Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-235
318 Az országgyűlés képviselőházának 235. ülése 1934- január 19-én, pénteken. ebben a jelentésben éppen az ellenkezője van: ebben én bocsánatot kérek azért, hogy nem szüntetem meg, és azt hiszem, igen helyesen teszem, hogy nem szüntetem meg. (Magyar Pál: Az eioadó úr azt mondotta, hogy megszüntetik!) A jelentést sem rossz elolvasni, A jelentésben ugyanis az van, hogy (olvassa): »A magángazdaságnak az üzem« — ez a Balatoni Hajózási Részvénytársaság — »versenyt kétségkívül nem támaszt s másrészt az is biztos, hogy jelentős részt vesz a Balaton idegenforgalmának élénkítésében. Ha a részvénytársaság felszámolását elrendelném, a Máv.-ot ugyan számottevő tehertől mentesíteném, másrészt azonban ez azt jelentené, hogy — a most még működő, arányaiban sokkal kisebb motorhajózási vállalatról nem szólva — a balatoni hajózás teljesen megszűnnék. A felelősséget ezért az intézkedéséért nem vállalhatnám (Helyeslés jobbfelől.) s ezért az üzem fenntartása mellett döntöttem, de egyúttal a Máv. igazgatóságát felhívtam, kísérelje meg a Balatoni Hajózási Rt. fő- és melléküzemeinek együttes bérbeadását.« (Magyar Pál: Őszintén szólva, az az impresszióm, hogy nem ezt mondotta az előadó úr! — SÖpkéz Sándor előadó: Én a bérbeadásról beszéltem!) Nagy örömmel konstatáltam, hogy teljesen, száz százalékig egyetértünk, ami egyben felmentést jelent számomra, mert hiszen nagy lelkiismereti kérdés egy veszteséges állami üzemet fenntartani, sőt, amint Magyar Pál t. képviselőtársam mondja, még fejleszteni is. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Evvel áttérhetek Beck Lajos igen t. képviselőtársamnak felszólalására. A képviselő úr magas elvi szempontokból és a közüzemi kérdés nemzetközi tárgyalási fejlődésének egész történetét adva, kezdette meg felszólalását, amelyekben én is nagyon sok tanulságost látok, de ehhez talán most — nem elméleti vitákról lévén szó — nem kell hozzászólanom. Az, ami a képviselő úr beszédében mint adat a konkrétumokra vonatkozólag felmerült, az állami gépgyár helyzetével kapcsolatos. Örömmel konstatálom, hogy jóindulatú enyhülés állott be. lehet, hogy csak a melódiában, de talán a szövegben is arravonatkozólag, a hogyan a képviselő úr, aki ennek a kérdésnek alapos ismerője, kezeli ezt a problémát. A képviselő úr csak kételkedik abban, hogy helyes az a megállapításom, az a hiedelmem, — mert hiszen száz százalékig ezt nehéz megállapítani — hogy a teljes megszüntetés nem kerülne kevesebbe, mint a fenntartás. En fenntartom ezt az állításomat és majd a költségvetési vita során, vagy egyéb alkalommal, de különben bármikor, egyébként is rendelkezésre állok, megnézhetjük, ha elkészülnek a mérlegadatok, hogyan áll ez a kérdés. Azt méltóztatott kérdezni, hogy a magánipar milyen áldozatokat hajlandó hozni. Zéró áldozatot hajiandó hozni, mint erről meggyőződtem számtalan konkrét iparág átengedési kísérleténél, (Ügy van! Ügy van! a <szélsőbaloldalon.) tehát ez nem járható út, amiért nem teszek szemrehányást a magániparnak, mert az maga is olyan nagy bajiban van, hogy lényeges áldozatokat itt nem tud hozni. Ennek ellenére egy csomó iparág ott leállott, részben azért, mert elhatároztuk, hogy nem folytatjuk, részben pedig azért, mert akármit határozunk, rendelést nem kapunk, tehát egyes ottani osztályok faktikus megszűnéséről van tulajdonképpen szó. Ügy érzem, talán sikerül elérnem, — és habár nem tartom óriási eredménynek, mégis azt hiszem, jelentős dolog — hogy abban a körülbelül 127—13 millióra előirányzott keretben fenn tudom ezt a gyárat egy ilyen már redukált mértékben tartani. Hogy redukált mértékről van szó, azt nem kell bizonyítanom, a szociáldemokrata oldalról elhangzott panaszok, azt hiszem, élő bizonyítékai annak, hogy ott bizonyos redukciók történtek. Hogy a mai időkben ezt megcsináltuk, nogy egy ilyen gyárat, amely a legkétségbeejtőbb helyzetben volt, egy év alatt abba a helyzetbe hoztuk, hogy a preliminált deficitet túl nem lépve, sőt szerény mértékben a régi adósságokat is fizetve, fenn tudjuk tartani, evvel meg vagyok elégedve, (ügy van! a jobboldalon.) Ami a munkások helyzetét illeti, fájdalmas minden redukció. Nekem legjobban fáj, mert én meleg érzéssel viseltetem a munkásság iránt, amelyet közelről ismerek és amelynek sorsa nagyon a szívemen fekszik, de tessék megfontolni, hogyha ezek az intézkedések szerencsésen sikerrel nem járnak, akkor az a munkásság egyáltalában kenyér nélkül állna. (Kabók Lajos: Nem ezen múlik!) Az a munkásság, amely egy évvel ezelőtt is ott volt és ott maradt, egy évvel ezelőtt sokkal kevesebbet keresett, mert nem az órabér nagysága a döntő, hanem az, hogy naponta és hetenként hány órát dolgoznak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ez a gyár ebben a keretben, nagyon nehéz fáradozások útján el van látva munkával és nem egy-két-három órát, hanem sokkal hosszabb időt dolgoztathat naponta, úgyhogy végeredményben a munkásság keresete a redukció után is — ez szabályként mondható — nagyabb, mint azelőtt volt, pedig ez az .egyedüli döntő. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Teljesen a Biró Pálféle álláspont! — Elnök csenget. — Esztergályos János: 40—50 filléres órabérekkel mi nem vagyunk megelégedve a mai nehéz munka mellett!) En sem vagyok megelégedve . . • (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: . . . csak rámutatok az érem másik oldalára, hogy megakadályoztam azt, hogy üzem meghaljon és elértem, hogy sokkal több munkaórán át dolgoztatja munkásait. Ezzel az urak meg lehetnek elégedve. (Kabók Lajos: Do azzal nem vagyunk megelégedve, hogy a béreket leszállítottak! Arra nem volt szükség!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Éber Antal: Tizenkétmillió deficit nem elég 0 / — Kabók Lajos: Ugyan kérem, tudja-e ön, hogy él az a munkás? Van önnek fogalma arról? Mégis felháborító, hogy teljesen tönkreteszik a munkásokat! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Kérem Kabók Lajos képviselő urat, níaradjon csendben. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Ami Beck Lajos t. képviselőtársamnak azt az érvét, vagy ajánlatát illeti, hogy szüntessük meg az állami gépgyárakat és akkor az ipart abba a helyzetbe hozzuk, hogy néhány diplomás ifjút el tud helyezni, ezt a cserét nem tudom elfogadni. Meggyőződtem arról, hogy ennek az ifjúságelhelyezési akciónak, amelyet eredetileg én iniciáltam, és amelynek során a lefolyt évben az iparnál magánál 240 mérnököt már elhelyeztem, (Helyeslés jobbfelől.) saját minisztériumom és intézményei körében pedig további több, mint 200 fiatal mérnököt elhelyeztem, (Éljenzés a jobboldalon.) — a kultuszminiszter úrnál most összpontosított folytatása szintén az iparban és a magángaz-
