Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-235

Az országgyűlés képviselőházának 235. ülése 193b január 19-én, pénteken. 301 városnál és még vidéki városokban is ilyén nyomdák fenntartása, mikor a magyar nyomdaipar olyan magas színvonalon áll, mint amilyenen tényleg áll s amikor tudott dolog, hogy a trianoni Magyarországnak a régi Magyarország nyomdavállalatainak közel 60 „százaléka jutott. Minél tökéletesebbet állít elő az államnyomda, szerény véleményem szerint nem szabad túlmenni azon a szigorúan megállapított határvonalon, hogy a legbizalmasabb nyomtatványokon kívül nem állíthat elő semmi néven nevezendő nyomtatványt. Ez a kérdés csakis úgy szabályozható, ha ezek a feizalmasnak minősített és ezek a szigorú számadiást igénylő nyomtatványok, — bármilyen közületnél kell azokat előállíttatni — ha a vezetőség megítélése szerint magánnyomdának nem adhatók, csak az állami nyomdánál készíthetők, ellenben az ezen a jogcímen foglalkoztatott összes többi nyomdák lebontandók. Nem akarok itt a magyar nyomdaiparnak külön propagandát csinálni, de talán a miniszter úr is tudja, hogy nemcsak tipagrafiai, hanem művészi teljesítményei is olyan magas színvonalon állanak, hogy minden, legmeszszebbmenő támogatásit megérdemelnek ilyen illetéktelen verseny helyett. Annak igazolására, hogy ezeknél anakronisztikusán hat az úgynevezett árszabályozás kérdése, — mintha az államnyomda révén olcsóbban lehetne nyomtatványokat kapni — csak egy dologra mutatok rá. A magyar nyomdákban előállított könyvek — még népolvasmányok is — kivitelben és árban különbek, mint a legtöbb kultúrnemzetnek hasonló készítményei, (Friedrieh István: Különbek a franciákénál!) sokkal különbek a franciákénál és sokkal olcsóbbak, mint a technikailag híres német nyomdák könyvei. Ez azt bizonyítja, hogy ezekkel a vállalatokkal szemben különösebb árszabályozó intézményre egyáltalában nincs szükség. • T., Képviselőház! Az állami üzemek ' között egészen különleges típust mutat azután a Győri Ipartelepek rt. Mindenek előtt, igen t. miniszter úr, nem látom semmivel sem indokolva, hogy ilyen üzem, amelynek szolgáltatása az ipar termelésének eredményességét volna hivatva elősegíteni, ne a kereskedelemügyi minisztérium, hanem a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozzék. Utóvégre a pénzügyminisztérium egy ilyen vállalatot — egyáltalában nem vonom kétségbe az illető szakosztálynak, vagy szaktisztviselőnek tudását, szakismereteit — mégis csak fiskus szemüvegen át néz és ha gazdaságpolitikai megértést kívánunk, és várhatunk, azt mégis elsősorban a kereskedelem miniszterétől várjuk és abszolút logikátlanság van abban, hogy ilyen állami vállalkozás a pénzügyminisztériumban maradjon.^ De hogy mire vezet ez, igen t. Képviselőház, felhozok egy példát. Nem tudom, van-e az igen t. miniszter úrnak tudomása arról a körforgásról, arról a — mondhatnám — az állami üzemek között folytatott lánckereskedelemről, amely az áramszolgáltatásnál mutatkozik. A Dunántúli szállítja az áramot a Győri Ipartelepnek, a Győri Ipartelep szállítja GyŐr városnak és a harmadik kézen keresztül jut el az áram a kisfogyasztókhoz és gyárvállalatokhoz. Hogy ez a folyamat nem történik ingyen, sőt hogy ez milyen költségekkel jár, ezt a miniszter úr szíves engedelmével nem ez alkalommal, hanem majd a belügyi jelentés tárgyalása alkalmával fogom számokkal illusztrálni és előadni, Nem kedvezőbb azonban a helyzet a többi minisztériumok hatáskörébe tartozó ilyen állami üzemeknél sem, és ha ezekkel ezúttal részletesen nem foglalkozom, annak beszédidőm közeli lejárta a magyarázata. Ellenben nyomatékkal szeretnék rámutatni arra, hogy van ezek között áz állami üzemek között a képnek — hogy úgy mondjam — karrikatúraszerű hatása érdekében a földmívelésügyi minisztérium hatásköre alatt két vállalat: a Magyar Szénkéneggyár és a Magyar Borkősavgyár, amelyekről a miniszter^ úr isi megállapítja, hogy azok nem rentábilisak és amelyekre nézve a miniszter úrnak is az az intenciója, hogy ezek tovább adassanak. Megnyugtatom azonban a miniszter urat, hogy józan magánvállalkozás, amely ezeket a gyökérrel nem bíró vállalkozásokat át venné, nem fog akadni. Egyenesen hozzátartozik a magyar gazdaságpolitika csodabogaraihoz, hogy az a földmívelésügyi minisztérium, amelynek hatáskörével kapcsolatban únosúntalan hallunk .aziifparcikkek drágaságáról,'kiét olyan gyártelepet tart fenn, amelyek aimezőgazdaság tszempontjából fontos cikkeket állítanak ugyan elő, de amely cikkeket idehaza rentábilisan gyártani nem lehet és amelyeket minden józanság szerint import-kereskedelem útján kellene beszerezni. Ezeknek üzembentartása, vagy fenntartása egy pillanatig sem indokolható és még abban az esetben is, ha ezeknek a gyáraknak értékesítése vagy bérbeadása nem sikerülne, nem látom semmivel sem indoklhatónak további fenntartásukat, mert leállításuk, a beléjük invesztált tőke elvesztése megközelíthetően sem jelent olyan kárt, mintha továbbra, is üzemben maradva, mondjuk: a szénkéneget a mostani változatlanul drága árakon fogják a szőlősgazdák megkapni. T. Ház! Ezzel szemben akad a jelentésben egy^ olyan vállalat, amelyet a miniszter úr kivégzésre ítélt s amivel szemben bátor vagyok vétót bejelenteni. Ez: a Balatoni Hajózási rt. kérdése. Vannak esetek, amikor valójában egy ilyen közüzemnél másodrendű jelentősége van annak, hogy haszonnal dolgozik-e, vagy sem s ez az az eset, amikor a gazdasági élet szempontjából fejt ki fontos tevékenységet. A Balaton kérdése, a balatoni hajózás megoldása szoros kapcsolatban van azzal a kérdéssel, hogy a Balatonon olyan hajózási forgalmat honosítsunk meg, amely színvonalban megfelel a kor követelményeinek. Nagyon meg tudom érteni, ha ez a mai balatoni hajózási vállalat veszteséggel dolgozik, mert aki már ült ezeken a hajóknak nevezett, lényegében azonban a hajózás őskorából visszamaradt, azt mondhatnám, balatoni szörnyeknek nevezhető alkotmányokon... (Fabinyl Tihamér kereskedelmi miniszter tagadólag int.) T. miniszter úr, vastag, fekete füstfelhő jelzi, hogy merre haladnak ezek a hajók, az utasok nyári ruhája bepiszkolódik, a vonatokhoz összeköttetésük nincs, hol járnak, hol nem, rossz időben lehetőleg nem, szóval bizony a balatoni hajózás, valljuk be, meszsze áll a modern technika megkövetelte feltételektől^ és az a néhány motoros hajó, amelyet be méltóztattak állítani, távolról sem kielégítő a forgalom lebonyolítására, különösen nem akkor, ha a balatoni propaganda fellendülésével és a filléres vonatok nagyobb arányú o la irányításával 4—5000 utasnak egyik parttól a már sikra egyszerre való szállításával kell számolnunk. (Friedrich István: Mi lesz akkor, ha majd egy szörnyet fognak felfedezni és mindenki odamegy!? — Jánossy Gábor: Akkor egy külön körvasutat csinálnak!)