Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-235
Az országgyűlés képviselőházának 2S5. ülése 193U január 19-én, pénteken. m élésének melegágya volt. De csodálatosképpen megállapíthatjuk, hogy a (háború után mind' T iit' viszafeilődésnek indult a háborúk után felburjánzott központoknak és állami üzemeknek a túltengése. Csak két tényező volt, amely szigorúan és görcsösen ragaszkodott a közüzemek fenntartásához: az egyik természetesen a bürokrácia, a másik a szociáldemokrácia. De még ott is, ahol ez^ a két tényező fennállt és erősen éreztette hatását az állam igazgatásában, így Ausztriában és Németországban, azt tapasztaljuk, hogy a szociáldemokrácia erős befolyása ellenére 1920 után az állami üzemek leépítése következett be. Mussolini a nemzetközi kereskedelmi kamarák kongresszusán 1923-ban hangsúlyozta, hogy az államnak le kell mondania arról a gazdasági tevékenységről, amelyre nincs meg a kellő alkalmatosság. Most pedig a szenátus egyik legutóbbi ülésén újból világosan kiemelte, hogy a fasizmus gazdasági programmjába tartozik, hogy a magángazdálkodásnak szabad kezet és szabad teret engedjen, mert az államnak és bürokráciának nem hivatása belekontárkodni a magángazdaság dolgaiba. Azt tapasztaljuk, hogy azok az államok, amelyek a háború alatt kényszerűségből a vasutakat mind államosították: Franciaország, Anglia, az Észak-Amerikai Unió, mind visszaadták ezeket a vasutakat a magánkezekbe. Svájc, Belgium, Németország komin erei alizálták üzemeiket, Svájc a gabonamonopóliumot visszabocsátotta a magángazdaság kezébe, Svájc és Olaszország a telefónmunopóliumot adta vissza, az^ életbiztosítás monopóliumát pedig Olaszország a háború után megszüntette. T. Kéüiselőház! Ennek oka elsősorban az a kedvezőtlen gazdasági eredmény, amelyet az állami üzemek a háború után is az egész vonalon felmutattak. Azok a súlyos pénzügyi veszteségek, amelyek minden államot a közüzemek révén értek, természetszerűvé és megmagyarázbatóvá tették a józan és egészségesen gondolkozó államhatalomnak azt a törekvését, hogy közüzemeitől minél hamarabb szabaduljon. Helyesen mondotta az 1931-ben tartott legutóbbi nemzetközi kereskedelmi kamarai kongresszusnak ezt tárgyaló gyűlésén Borgetta előadó, hogy ahol az állam, vagy a kézségek üzemet szerveznek, ott politikai és közigazgatási módszereket igvekeznek alkalmazni, nem p p dig kommerciális elveket s valóban tagadhatatlan, hogy a magánüzem, amely ma személye« érdeken alapul és személyes érdekből működik s amelyet Schumpeter úgy nevez, hogy EinmannUnternehmung, azt hiszem. mind ; g mozgató hajtóerő, az egyéni iniciatíva, az egyéni merészség és kockázat hatalmasabb lendületet tud adni és ad annak a vállalkozásnak, mint az a modernül kommercializált közüzem, ahol már sikerült 'belevinnie az államhatalomnak alkalmazottaiba a felelősségérzetet és a köteleségérzetet, de amely a maga bürokratizmusiánál, megmerevedett és megkeményedett szabályainál fogva a felsőbbségtől való félelmében egyáltalában nem veheti fel a versenyt a magánkezdeményezés, a gyors elhatározás és a gyors keresztülvitel terén a magánvállalkozással. Hangsúlyoztam, hogy elmúltak már azok az aranyidők, amikor az a bürokrata nyugodtan ülhetett annak az üzemnek a vezetőségében, vagy tisztikarában, mert tudta, hoar őt csak e°*v földrengés mozdíthatja ki hivatalából és legfeljebb, ha rosszul vezeti az üzemet, vaay kedvezőtlen financiális eredményeket mutat fel, át fogják helvezni egy másik üzembe, vagy egy másik hivatalba. A biztos kenyér, a beati ' KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. possidenltes kényelmes és kellemes urambátyám és uramöcsém elve, amelyet az igen t. miniszterelnök úr hangsúlyozott a múltkor, valljuk be őszintén, a modern közüzemnél teljesen lehetetlen. Mégis hangsúlyoznom kell, amit az előbb mondottam, hogy az adminisztratív hierarchiának béklyói rajta nehezednek ma is a modernizált közüzemen és annak vezetőségén, mert a gyors elhatározást, a bátor iniciatívát ezeknél hiába keresnők. Azt mondhatjuk, hogy az ipari magánüzem mindig a legjobb gazda felé törekszik, ahogyan a föld is ezt az irányzatot veti fel, de a közüzem ahelyett, hogy a legjobb gazdához törekednék, akarva, nem akarva mindig a legrosszabb gazda felé törekszik. Ezen óhajtottak segíteni az üzemeknek úgynevezett kommercializálásával. De a közüzemeknek már a természete, fogalma és lényege kizárja a, kommercializálást bizonyos határon és bizonyos fokon túl. Abban a pillanatban, amikor közhasznú az az üzem, amikor az üzem rendeltetésénél fogva elsősorban a közérdeket van hivatva és kötelezve szolgálni, azokat a kommerciális elveket, amelyeket a magánüzemek elsősorban tartanak szemük előtt, teljes ridegséggel és teljes következetességgel, mondhatnám teljes szívtelenséggel keresztülvinni már nem is képes. A részvénytársasági forma, amelyet ennek keresztülvitelére; és pedig hatékonyabb keresztülvitelére óhajtottak behozni ezen a területen, a közüzemeknél is legnagyobbrészben szintén csődöt mondott, legfeljebb azt eredményezte, hogy a részvénytársaságokká alakult közüzemek bizonytalan értékű pakett-* jeivel terhelték meg a legtöbb államban amúgy is bizonytalanul imbolygó budgeteket. De különben is maga a közüzem és a részvénye társaság egymással homlokegyenest szembenálló fogalmak. Amint mondottam, a részvénytársaság tisztán és kizárólag a nyereséget tartja szem előtt, tisztán és kizárólag a nyereségre törekszik, a közüzem pedig a nyerészkedés rovására elsősorban a közt volna köteles szolgálni. Ezen megállapítások világánál azok után az üzemek után, amelyeket Magyar Pál igen t. képviselőtársam kiragadott, én a legfontosabb közüzem kérdéséről kívánok szólni, — a miniszter úr már mosolyog, mert tudja előre, hogy melyikről — az Állami vas- és gépgyár kérdéséről. Meg kell állapítanom, hogy az Állami vas- és gépgyár akkor keletkezett, amikor a nehézipar Magyarországon még nem tudta kielégíteni a Szükségleteket. De 1903-ban már megindult a magánüzemeknek és az iparnak küzdelme a túltengő nehézipari vállalkozással, a Mavág-gal és ennek a küzdelemnek folyamán élénken tiltakoztak az ellen, hogy ez a nagy állami üzem olyan területekre is kalandozzék, amely területeken egészséges s magyar ipari vállalkozás áll fenn, amely éppen az állami, sokszor nem lojális konkurrencia folytán kénytelen munkátlanul és kenyér nélkül állani. Ez az első felszólalás és tiltakozás akkor merült fel, amikor a magániparnak a hídgyártásra vonatkozó csekély munkáját is az Állami vas- és gépgyár a 900-as években majdnem teljesen elvette és bizonyos kartellbe kényszerítette a magánipart, amely kartellben mindig nagyobb és nagyobb részesedés követelésével lépett fel. Először 27%-ot követelt magának. Ezzel nem elégedett meg és csakhamar 48%-ot követelt, utóbb erősebb nyomásra ezt 40%-ra mérsékelte. Nyomban ezután 43
