni. Őszintén megvallom, amikor ehhez a jelentéshez hozzá­szólok, nem tudom ilyen parciális szemszögből kezelni a kérdést, habár belátom, hogy vala­mennyi üzemmel kapcsolatban ma már kiala­kult egy olyan külön érdekeltség, amely külön érdekeltségnek minden szempontja a mellett szólna, hogy ezekkel az üzemekkel ne történjék semmi. Másfelől azonban nem lehet eltérni at­tól az általános elvi jelentőségű állásfoglalás­tól, hogy egy kapitalista termelési alapra be­rendezkedett országban sem az államnak, sem pedig semmiféle közületnek nem szabad a ter­melő életre elkalandoznia és a magángazdaság tevékenységébe tartozó szerepet vállalnia. En ettől az álláspontomtól nem tudok eltérni a ke­kereskedelmi miniszter úrnak az állami üzemek védelmében megtartott beszéde nyomán -sem. Ez 236. ülése 19 3 U január 23-án, kedden. a beszédet készséggel hajlandó vagyok első­rendű ügyvédi teljesítménynek elfogadni, de gazdaságpolitikai szempontból azt kell megál­lapítanom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úrnál .a gazdaságpolitikussal szemben a poli­tikus jutott elsősorban érvényre, aki az általa is elismert gazdaságpolitikai szempontokat a politikai opportunitásnak kénytelen feláldozni. T. Képviselőház! A belügyminiszter úr je­lentését áttanulmányozva előrebocsátom, hogy a miniszter úr részéről messzemenő megértést, az adott viszonyok között elismerendő nagy teljesítményt látok azon az úton, amelyen a há­borúból reánk maradt ezeknek az emlékeknek megszüntetésén fáradozik. Magam is átérzem és osztozom mindazokban a szociális aggályok­ban, amelyek mind a szocialista képviselőket, <* mind Ivády képviselőtársamat foglalkoztatják, amikor ezeknek az üzemeknek megszüntetésé­ről van szó, a másik oldalon azonban, a nélkül, * hogy akár a legkisebb mértékben érezném Peyer képviselőtársainak erre nézve hangozta­tott allúzióit, a polgári társadalom védelmében a legmesszebbmenőén és rendületlenül ki kell tartani amellett az álláspont mellett, hogy azo­kon a területeken, amelyek a kisipar részére vannak fenntartva, semilyen állami vagy köz­ségi üzemnek nincs joga a kisiparosság és ál­talánosságban az iparosság elől a munkalehe­tőséget elvenni. Ebből a szempontból kell természetszerűen, a belügyminiszter úr sorrendjéhez tartva maga­mat, a fővárosi üzemekről tett jelentését is elbírálnom. Készséggel elismerem, hogy ez a múlttal^ széniben haladást jelent és nem vo­nom kétségbe azt sem, hogy ha megvolna a garanciánk a tekintetben, hogy az egyes üze­mek működésének korlátozására nézve tett intézkedései valóban átmennek az életbe, meg­nyugvással figyelhetnők és kísérhetnők a fej­leményeket. A tapasztalat azt mutatja, hogy minél feleslegesebbek, minél jogosulat­lanabbak ezek a közüzemek, annál nagyobb mértékben élik különálló eletüket, mert hi­szen éppen ennek a különálló életnek kifeje­zésre jutó ismérveivel kell valamiképpen alá­támasztaniuk létjogosultságukat és azok az intézkedések, amelyek működési területüknek megszűkítésére vonatkoznak, a gyakorlatban rendszerint igen kevéssé érvényesülnek. En egyáltalán nem mondom azt, hogy akár a fővárosi községi élelmiszerüzem, akár pedig a községi nyomda olyan vállalkozások, amelyek rossz vezetésüknél fogva, vagy pa­zarló gazdálkodásuknál fogva, vagy megfele­lőtlen teljesítményüknél fogva, vagy — nem utolsó sorban — nagy veszteségeinknél fogva érettek meg arra, hogy lebontassanak, meg­szüntettessenek. Nem, t. Képviselőház, én nem vonom kétségbe azt, hogy ezek az intéz­mények talán megfelelően vannak vezetve, hogy teljesítményeik kielégítőek, de ez egy­általán nem változtat azon a megállapításon, hogy ez nem támasztja alá a létjogosultságu­kat, mert a magánipar mindezeken a terüle­teken legalább olyan jól, legalább^ olyan ol- * " csón elvégzi a maga teljesítményét és így semmivel sem lehet képviselni azt az állás­pontot, hogy akár a belügyminiszter úr által , megállapított szűkebb keretben továbbra is folytassák ezek az üzemek működésüket. Éppen azért, amiként az állami üzemeknél voltam bátor kifejteni — talán felesleges itt ismétlésekbe bocsátkoznom — ezeket a ter­melő üzemeket azok közé sorozom, amelyeket minden külön jogosultság nélkül állóknak Iá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom