Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-236

Àz országgyűlés képviselőházának 2 bába esni, hogy kiváló szakembereket nem kívánnék megfelelően díjazni. Egy kitűnő vezérigazgatónak, mint amilyen az elhunyt Deutsch volt, aki az elektromos iparnak egyik dísze, legkiválóbb szakértője, úgyszólván egész Európában ismert szakértője volt, miért ne adnám meg azt a díjazást, amelyet a magánipar megadna? Azért, mert egy fővárosi üzem élén áll? Ez nagy hiba volna és éppen olyan nagy hiba volna az is, ha, amikor kiváló szakembereket meg tudunk szerezni a főváros üzemei résziére, azoknak nem adnánk meg azt a díjazást, amely őket tudásuk után megilleti. (Éber Antal: De nem nyugalmazott alpolgármestereknek!) Nem kell azonban olyanokat alkalmazni az elektromos üzemnél, akik egész életükön át például a közoktatásügyet intézték. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeknek a szakértelme már kevésbbé tartozik az én megítélésem alá és itt igenis találok redukcióra lehetőséget. Lehetségesnek, elképzelhetőnek, sőt nagyon helyesnek tartanám, hogy általában nyugdíjas emberek, akik iá fővárosnál bármilyen állásban nyugdíjba kerültek, ne helyezkedhessenek el valamely fővárosi üzemben, sem kis állásban, sem nagy állásban, sem semmiféle állásban. (Ügy van! Ügy van! Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon,) A fővárosi nyugdíj még a kisebb embereknek is olyan díjazást biztosít, amiből meg tudnak élni, a főtisztviselőknek pedig különösen biztosítja a megélhetést. Akik tehát a fővárosnál nyugdíjban vannak, ne vegyék el más ember kenyerét, aki ott munkát tudna találni. (Éber Antal: A Bszkrt-nál még sohasem volt más vezérigazgató, mint nyugalmazott alpolgármester! — Farkas István: Ez igaz!) El tudok képzelni ott egy korrekciót, anélkül, hogy ezzel valami igazságtalanság történnék. De ezek az urak, akik ott a vezetést a kezükben tartják, sokkal szívesebben nyúlnak a munkások béréhez, mint saját jövedelmükhöz. (Malasits Géza: Minden szentnek maga felé hajlik a keze!) Amikor például mi azt mondottuk a Bszkrt-nak, hogy a töredék-filléreket kerekítsék ki felfelé, ez elől elzárkóztak. A munkások órabérének megállapításánál t. i. néha 63'4 fillér vagy 63'7 fillér, stb. jön ki eredményképpen, és azt kértük, hogy ezt a törtet kerekítsék ki egy fillérre. Ez egy évben körülbelül 30.000 pengőt tett volna ki és erre azt mondotta a Bszkrt. igazgatósága, hogy nem lehet megcsinálni, mert nincs rá fedezet. Ugyanakkor azonban azt látjuk, hogy van fedezetük sportpálya építésére, dalárdákra, kirándulásokra és egyszerre kitűnt egy 130.000 pengős vezérigazgatói fizetés, aminek csak felét mondotta el annakidején Gáspárdy képviselő úr, mert nem volt erről informálva. A másik felét tudniillik mi kapartuk ki. Ezen a téren tehát lehetne talán megtakarítást elérni, de hozzányúlni azoknak a munkásoknak a 'béréhez, akiknek keresete anélkül is már 50%-kai redukálva lett, nem lehet. Lehetetlenség azt kívánni, hogy az autóbusz-, vagy villamoskalauz udvarias, előzékeny legyen a közönséggel szemben, tisztán, rendesen járjon, reggeltől estig ott rázassa magát a kocsin és ki legyen téve minden rosszul ebédelt ember szeszélyének, aki a maga 24 filléréért ott kezd gorombáskodni a kalauzzal vagy a 'kocsi vezető vei és akinek valami baja van, mind abba kössön hele, mert úgy véli, hogy Ő a villámhárító, akin keresztül a maga elkeseredésének kifejezést adhat! Ezek az embei. ülése Ï934- január 23-án, kedden. 335 rek, akiknek nagyrésze idő előtt vagy reumás lesz, vagy gyomorsüllyedést kap, ott rázatja magát egész nap a kocsin heti 30—35 pengő fizetésért, vagy talán még ennél is kevesebbért, mert hiszen az első években még kevesebb a fizetésük. (Farkas István: 25—28 pengő!) Nem lehet azt kívánni, hogy a főváros« elektromos üzemeiben az olyan szakembereknél kell megtakarításokat elérni, akikre olyan gépek vannak rábízva, amelyek közül egyetlenegy is 100.000 lámpára ad áramot, s amely gép — ismétlem — rá van bízva egy vagy több szakmunkásra, aki, ha gondatlanul kezeli, ha lelkiismeretlen, százezrekre nienő károkat okozhat. Itt megtakarításokat eszközölni bűn volna, nem is szólva arról, hogy ez szociális szempontból is teljesen lehetetlen elgondolás. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Folyton beszélnek arról, hogy a fogyasztás csökken, a kenyérfogyasztás, a tejfogyasztás csökken, az adóbevétel csökken. Minden csökken. Minden, a munkabérekből elvont fillér a fogyasztás további csökkenéséhez vezet. A munkásnak nincs több jövedelme, mint amenynyi az élet fenntartásához szükséges. (Farkas István: Annyi sincs!) Ha ebből meg kell takarítania valahol: kenyéren, liszten kell megtakarítania vagy kulturális igényeit kell még lejjebb szállítani, de már sehol fölösleg nincs. Takarékosságra intik az embereket. Láttam sok külföldi államiban munkásokat, kint a városok külső részében a munkások nagy része — főképpen azok, akiknek, hogy úgy nevezzem, fix állásuk van — kiszámítja magának pontosan, — például a francia munkás — hogy neki 55—60 éves korában mennyi megtakarított pénze lesz s akkor kimegy Párizs környékére, épít egy kis házat, szerez magának valami foglalkozást és kis tőkéjéből megél. Ez volt a franciák gazdagságának alapja, mert ott a kisemberek tudnak tőkét gyűjteni. Nálunk még csak a bányák vezérigazgatói tudnak tőkét gyűjteni, más ember nem, (Kabók Lajos: Egy kis tőkéjük van még a bankigazgatóknak is! — Eber Antal: Szegények, ezek már nem tudnak!) mert a kisember kénytelen mindenét felélni és életigényeit mindig lejebb és lejebb szállítani, úgyhogy alig marad valamije. öva intem tehát a kormányt, ne lépjen erre a téves útra és ne a munkások bérén akarja az aram árának leszállítását keresztülvinni. Ne ezt az antiszociális intézkedést hajtsák végre és ne az történjék, amit nekem Diósgyőrben mondtak vasárnap, hogy »A miniszterelnök úr minden héten meg akar bennünket ölelni, de mi már félünk ettől az öleléstől, mert ahányszor megölelt bennünket, mindig 10 fillért kivesznek a zsebünkből«. (Mozgás.) Tudniillik mindig leszállítják a béreket. Kevesebb ölelést, de jobb fizetést. Kevesebbszer emeljék meg a kalapot a munkások előtt, mint ahogy ez már itt egyszer elhangzott, hanem emeljék fel a fizetést, mert a nagy fizetés, a nagy tömegek magas jövedelme, a nagy tömegek életstandardjavulása kihat.az egész közéletre. (Ügy van!

r a széUőbaloldalon.) Amerikában ezt megcsinálták. Amerikában igyekszenek a fogyasztást emelni, nálunk folytonosan takarékoskodnak és igyekeznek mindig lejjebb szorítani az emberek igényét. Még egy dolgot kívánok itt felemlíteni. Abban a nagy ellenszenvben^ amely itt a közüzemek ellen van, nagyon érdekes kis tünet az, amikor az állam a maga kis házi közüzemét, az úgynevezett Talbot-centrálét a legutóbbi köz-