Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-234
Az országgyűlés képviselőházának 234. ülése 193U január 18-án, csütörtökön. 289 ban az volt, — és ez maradt a mai napig is — hogy a fiatalság problémájával kapcsolatban tulajdonképpen kétféle teendő van. A teendők egyik része egy kvázi gyorssegély nyújtása, annak a rettenetes nyomorúságnak azonnali enyhítése, amely — azt mondhatnám — a fiatalságnak nemcsak fizikai jólétét, hanem erkölcsi színvonalát is kikezdi. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) Ezt az utóbbit talán még az előbbinél is súlyosabb és tragikusabb jelenségnek minősítem akkor, amikor éppen az állásnélküli diplomások bizottságában a statisztikákból kiderült, hogy a részben már a háború óta állás nélkül tengődő, diplomával a hóna alatt kilincselő ifjúságnak már igen jelentékeny százaléka a rendőrségen priusszal rendelkezik. Egy nemzet a maga fiatalságát nem engedheti erre a lejtőre jutni, egy nemzetnek kötelessége ezzel a fiatalsággal komolyan foglalkozni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon) Hogy ez a fiatalság lényegileg egyáltalában nem a maga hibájának köszönheti ezt a szerencsétlen sorsot, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy azok a fiatalemberek, akiket az állásnélküli diplomások bizottsága a pénzügyminiszter úr segítségével malomellenőri és egyéb ilyen kicsi, kezdő pénzügyi állásokban helyezett el, az illetékes pénzügyminisztériumi hivatalos közegek kijelentése szerint kifogástalanul beváltak, jobban beváltak, mint az úgynevezett protekciós fiatalemberek. Ezek a sokat szenvedett fiúk, akik éveken át szenvedtek, nélkülöztek, végre komoly munkához jutva, kifogástalanul beválnak, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) megbecsülik magukat, itt tehát nem egyéni mulasztásokkal, nem léha vagy könnyelmű fiatalemberek haszontalansága következtében beállott nehéz helyzettel, hanem azt kell mondanom, egy nemzeti szerencsétlenséggel állunk szemben, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) amelyen igazán komolyan és lelkiismeretesen kell segíteni. (Ügy van! Ügy van!) Annakidején gróf Károlyi Gyula ezt a kérdést nagy megértéssel kezelte, bizonyos hivatalos intézkedések is történtek; gróf Károlyi Gyula azonban eltávozott és azt kell mondanom, — legmélyebb sajnálatomra — hogy egykét dicséretes kivételtől eltekintve, azóta ezen a téren —' jelentékeny részben a minisztériumok indolenciája következtében — semmi sem történt. A belügyminiszter urat elég gyakran szoktam támadni, de meg kell állapítanom, hogy ebben a kérdésben a 'belügyminiszter úr példaadó módon járt el, mert megértette a helyzet súlyát ésla legtöbbet tett, ami a hatáskörén belül lehetséges volt, gyakornoki aliások, nem sine curá\k, hanem megfelelő állások szervezésével érinek a kérdésnek enyhítésére. (Rakovszky Tibor: Öreg alispánokat elküldött!) Bizonyos mértékben a pénzügyminiszter úr is lényeges segítséget nyújtott. Nagyon sajnálatosnak tart®m azonban, hogy például az igazságügyminiszter úr egyáltalán nem volt hajlandó ezt a kéidést abban a szellemben kezelni, ahogyan az kívánatos lett volna. Akkor, amikor a 'bíróságok niaguik is ismételten súlyos panaszokat adnak elő azért, mert a bírák gyakornokok nélkül maguk kénytelenek az ítéleteket körmölnij, nem lehet elfogadni az igazságügyminiszter úrnak azt az álláspontját, amely például az állásnélküli ifjúság problémáját a Paraguayba való kivándorlással óhajtja megoldani. Ha a magyar fiatalság Paraguayba vándorol ki, akkor talán a paraguay-i és bolíviai hatiármenti harcokban be fognak válni, de a magyar revízió ügyét nem fogjuk tudni sikerrel szolgálni. Más szellemben kell ezeket a^kérdéseket kezelni és én itt kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy amikor most végre a kultuszminiszter úr, azt mondhatnám, bizonyos rendkívül sajnálatos rendbontások hatása alatt komoly lépésekre szánta el magát, — távol áll tőlem, hogy ezeket a lépéseket kifogásol jatm, sőt elismerem, hogy a kultuszminiszter úr radikális és gyors cselekvésre szánta el magát — azt kell kérdeznem, hát be kellett várni ezeket a rendbontásokat és zavargásokat, hogy végre ezek az intézkedések megtörténjenek? Hát nem lehetett volna és nem kellett volna-e ezeket a kérdéseket idejében megfelelő módon kezelni és vájjon ezek az egyetemi zavargások nem maradtak volna-e el. A kultuszminiszter úr intézkedését helyeslem, ezt azonban a kérdés elintézésének nem tekinthetem, még akkor sem, ha valamennyi állásnélküli diplomás ilyen módon helyeztetnék el, mert a magyar fiatalságnak nem a Gyosz. kegyelméből juttatott könyöradományokra van szüksége, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hanem tisztességes megélhetésre, ahol a maga képzettségének megfelelő munkakörben eredményes munkával szolgálja az országot, családot tud alapítani, és ha beválik, megfelelő előmenetel útján hasznos tagja lehet a társadalomnak. Nem a kitaszítottság, nem a kegyelemkenyéren való élet ideálja lebeg a magyar fiatalság előtt, amely hasznos és eredményes tagja akar lenni a társadalomnak. Ne tekintsük tehát ezt a kérdést elintézettnek azzal, hogy most néhány száz fiatalembert elhelyezünk. Ismétlem, nem a Gyosz.-t akarom ezért megróni, sőt megfordítva, végeredményben a Gyosz. is köszönetet érdemel azért, hogy segít ebben a kérdésben, de szomorú szimptomája a mai időknek és rendszernek az, hogy a magyar fiatalság megfelelő elhelyezésére nem kínálkozik más mód, mint a Gyosz. kegyelamkenyere. T. Ház! Tegnap bejegyeztem egy indítványt, amelyet nem először terjesztettem elő, a költségvetés tárgyalása során két éven át már előterjesztettem ezt az indítványt éspedig az álláshalmozások radikális megszüntetésére. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nincs erkölcsi joga sem a kormánynak, sem ennek a Háznak, sem a törvényhozásnak, sem semilyen törvényes faktornak arra hivatkozni, hogy nincs segítség az ifjúság számára, hogy az ország mai helyzetében nem lehet rajtuk segíteni addig, míg egyetlen álláshalmozó van még ebben az országban. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Üjból megismétlem azt, amit már más alkalommal mondtam, hogy egy gazdag állam: az Amerikai Egyesült Államok, a maga törvénytárába beiktatta azt a tételt, hogy senki közpénztárból kétféle címen illetményt ne húzhasson. Kérdezem, ezen a szegény szerencsétlen, tönkrement Magyarországon nem volna-e kétszeresen szükség arra, hogy ugyanezt a rendszabályt megvalósítsuk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon!) Mivel lehet megindokolni azt, hogy valahányszor ezt az indítványt előterjesztem, az álláshalmozások megszüntetésére, mindannyiszor elutasítanak? Hát nem izgatólag, nem a legmesszebbmenőén provokálóan hat ez a magyar fiatalság felé, hogy nem tud állásokban elhelyezkedni és ugyanakkor magam ismerek doktort, akinek 4—5—6-féle hivatalos illetménye van?! Itt segíteni kell, mégpedig gyorsan, radikálisan és