Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-235
306 Az országgyűlés képviselőházénak i léptek, amely tér kizárólag a magániparnak, a magánvállalkozásnak van fenntartva és általa is gyakorlandó. Az állam saját adó' fizetőjének csinált konkurrenciát, úgyhogy sok esetben éppen egy-egy közüzem fenntartásával vagy fejlesztésével ölte meg az adóalanyokat. Abból a kevés munkaalkalomból, ami az utóbbi években mind kevesebb és kevesebb volt, rabolt meg el a közüzem és tapasztalni lehet, statisztikával is ki lehet mutatni, hogy mennyi iparengedélyt adnak ki, mennyi kisipari műhely záródik be és mennyi üzlet redőnyét húzzák le és tény az, hogy a közüzemeknél nemcsak erre a célra felvett szakmunkásokat foglalkoztatnak, hanem nagyon sok közüzemnél altisztekkel és egyéb alkalmazottakkal is dolgoztatnak, amely altiszteknek és alkalmazottaknak egyébként is megvan a kenyérlehetőségük, de akiket kizárólag abban a munkakörben kellene foglalkoztatni, amelyre őket felvették. Az iparefjlesztésről szóló törvény, az 1931. évi XX. te előírta, hogy a kormány tartozik minden közüzemről egy éven belül jelentést tenni. Igaz, hogy késett ez a jelentés, de most is az iparosság örömmel tekint ide, mert azt reméli, hogy ennek a jelentésnek tudomásulvétele után mégis megszűnik több olyan üzem, amely a múltban neki jogtalan konkurrenciát csinált. Az országos ipartanács foglalkozott ezzel a kérdéssel nyolc ülésen. En kimondottan kisipari szempontból nézem ezt a kérdést, a kisegyedek érdeke áll szemem előtt, azoknak érdekében kérem a miniszter urat^ a további cselekvésekre, mert az, ami a jelentésben van, engem teljesen nem elégít ki. Ennek már hangot adtam a bizottságban is és itt a plénumban is kénytelen vagyok leszögezni, hogy nem vagyok megelégedve a jelentésben foglaltakkal, mert keveslem azt. Sok olyan üzem van, amelyet a köz sérelme nélkül azonnal meg lehetne szüntetni és sok olyan üzem van, amely egy átmeneti idő alatt megszüntethető lenne. T. Ház! Az az érdekes, hogy a közüzemesí tés, közüzemi politika éppen a kézműves ipart érintette a legerősebben, mert a leginkább ott nyúltak bele a magángazdálkodásba, ami a kézműves kisipar hatáskörébe esnék. A nagyipart kevésbbé érintette. Erre csak egy példát mondok, itt vannak a fegyintézetek műhelyei. A fegyintézetek közszállítással is foglalkoznak. A fegyintézeti szakmunkás munkabére olyan csekély, hogy talán egy hónap alatt keres annyit, amennyit egy szakmunkásnak egy óra alatt kellene fizetni, tehát semmi rezsiköltség nincs. r Lehetetlenség, hogy a fegyintézetek közszállításokra is pályázzanak, mint ahogy a mosodák panasz tárgyává teszik, hogy a mosódáknak milyen jogtalan konkurrenciát kell kiállaniok. Itt vannak a rendőrség (műhelyei. Igaz, hogy a jelentés azt mondja, hogy a rendőrlegénység végzi itt a munkát. Ez azonban még súlyosabb sérelem. Éppen az előbb mondtam, hogy a rendőrlegénységnek megvan a hivatása, amiért felvették őket, ami ipari munkaalkalom kínálkozik, ezt adjuk a magániparnak, amely az ipar gyakorlása után nagyon súlyos adót fizet. A miniszter úr a jelentésben azt mondja, hogy ezeknek a műhelyeknek új munkát egyáltalában nem szabad végezni. Ki ellenőrzi azt, hogy új munkát nem fognak végezni? Abszolút semmi szankció nincs ez ellen. A fővárosi műhelyeknél a tanács legalább bizonyos szankciókat alkalmaz. (Eber Antal: Nem a tanács, i5, ülése 198A január 19 én, pénteken. hanem a belügyminiszter!) A tanács is alkalmaz. Itt az állami üzemeknél azonban abszolút semmi szankció nincs a jövőbeni működésre. Az az üzem éppen úgy dolgozhat és új munkát is vállalhat, mint ahogy eddig csinálta. Látom az elmegyógyintézetek műhelyeit. Minden iparág képviselve van, csak a bormélymesterséget nem űzik, úgylátszik, hogy mégsem merik az éles szerszámot a szegény betegekre bízni. A katonai műhelyeket is kifogás tárgyává tettem, mert ott nemcsak katonákat alkalmaznak és nemcsak javítanak, hanem civil szakmunkásokat is alkalmaznak. Éppen ma értesültem a budapesti férfiszabóipartestülettől, tehát hatóságtól arról, hogy igenis a katonai műhelyekben civil szakmunkásokat is használnak és új munkákat is rendelésszer űleg lehet végeztetni. T. Ház! A jelentés azt mondja, hogy a m, Vir. postaigazgatóságnak van egy házinyomdája. Bár több ilyen házinyomda is van, ezt az egyet érdekes kiragadni abból a szempontból. hoo*y a közüzem mennyire tud gazdaságosan dolgozni, hogy mennyire képviseli az állam érdekét és hogy érdemes-e tnladonképpen egyetlenegy közüzemet is fenntartani 1 ? A jelentés azt mondja, hogy 1932/33. évben, addig, amíg a mas*ániparnak nagyobb rendelései voltak, a magy, kir. nr»sfa házi nyom dán : " 40 ezer pengő értékű munkát sem végzett. Ezt a jelentés mondja. Tehát még negyvenezer pen^ő értékű munkát sem végzett. A nyomda 20 munkással dolgozott. Kérdezem t. Ház, hogyan lehetséges az, hogy psrv urm-iVás eorész évi munkater^elvényénpk értéke 2000 pengőt sem ért el? Éppen ebből azt látjuk, hogy itt alkalmaznak munkásokat, amikor ennek a kiadásnak ellenértékét, hozamát egyáltalán nem látjuk. Nagy hibája a jelentésnpk az, hogy az üzemeknél egyáltalán nem említi fel, hogy milyen természetű az az üzem, hány munkással dolgozik, milyen génerővel van berendezve? A fővárosi üzemeknél sokkal nontosabb étatisai kát kaptunk erre vonatkozólag, mint az állami üzemeknél. T. Ház! Egy súlyos sérelmet vagyok bátor itt megismételten szóvátenni és ez az Országos Ruházati Intézet problémája. Nagyon szeretném, ha Gömbös miniszterelnök úr jelen volna, mert nem egyszer tettem már itt a Házban szóvá ezt a kérdést és volt alkalom, amikor a miniszterelnök űr felhatalmazott, hogy mivel ő is látja, hogy az Országos Ruházati Intézet örök görbp. amely mindisr viszaltér, üÜünk öszsze, beszéljük meg, mit lehetne csinálni, hogy az iparosokat is kielégíthessük. Ennek természetesen örültem és — mint ahogy a jelentés is mondja — egyébként a folyó év június havában az Iparosok Országos Központi Szövetkezete tárgyalást kezdett az Ori.-val, az Ori.nak az átvétele, vagy bérbevétele dolgában. Errevonatkozólag az iparosság egy javaslatot készített és ezt akarta a miniszterelnök úrhoz eljuttatni, mert tudomásunk van arról, hogy Gömbös miniszterelnök úr ragaszkodik annyira az Országos Ruházati Intézetthez. Több mint két hónappal ezelőtt kértem egy audienciát a miniszterelnök úrtól, és megmondottam, hogy hivatalosan, az iparosság érdekében és egy ilyen nagy közüzem likvidálása ügyében szeíetnék vele beszélni. Azóta több mint két hónán telt el és máig spm lehetett a miniszter 7 elnök úrhoz jutnom. Elhiszem t. Ház, hogy sok dolga van a miniszterelnök úrnak, de kérdezem: ha. egy országgyűlési képviselő két hónapon keresztül nem tud a miniszterelnökhöz