Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-235

Az országgyűlés képviselőházának 235. ülése 193 U január 19-én, pénteken. 305 még- ma sincs sem a Ház, sem pl. a pénzügyi bizottság abban a helyzetben, hogy a legutóbbi éveknek kereskedelmileg elkészített mérlegébe beletekinthetne. Megá

1 lapítani azonban, hogy helyes-e az a tétel, amelyet ia t. (miniszter úr felállított, vagy nem, nem lehet megfelelő mérleg s nyereséges veszteségszámla nélkül, amely beállítaná az üzemek tényleges deficitjét és azoknak az állami értékeknek értékcsökkenését, amelyeket ezekbe az állami üzemekbe belefektettek. Csak ha ezeket ismernők, ha olyan mérleget tudnánk felállítani, amielyben egyfelől ott szerepelnek az állaim által befektetett üzemi veszteségek és az állami befektetett vagyon fokozatos elértéktelenedése, másfelől feltüntethetnék az, hogy a magánipar milyen áldozatokra volna hajlandó ilyen megváltás esetén, csak ez esetben volna lehetséges olyan tárgyilagos és kereskedelmi szabályoknak mégfelelő mérlegnek felállítása, amely igazolná, vagy dementálniá az igen t. miniszter úr álláspontját. Itt akarok egy szót szólni a magánipar helyzetéről, mert különben a t. miniszter úr josrgal azzal vádolhatna, hogy egy nagy és kiváló múlttal bíró állami üzemnek megszüntetését követeljük anélkül, hogy másfelől a magánioar rekompenzációját kívánnék. Hangsúlyoztam, hogy annak a reális mérlegnek felállításánál a másik serpenyőbe bele kellene vetni azt, amit az állam és a köz ennek az áldozatnak meghozatala fejében a magánipartól kapna. Sajnos, pozitív választ itt sem tudunk adni, mert az igen t. miniszter úrtól többszöri kérés és sarkalás ellenére sem kap* tunk erre választ, sőt még arra sem, vájjon a magániparral megindultak-e azok a tárgyalások, amelyek hivatva volnának a magáiripart végre egyszer ré3zletekbemenően felszólítani arra, hogy annak a sürgetésnek, hoary ezt a fontos közüzemet építsék le, milyen áldozatokkal kíván nyomatékot adni. De nem logikus a racionalizálásról beszélni, nem logikus a nehézipar üzemösszevonásáról beszélni, az olcsóbb termelés lehetőségeiről és feltételeiről beszélni, felesleges gyárak leállításáról beszélni és ugyanakkor a nehéziparnak ezt a legfontosabb konkurrenciájáJt olyan keretekben is mindenáron fenntartani, amelyek bebizonyíthatóan ha nem is 20 millió pengő deficitet jelentenek évente, amennyit a 33-as bizottságban mondott két évvel ezelőtt Korányi pénzügyminiszter úr, haniem mindenesetre számos millióra rúgó deficitet, amire Tyler úr a legutóbbi időben is hivatkozott. Az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr eayik idevágó interpellációmra adott válaszában maga 'beismerte, hogy az üzletvitel antikommerciális volt, a könyvvezetés és mérlegkészítés hiányos volt, a pénzügyi bizottságban ne

: dig kijelentette, hogy ennek a jövőben elejét veszi és ez többé nem fog előfordulni. Miért kívánja tehát eme önbeismerés után is, hogy mi anélkül, hogy beletekintenénk a mérlegbe, amely most már valószínűleg helyes állapon álíttatott fel, anélkül, hogy megtehetnők azt az összehasonlítást, amelyet előbb említettem, mégis vakon elfogadjuk azt a tételt, hogy^ az Állami Vas- és Gépgyár leállítása legalább annyiba, vagy többe kerülne, mintha tovább is fenntartanák ia mai keretekben. T. Képviselőház! A kormánv megszorításait az Állami Vas- és Gépgyárnál, az ígért leépítéseket kétségtelenül örömmel kell fogadni, mert minden csekély adomány is több annál, mint amit az előbbi kormányzat adott. Attól kell azonban tartanunk, hogy evés közben jöhet meg az étvágy, amint nem ok nélkül mondják, mert már igen előkelő helyről hallottuk a legutóbb lekötött Mávag.-féle indiai üzlet után, hogy ezután a sikeres és anyagiakban is r eredményes üzletkötés után az illető üzem újabb üzemkiterjesztésről gondolkozik. Ha újabb üzletágak felvételéről, az üzemnek kiépítéséről gondolkozik, akkor előbb hozza meg az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr azt az áldozatot, hogy akár a Ház plénumában, akár a Ház pénzügyi bizottságában terjessze végre elénk a Mávag. igazi helyzetét, igazi státusát és utolsó költségvetését. En csak azzal fejezhetem be felszólalásomat, amit az előbb idézett nemzetközi! kereskedelmi kamara amsterdami kongresszusán az amerikai Burns mondott az állami üzemekről, amikor azt mondotta, hogy az állam a gazdasági élet játékában a pártatlan döntőbíró szerepét kell hogy játssza, nem pedig a játékosét. Azt hiszem, hogy ámbár az a lépés, amelyet a t. kereskedelemügyi miniszter úr tett, olyan lépés, amit örömmel kell üdvözölnünk, egyszersmind mégis arra kell kérnünk őt, hogy ezen az úton erőteljes lépésekkel haladjon tovább, hogy együttesen elérhessük azt a célt, amelyre mindnyájan törekszünk. A javaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Petrovics György jegyző: Müller Antal! Müller Antal: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A magyar kisiparosság több, mint egy évtized óta joggal várja az üzemek kérdésében való rendcsinálást. Sajnos, minél súlyosabbá vált a gazdasági helyzet, annál nehezebb feladat elé állíttatott a kormányzat az üzemi kérdésben való rendcsinálásnál, mert mindig odaállították azt a szociális kérdést, hogy mi lesz azokkal a munkásokkal, akik így elveszítik a kenyerüket, de sohasem gondoltak arra, hogy hány kisiparos-műhely volt kénytelen bezárulni, hány kisiparosnak volt kevesebb a kenyérkeresete azáltal, hogy jogtalanul nemcsak a háborús időkre vonatkozólag, hanem az azt követő időkben is mindig jobban és jobban gombamódra szaporodtak a közüzemek. Szerintem a kisipar gyakorlása mellékvágányra terelődött. Tudjuk • azt, hogy ipartörvényünk szigorú képesítést ír elő és mégis azt látjuk, hogy úgy az államnál, mint egyéb közületeknél is kimondottan kézmű jellegű üzemeket tartanak fenn, kimondottan a kisiparnak csinálnak konkurrenciát anélkül, hogy akár a közérdeket szolgálnák, akár az államnak, vagy annak a közületnek az érdekeit ezzel az intézkedésükkel előbbre vinnék. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Kontár had működik. Megállapítható, hogy minél súlyosabbak a gazdasági viszonyok, annál több a kontár. Hiszen a kereskedelemügyi miniszter úrnak is foglalkoznia kellett a kontárkérdéssel, nem egyízben rendeleteket is adott ki, hogy a kontárokat, a jogtalan iparűzőket valamiképpen megszabályozza, de nemcsak egyéni kontárság van, hanem jogi, illetőleg közüzemi kontárság is van és mi, a kisiparosság, sohasem kértük, sohasem követeltük azoknak a közüzemeknek megszüntetését, amely közüzemek a közérdeket szolgálják, amely üzemek monopolisztikus jellegűek, tehát a köz javára szolgálóan működnek. A közüzemek a háborús idők csökevényei és én azt látom, hogy a közüzemi politikánál is az állami ténykedés kiterjedő, Arra a térre is 43*