Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-235

Az országgyűlés képviselőházának 23 ciáknak, egészen a kisiparosság^ a kézműiparosság valóban a létexiszteneiájáért küzdő legkisebb egyedeinek is. Ezzel 2JL állapottal szemben valóban igen gyengén vehetők figyelembe azok az érvek és megállapítások, amelyeket az igen t. miniszter úr, maga is érezvén, hogy az eredményesnek ígért intézkedések után túlsovány az az eredmény, amelyet elénk terjeszthet, ennek indokolásául megemlíteni szükségesnek tart. Mindenekelőtt nem osztom, mélyen t. Képviselőház, hogy szükség lett volna annak hosszan való elbírálására, hogy vannak olyan közüzemek, amelyek esetleg nem egészen indokolatlan versenyt támasztanak a magángazdaságnak. En azokat a közüzemeket, amelyeket az igen t. előadó úr is külön kezelt, nevezetesen, amelyek arra hivatvák, hogy^ a termelő élet eredményességét előmozdítsák, hogy az iparnak, kereskedelemnek és mezőgazdaságnak a maguk tevékenységében segítségére legyenek, tehát a vasutat, postát, távirdát ebből a szempontból természetesen egészen külön bírálom el, azokkal a közintézményekkel szemben, amelyek, mint mondottam, a rájuknézve legilletéktelenebb területre, a termelő élet területére kalandoznak. Ezekkel szemben sem szakértő bizottságra, sem külön tanulmányozásra nincs szükség. Könyörtelenül le kell szögezni azt az álláspontot, hogy amennyiben a magántermelés területén akarunk megmaradni, ezeknek a vállalkozásoknak a legrövidebb idő alatt el kell tűnniök a magyar gazdasági életből és szerepüket a nehézségekkel küzdő magángazdaságnak kell átengedniök, hogy azok boldogulásukat legalább ennek révén inkább megtalálhassák. Ezzel a megállapítással szemben igen lényegtelennek tartom az arra való utalást, mintha ezeknek az üzemeknek az árképzés szempontjából bármilyen jelentőségük volna, eltekintve attól, hogy, mint az igen t. miniszter úr is bizonyára emlékezni fog, már a nemzetgazdaságban is úgy tanultuk a tételt, hogy az állam rossz iparos, amiből következik az, hogy versenyképesen termelni nem tud. A mai rendkívül viszonyok között sokkal hathatósabb, sokkal gyorsabb kihatású intézkedési lehetőségek vannak a kormány kezében arra az esetre, ha bármilyen területen azt fogja megállapítani, hogy az árképződés szemben áll a fogyasztás érdekeivel; ebből a célból közüzemeket fenntartani egyáltalában nem szükséges. Hasonlóképpen • nem osztom azt az álláspontot sem, hogy bármilyen jelentős tőke legyen is egy ilyen közüzembe beinvesztálva, ez ok lehetne arra, hogy a közüzem továbbra is fenntartassák. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy különösen az üzemekre áll az a tétel, hogy csak addig képviselnek értéket a nemzeti vagyon szempontjából, amíg működést fejthetnek ki, teljesen mindegy tehát a társadalom szempontjából, hogy az állami üzemek leállítása folytán az azokba invesztált tőke válik-e értéktelenné, vagy pedig az állami üzemek működése folytán a magángazdaságban válik mind több és több üzemtelep foglalkozásnélkülivé és ezzel lényegében értéktelenné. Nem térek ki ezzel a kérdéssel kapcsolatban felhozott szociális szempontok vizsgálása elől sem. (Halljuk! Halljuk! balfelől) Készséggel elismerem, hogy kevés kérdésnek van olyan jelentősége, mint annak, hogy az amúgy . ülése 193

h január 19-én, pénteken. 299 is elszaporodott exisztencianélküliek számát ne szaporítsuk. De ez igen szerencsétlen körforgás. Hiszen a munkanélküliek száma szempontjából lényegében majdnem irreleváns^ — eltekintve bizonyos életszínvonaltól, amire joggal mutatnak rá a szociáldemokrata oldalon — hogy az állami üzemeknél jobban fizetett alkalmazottak vannak, mint a legtöbb magánvállalkozásnál. (Malasits Géza: Ott is csak voltak!) Hallom, hogy itt is már csak voltak, azonban a gazdasági életkeringés egészsége megkívánja, hogy mégis ott helyezkedjék cl a munkásság, ahol a gazdasági élet szabályozottsága és folyamatos üteme tartós exisztenciát jelent számukra és ne váljanak fokozatosan olyan -szinekurákká, mint amilyen szinekurák érdekében tartatnak fenn lényegében legtöbbször az ilyen közüzemek. Lényegében meg vagyok győződve arról, hogy az ott alkalmazott fizikai munkásság és kistisztviselőség a közüzemek megszűnésiével kapcsolatban a magángazdaságban mind elhelyezkedést nyerhet és a közüzemek megszűnése folytán, — ismétlem — eltekintve bizonyos nem képviselhető szinekura-jellegű állásoktól, a munkanélküliség semilyen körülmények között nem szaporodik. (Kabók Lajos: Ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk.) T. Képviselőház! Ezek után a miniszteri jelentés egyes konkrét megállapításain keresztül kívánok még foglalkozni a miniszter úr álláspontjával. Mielőtt azonban ezt megtenném, engedje meg a miniszter úr, hogy az üzemi jelentésbe bevont egy megállapításával foglalkozzam, nevezetesen azzal, amelyet a Magyar Királyi Allamvasutakra vonatkozóan tett. Teljesen osztozom a miniszter úr nézetében, hogy a Magyar Királyi Államvasutak semmilyen körülmények között sem sorolható azok közé a közüzemek közé, amelyekkel szemben a magángazdaságnak az az igénye lehetne, hogy az általa végzett munkát magának vindikálja. Ellenkezőleg, teljesen helyes az a megállapítás, hogy az Államvasutak jó működésén múlik a mezőgazdaság, a kereskedelem és az ipar működésének eredményessége is, ellenben nem tartom helytállónak azt a megállapítást, mintha az Államvasutak veszteségeinek oka részben az volna, hogv egyes magángazda sági tényezők érdekében rentabilitására való tekintet nélkül kénytelen tarifapolitikáját megállapítani, így kellene, hogy legyen és én még csak azt sem állítom, hogy az Államvasutakban és a miAi^zter úrban nincs meg errenézve a teljes jószándék. En azonban ilyen megállapítás helyett minden alkalmat megragadnék és megragadnám ezt az alkalmat is annak kiemelésére, hogy a Magyar Királyi Államvasutak azért nem képesek a termelő élet szempontjából oly fontos megfelelő tarifapolitikát folytatni, mert az Államvasutak Európa összes vasútai közül az egyedüliek, amelyek olyan illetéktelen terhekkel kötelesek kalkulálni, mint amilyenek a trianoni nyugdíiterhek, (Ügy van! Ügy

e van!) amelyek rentábilis üzemvitelt valójában lehetetlenné tesznek, amelyek az Allamvasutakon keresztül ránehezednek a magyar f gazdasági életre és jelentős tényezőnévé válnak annak, hogy a magyar mezőgazdasági kivitel a tarifa drágasága folytán más orszá:gok versenyével szemben bizonyos mértékben bondi kepei ve van. Ezek mellett az általános megállapítások mellett ismétlem, sőt kötelességemnek tartom-, hogy az Állaímvasutakkal szemben, különösen