Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-226
24 Az országgyűlés képviselöházáno.k 226. ülése 1933 december lí~én, hétfőn. hez, — hogy el fogják fogadni ezt a javaslatot is és az igen t. igazságügyminiszter úr álláspontjával szemben, igenis, törvénybe fogják iktatni azt a gondolatot, amely ebben a javaslatban le van fektetve. A nyugdíj javaslat pénzügyi rendelkezés ein, túlmenőleg foglalkoznom kell most már azzal az ominózus kénysziernyugdíjazási szakasszal. A kény szernyugdíjazási szakasz indokolásául többféle indokot hallottunk. Meg kell állapítanom, hogy ennek a szakasznak tulajdonképpeni természetét illetőleg őszinte indokolást nem kaptuník. Pénzügyi eredményre hivatkozott a t. előadó úr is, hogy meg kell szavazni ezt a kein y szernyugdíjazási szakaszt, mert a pénzügyi eredmény az államháztartás mai egyensúlyi helyzetében nem irreleváns, nem mellőzhető. Ezzel szemben legyen szabad ne- • kern az igen t. pénzügyminiszter úrnak 1933 április hó 7^én mondott beszédéből egy kis részt felolvasni. Imrédy Béla pénzügyminiszter úr ebben többek között a következőket mondotta. (Olvassa}: «Az összes személyi természetű kiadások. — tehát az aktív alkalmazottak illetményei, a nyugdíjasok ellátása és az autonómiák személyi kiadásaihoz való hozzájárulások, — együttesen 442-2 millió pengőt, tehát az állami közigazgatás összes kiadásainak 57-8%-át érik el. Az előbb utaltam a lét-. számapasztás bizonyos lehetőségeire, de ennek financiális kihatásához sem szabad túlságosan vérmes reményeket fűzni. Az a bizonyos bürokrácia, amelyet olyan sokat ócsárolnak, olyan sokat szidnak s amelynek túltengését és túldimenzlonáltságát emlegetik folyton, tulajdonképpen 21.693 főből áll, mert a bírákat, a tanerőket, a tisztikart és az őrszemélyzetet ideszámítani nem lehet. Ezeknél az utóbbiaknál, ha van is lehetőség bizonyos csökkentésre, ez csak kismérvű lehet. Ha tehát a tulajdonkénneni bürokrácia keretében hajtjuk végre ezeket a csökkentéseket, azt kell keresnünk, hogy ennek az úgynevezett bürokráciának személyi terhe mit jelent és mit jelenthet egy reális keretek között végrehajtott igen erőteljes létszámapasztás. A tulajdonkéopen bürokráciára eső személyi teher 79-1 millió oengő, amely összeg erre a 21.693 főre esik. Ha azt vesszük, hogy az aktív alkalmazottak illetménvei és a nyugdíjak' között körülbelül 30, elsetleg 35% különbség jelentkezik átlagban, akkor konynyen kiszámíthatjuk, hogy a létszámnak minden 1%-kal való apasztása legfeljebb egynegyed millió pengő megtakarítást jelent, tehát félszázalékos létszám apasztásnál a megtakarítás 2 1 /* millió pengőt 20%-os létszámapasztásnál a megtakarítás öt millió pengő.» T. Ház! Az igen t. pénzügyminiszter úr mondotta ezt fél évvel ezelőtt itt a Házban. Csak azért olvastam el beszédének ezt a részét, mert ebből világosan kiderül, hogy minden vérmes remény, amely egy új B-lista megteremtéséhez fűződik, teljesen megalapozatlan, pénzügvi eredményről tehát ennél a kényszernyugdíjazási szakasznál komolyan beszélni nem lehet- Tovább menve, az igen t. pénzügyminiszter úr is megemlítette beszédében a trianoni nyugdíjteher kérdését, amelyet több előttem szólott t. képviselőtársam is felhozott. Egyszer indokolt már, hogy nézzünk ennek a trianoni nyugdíjtehernek is a szemébe. Itt van előttem egy hivatalos kimutatás, amelynek' adatai némileg eltérnek a Farkas Elemér t. képviselőtársam által felhozottaktól, de azt hiszem, ez a helyes, mert hivatalos helyről kaptam, Békében, 1913, évben az üzemek és az állami közigazgatás nyugdíjterhe pengőre átszámítva 66,869.000 pengőt tett ki. A szanálás idejében, 1924/25-ben ez az összeg kitett 145,840.000 pengőt, ma, 1933/344)en kitesz 224,791.000 pengőt. Mi ennek a növekedésnek az oka, ezzel tisztában kell lennünk, ezt kellene egyszer világosan^ letárgyalnunk. (Tankovics János: Ezt nem bírja ki az adófizető!) Azok az előttem szólott t. ^képviselőtársaim, akik a trianoni békeszerződésre hivatkoztak, ilyen oknak jelölik meg a trianoni nyugdíjterheket, de maga az igen t. pénzügyminiszter úr 87'6 millió pengőben jelölte meg a trianor' nyugdíjterhet. Ha tehát ezt levonom a mai 224 millió pengőből, akkor még mindig a békebeli 66 millióval szemben 137 millió a magyar állam nyugdíjterbe, tehát valami más oknak is szerepet kellett játszani. (Szűcs István: Nem volt lakbér!) Itt valami más dolognak is szerepet kellett játszania és azt hiszem, a B-listával kapcsolatban találjuk meg esçy jelentékeny öszszegnek a magyarázatát. Az történt, hogy a szanálás után körülbelül, ha jól tudom, 30.000 embert B-listára tettünk és ugyanakkor nemhogy leegyszerűsítettük volna a magyar államháztartás kereteit, a magyar állani épületét, hanem igenis újakat vettünk fel. Egyfelől megmaradt a nyugdíjteher, másfelől pedig újabb alkalmazásokkal újabb nyugdíjterhek lehetősége és veszélye is emelkedett. Wolff Károly t. képviselőtársam említette ezt a trianoni nyugdíjterhet és akkor vita keletkezett közöttünk, hogy tulajdonképpen repará'bilis-e e tekintetben a helyzet. Valaki a túloldalról azt mondotta, — sőt, ha jól emlékszem, a kormány egyik tagja is mondotta egyszer, — hogy ebben az irányban mindent meg fogunk tenni, hogy a, helyzeten javítsunk. Ez meghaladott álláspont: a trianoni nyugdíjteher kérdését^ mi a hágai optánsügvek tárgyalásánál véglegesen elintéztük (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.), arról lemondottunk és ami még súlyosabb: (Büchler József: Egy tál optáns-lencséért!) amikor itt ezt a kérdést tárgyaltuk és én e tekintetben az akkori tisztelt miniszterelnök úrnak, Bethlen István gróf volt miniszterelnök úrnak súlyos szemrehányásokat tettem, ő felállott és mintegv «már most úgyis el van intézve az ügy» felkiáltással kifejtette, hogy nekünk nem voltak jogi eszközeink, — tehát nem hatalmi eszközeink, hanem a trianoni békeszerződésben nem voltak jogi eszközeink arra, — hogy ezt az igényünket érvényesítsük. En akkor Friedrich István t. képviselőtársamimai egvütt kiáltottam oda a miniszterelnök úrnak, hogv ezt az álláspontot nem fogjuk soha elfogadni. Ha tehát én ma szemrehányást tennék emiatt, az teljesen indokolt és alátámasztott volna- őszintén meg kell azonban mondanom, hogy Wolff Károly t. képviselőtársamnak ehhez kevesebb joga vanJÜgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), mert ők nemcsak hogy elfogadták ezeket a megegyezéseket^ hanem még a miniszterelnök úr Indokolását is magukévá tették, amikor a becikkelyezést megszavazták. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeket el kellett mondanom, mert hiszen a t. képviselő úr és Petrovácz Gyula képviselő úr is azt mondotta, hogy ők nem fogadták el. Akkoriban Túri Béla és —- azt hiszem — Gsik képviselőtársam szólalt fel a kereszténypárt részéről és mindketten elfogadták a szőnyegen levő törvényjavaslatot. Ha. már most azt akarom bebizonyítani, hogy a kényszernyugdíjazás szakasza körül
