Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-236
332 Az országgyűlés képviselőházának bőiben megfelelő hűs és árnyékos helyet találjanak. En a magam részéről a mélyen t. miniszter úrnak ezt a jelentését mégis örömmel elfogadom. (Helyeslés jobb felől) Hozzáfűzöm azonban azt, amiben Petrovácz igen t. képviselő úrral egyek vagyunk, hogy ne méltóztassék a munkások r elhelyezését a magániparra bízni, hanem tessék intézkedni abban a tekintetben, hogy ezek a munkások a főváros megmaradó altruisztikus közérdekű üzemeinél helyeztessenek el. (Peyer Károly: Akkor nem szabad a jelentést elfogadni, mert abban benne van, hogy ezeket el kell bocsátani!) Elfogadom a jelentést és meg is mondom, t. képviselőtársam, hogy honnan vegye a mélyen t. belügyminiszter úr azt a pénzösszeget, amely ezen felesleges munkások eltartására elégséges. Nézzen szét még mindig az üzemvezetők fizetése körül, (Peyer Károly: Igaz!) mérsékelje azokat, hiszen eddig olyan fizetést kaptak egyes üzemvezetők, hogy ha egynek-egynek tízévi jövedelmét most összeállítanám, felsorolnám és kimutatnám azt, hogy ő a hivatali helyiség átalakításával, tantiémjeivel, remunerációjával, képviseleti átalányával, pótilletményeivel, ikarácsonyi jutalmával évenként mennyit harácsolt össze, akkor olyan összeg jönne ki, hogy ha azt itt részletesen a Képviselőház előtt ismertetném, bizony ez majdnem forradalmi hangulatot is okozhatna. Távol áll azonban tőlem, hogy ebbe itt belemenjek. (Peyer Károly: Forradalom egy negyedórában! — Farkas István: Egy pohár vízben!) Mindenesetre alkalmas volna, hogy felzúdulást okozzon a nagyközönség körében, mint ahogy felzúdulást okozott annakidején az, amikor kimutattam a fővárosi vezetők nagy jövedelmét. Hiszen már magában az az egy tény, hogy lehet Magyarországon valakinek 33.000 pengő nyugdíjat adni, eléggé forradalmasító tény, mert nincs olyan ország az egész világon, ahol közpénzekből bárkinek ilyen nagy nyugdíjat adnának, kivéve talán Franciaországot, ahol a köztársasági elnök közel 40.000 pengő évi nyugdíjat kap. Elnök: A képviselő úr előbb egyik mondatában a »harácsolt« kifejezést használta. Kérem, méltóztassék ilyen kifejezésektől tartózkodni. Gáspár dy Elemér: Bocsánatot kérek, a kifejezés tényleg helytelen volt és azt rektifikálom is, mert nem harácsolás történt, hanem ami helytelenebb, ezen jövedelmösszpontosítás legitim módon történt. Senkit sem vádolok azzal, hogy harácsolt vagy valami helytelen dolgot követett el. De ha körülnézünk ezen üzemvezetőknek és alvezéreknek magas jövedelmei körül, bizonyára azt találjuk, hogy azok még mindig csökkenthetők, annál is inkább, mert sokan kettős, sőt hármas jövedelmet élveznek; csökkenthetők legalább is olyan módon, 'hogy az az ötszáz-hatszáz munkás, akiről az előttem szólott Petrovácz igen t. képviselő úr beszélt, elhelyezkedést találjon, hiszen ha nem is találja meg mindjárt az ő munkakörét, úgy, amint ő is mondotta, a kihalási rendszer szerint lassan önmagától le fog fogyatkozni. A jelentést egyébként elfogadom. Elnök: Szólásra következik 1 ? Patacsi Dénes jegyző: Müller Antal. Elnök: A képviselő úr nincs jelen, ki a következő szónok? Patacsi Dénes jegyző: Peyer Károly! 236. illése 193Jf január 23-án, kedden:. Peyer Károly: T. Képviselőház! Az a jelentés, amely előttünk fekszik, hosszú és tervszerűen folytatott kampány eredménye. A főváros különböző ipari és kereskedelmi érdekeltségei éveken keresztül igen öntudatos harcot folytattak a főváros közüzemei ellen és ezt a harcot igen alaposan támogatta a polgári sajtó nagy része is. Ennek következménye volt, hogy a főváros közgyűlése bizottságot küldött ki, amelynek jelentése most idekerült, mint a belügyminiszter végleges döntése. Az eredmény az, hogy körülbelül 600 embert kell elbocsátani a főváros különböző üzemeiből és ez a 600 ember, tehát közel 2000 lélek, tél közepén kikerül az utcára és nem tudhatja, hol talál megfelelő elhelyezkedést. (Mozgás a jobboldalon.) A jelentésben ugyan a miniszter úr arra hivatkozik, hogy fájó szívvel kellett egy ilyen rendelkezéshez hozzájárulnia, de nyomban hozzáteszi, hogy bár a szíve nagyon fáj ezekért a munkásokért, ez nem lehet ok arra, hogy őket el ne bocsássák. A főváros igyekszik ezeket a munkásokat elhelyezni, amennyire lehetséges, de a mai viszonyok között erre nem sok lehetőség kínálkozik és a magániparban való elhelyezés naiv dolog. Csak egypár példát kívánok felsorolni — hiszen idő nem áll rendelkezésemre, különben az eredeti jegyzőkönyveket olvasnám fel — arranéz ve, hogy az ilyen megszüntetett üzemek munkáját tulajdonképpen ki kapja meg. A cipészipartestület vezetősége nagy fáradsággal utána járt, hogy a főváros üzemeiben megszüntetett cipészműhelyek munkáit ki kapja meg, hogy ezeket a munkákat most hol készíttetik el. Megállapították, hogy ezeket a munkákat a fővárosnál megfelelő összeköttetéssel bíró vállalkozók kapják, akiknek azonban a fővárosban semmijük sincs, csak a cégtáblájuk és esetleg a jó összeköttetésük. Ezeket a munkákat kiadják, az anyagot a Beszkárt adja 'hozzá, a bélyegzőt is belenyomják, és amint az ipartestület^ kiküldöttjei megállapították, ezeket a munkákat Tolna megyében, falvakban végzik el kisiparosok, akik látástól vakulásig dolgozva keresnek hetenként — esetleg, ha jól megy — 10 pengőt. (Körmendy Mátyás: Akár a debreceni üzemben!) Ezek készítik el azokat a csizmákat, amelyekben a tűzoltónak tűz esetén a háztetőre kell másznia, (Ügy van! jobbfelöl-) ezek csinálják azokat a csizmákat, amelyekben az utcaseprőnek télen hóban-sárban kell állnia és a papirosbakancsokhoz hasonló gyártmányok kerülnek ide. De ha a legjobb minőségű áru kerül isidé, méltóztassanak figyelembe venni, hogy azok az emberek, akik ezeket a munkákat elkészítik, nem viselik azokat a szociális terheket, \ amelyeket egy rendes üzemnek vállalnia kell, tehát nem fizetnek munkásaik után betegsegélyzőjárulékot, nem fizetnek kereseti adót, nem fizetnek Budapesten lakbért, tehát nem fogyasztói Budapestnek, nem segítik elő a város fejlődését s ők maguk csak a maguk szűkös, nyomorult életét tudják e mellett tengetni. Hogy hogyan készül el ez a munka, ez azután külön dolog, de tény az, hogy ezek a munkák nem a magániparnak jutnak. Ezt meg kell mondani. Tévedés, ha azt mondják, hogy amikor megszűnik egy-egy fővárosi üzem vagy közüzem, ez a magániparnak jut. Megszűnt pl. a koporsóüzem, s méltóztassék megnézni, azóta hány asztalosmester adta vissza az engedélyét. Kérdem, hogy azokból a koporsókból, amelyeket eddig a fővárosi üzemben gyártottak, hány
