Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-235
302 Az országgyűlés képviselőházának . Nem, t. Jánossy képviselőtársam, ha már adva van ez a nagy természeti kincsünk, akkor arra kell törekednünk, hogy a Balatont ne csak körül vonatoztassuk, hanem legyen egy minél kitűnőbb, az idegek megnyugtatására legalkalmasabb hajóközlekedésünk is. (Eber Antal: Miből 1 ? — Jánossy Gábor: Hévízre csak delizsánszon lehet eljutni.) Eber Antal t. képviselőtársam azt kérdezi, hogy miből. Erre csak azt válaszolhatom, hogy ha az egész balatoni kérdés nem úgy kezeltetnék, mint ahogyan kezeltetik, akkor igen sok olyan kérdés, amellyel kapcsolatban mindig csak a t »miből« kérdését halljuk, meg volna oldható. Ne méltóztassék abból kiindulni, hogy a világ megfagyott, hogy a vállalkozási készség mindenkorra megszűnt és hogy ebben az országban már minden vállalkozáshoz okvetlenül állami szubvenció kell. (Zaj. — Elnök csenget) Az Államvasutak, amely annyi veszteséget szenvedett el, ezt a költséget igen könnyen behozhatná. A távozó Eber Antal t. képviselőtársamnak csak azt ajánlom figyelmébe, hogy ez a megjegyzése emlékeztet Ferdinánd császár egy megjegyzésére. Amikor a Bécs és Prága közötti Nprdbahn megépítéséről volt szó, azt kérdezte a jó öreg császár: hát hányan közlekednek Bécs és Prága között, hogy egy vasútra van szükség, s amikor azt mondották, hogy negyvenen, ezt válaszolta: hát negyven emberért akarnak egy vasutat építeni? En nagyon meg tudom érteni, ha ezeken a hajókon és ilyen viszonyok között nincs meg a megfelelő forgalom, ha a Balaton mai állapotában nincs meg az az idegenforgalom, amely a rentabilitás feltételeit megadná. De ha ezt a körforgást egyszer végre ott megindítjuk és megteremtjük az idegenforgalom feltételeit, akkor minden megváltozik. (Eber Antal: De ne az állam pénzéből!) T. Képviselőtársam, nem az állam pénzével, ez nem idetartozik, nem ehhez a tárgyhoz, de ha olyan gondolattal fog jönni, amely az állam pénzének mellőzésével, csak az állam tűrésével ezt lehetővé akarja tenni, akkor fogja tapasztalni azt az érzéketlenséget, amelv ezzel a kérdéssel szemben mutatkozik. (Eber Antal: Helyes, csak lássam a magántőkét! — Jánossy Gábor: Elő azzal a magántőkével! Legjobb befektetés lenne! — Zaj. — Elnök csenget.) A legszomorúbb szimptomatikus tüneteket látom ebben a helyzetben. Annyira nyüse alatt vagyunk az állami intervencionizmusnak, anynyirta az állami üzemeken keresztül nézzük ennek az országnak egész 'gazda«ági életét, hogy amikor megoldandó protblémákTÓil van szó, akkor olytam gyakorlaíii szakemberek is, mint a közbeszóló képviselőtársam, visszariadnak attól a lehetőségtől, hogy itt a problémák megoldásán a vállalkozói készség felkeltésével dolgozzunk, pedig ha minden kérdésben ab ovo az az álláspont fog érvényesülni, hogy a kérdés meg nem oldható, nagyon nehezen fogunk a válságos időkből kibontakozni. Ez vonatkozik a miniszter úrnak a közüzemekre vonatkozó egész jelentéséré is. Ha a miniszter úr továbbra is ezeknek a béklyóknak hatása alatt fogja ezeket az ügyeket kezelni, ha az álérveket továbbra is indokul fogja tekinteni arra, hogy a magyar gazdasági életnek indokolatlanul versenyt okozó közüzemeket végre radikálisan megszüntesse, akkor valójában eredmények nem fognak mutatkozni, a magángazdálkodás elkedvetlenedik, a közüzemek pedig passzivitással foly?5, ülése 1934 január 19-én, pénteken. tatják működésüket. Ha azonban a miniszter úr a Tészéről már sokszor tapasztalt tettkészséget a helyes irányban fogja érvényesíteni, ha nem törődik azzal, hogy néhány ember érdekét sérti, hanem a nagy elvi szempontokat tartja szeme előtt és visszavezet bennünket a gazdasági állapotoknak abba a helyzetébe, amikor a magánvállalkozás olyként fejti ki működését, hogy az állammal,^ a közülettel szemben teljesített kötelezettsége után magának dolgozhat és nem kell tartania attól, hogy a termelő élet területén magával az állammal találkozzék mint versenytárssal, akkor a közüzemek eltűnése miatt még azok sem fognak sírni, akik ma talán a szociális veszélyek és a nyomott gazdasági viszonyok hatása alatt nagy aggodalommal látnák, hogy a közüzemek gyors megszüntetése esetleg munkásexisztenciák megszüntetésével is jár. Mindezekre való tekintettel a jelentést nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon, a szónokot üdvöslik.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Egy évtizednél régebbi idő óta küzdünk már azok ellen az üzemek ellen, amelyek részben állami, részben törvényhatósági vagy államvasúti kezekben vannak és amelyek az állami költségvetésnek súlyos terheit alkotják. Ezt nemcsak mi itt bent állapítottuk meg pártkülönbség nélkül, hanem megállapította ezt Tyler úr is a jelentéseiben, únosuntalán hangoztatván, hogy a költségvetési egyensúly helyreállításának egyik alapfeltétele a felesleges és az állam költségvetésére súlyosan ránehezedő üzemek megszüntetése. Mégis, dacára ennek az évtizednél régebben folytatott küzdelemnek, a kormány politikájával szemben, ^ elismeréssel kell kijelentenem, hogv a kormány álláspontja ebben a kérdésben lényegesen, a helyes úton, megváltozott. Mikor a kereskedelmi miniszter úr jelentésében azt mondja (olvassa): »Ahol módom van az ipar és a kereskedelem érdekeit szolgálni, nem haboztam a jogos érdekeket sértő állami üzemeket megszüntetni vagy megfelelő korlátok közé szorítani,« akkor egy olyan helyes guvernementális t elvet mondott ki és szögezett le. amelynek már csak az egész vonalon minél teljesebb mértékben való keresztülvitele válik kívánatossá. Érdekes dolog, hogy a kereskedelemügyi kormány évtizedeken keresztül ezt az elvet vallotta és olyan időkben is, amikor a pénzügyminisztérium, amely az államnak egyik legfontosabb üzemét, az Állami Vas- és Gépgyárat kezelte, ellenkező állásponton volt és ennek az üzemnek fenntartását, sőt minél erőtelesebb dotálását kívánta, a kereskedelemügyi minisztérium hangoztatta, hogy úgy ennek az üzemnek, mint minden más és az államon kívül más tényező által is fenntartható üzemnek megszüntetése feltétlenül kívánatos. így 1903-ban a kereskedelemügyi minisztérium egyik hivatalos kiadványa már hangsúlyozta, hogy »a kormány egész ipari politikájában a legfőbb elv legyen, hogy az ipari tevékenység kizárólag a magánvállalkozás feladata maradjon.« Ez a helyzet a háború alatt és^ a háború óta lényegesen megváltozott. Az állam akkor 8 millió aranykoronáért szénbányákat vásárolt, a célt azonban, tudniillik a széntermelés emelését, az árnivellálást egyáltalán nem sikerült keresztülvinnie. Azt nagyon jól tudiuk, hogy a világháború az állami üzemek, a háborús központok kiter*
