Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-233

230 Az országgyűlés képviselőházának 233. ülése 193% január 17-én, szerdán. zel az esettel, elveszti t. i. tekintélyének azt a részét, hogy a parlamentnek főtényezője és elsőrangú tényezője a Képviselőház és hogy a Képviselőházban kell érdemileg a törvényjavaslatoknak eldőlniük, a Felsőházban az érdemi döntésnek már nincs helye, ott inkább csak egyes módosításoknak, vagy egyes olyan meggondolásoknak érvényesítése lehet helyénvaló, amely meggondolások itt a Képviselőházban nem jelentkeztek. De hogy olyan meggondolás és olyan javaslat, amely már jelentkezett a Képviselőházban, ne fogadtassák el a Képviselőházban, ellenben elfogadtassák a Felsőházban, ez precedens nélkül való és alkalmas a Képviselőház tekintélyének aláásására. A kormány most itt kénytelen képviselni olyan álláspontot, amelyet a képviselőházi tárgyalások alatt a maga részéről még helytelennek tartott, kénytelen itt vesszőfutást végezni, és kénytelen beismerni, hogy álláspontja azóta a mai napig megváltozott. En végtelenül sajnálom a mélyen t. igazságügyminiszter urat, mert most itt magára hagyják. Akkor mellette voltak minisztertársai is. A Felsőházban ott ült még a miniszterelnök úr is, de — »tempóra sí fuerint nubila, solus eris«, méltóztassék ezt megtanulni — most nem állnak ide és nem viselik azt az ódiumot, amely az ő makacsságuk eredménye és az' igazságügyminiszter úr az áldozati bárány, akit most itt a Képviselőház elé állítanak; ő a Prügelknabe, akinek fel kell venni minden kellemetlenségét ennek az ódiózus ügynek, ennek a kellemetlen szituációnak, amely — legyen erről meggyőződve — amilyen kellemetlen neki, olyan kellemetlen nekünk. (Homonnay Tivadar: Legközelebb Lázárt Fischernek fogják hívni! Az autonómiánál ugyanez lesz. — Mozgás.) Elnök: Csendet kérek! Petrovácz Gyula: Azt méltóztatik mondani, hogy majd a fegyelmi eljárás reformjánál fog szabályoztatni mindaz, ami eredetileg ezzel a törvényjavaslattal lett volna szabályozandó. Egészen más a fegyelmi eljárás reformja és egészen más a kényszernyugdíjazás. Mert ha.a fegyelmi eljárást kívánták volna reformálni, a többi tisztviselőre nézve is lehetett volna a fegyelmi eljárást úgy reformálni, hogy a fegyelmi esetek közé a fegyelmi eljárás szabályozásában felvettek volna olyan szakaszt, amely szerint az időközben bebizonyosodott alkalmatlanság kritériuma is a fegyelmi eljárás tárgyává tehető lett volna. Hiszen ezt kívánja most a miniszter úr a bírákra vonatkozólag az új fegyelmi eljárásba bevenni. A kormánynak tehát módja lett volna arra, hogy ne a nyugdíjtörvénybe csomagolja be ezt a fegyelmi szakaszt, hanem módja lett volna rá, hogy ezt a kérdést talán éppen a megígért szolgálati pragmatikával kapcsolatban idehozott fegyelmi eljárás által szabályozza és akkor igazán nem lehetett volna senkinek kifogása ez ellen. Ami a bírákra vonatkozólag helyes, — és az az álláspont, amelyet most a mélyen t. miniszter úr elfoglal, tökéletesen helyes — az helyes a többi tisztviselőkre is. A többi tisztviselőknél igenis a fegyelmi eljárásnak a szolgálati pragmatikával együttesen való szabályozása alkalmából lett volna mód ua-vanennek a célnak az elérésére, ha tényleg azt a selejtes tömeget akarták volna kiküszöbölni, amelyről a miniszterelnök úr olyan ékesen beszélt nemrégiben Sátoraljaújhelyen, de ebben a Házban is. A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy vannak körömpueoló tisztviselők, vannak olyan tisztviselők, akik délután 1 órakor már ásítoznak a hivatalban és iparkodnak a délutáni bridzspártijukhoz elmenni. Azt mondotta, hogy ezekre nincs szükség, az unokatestvéreknek vagy a sógoroknak a korszakát, a »kérlek urambátyám«-korszakát meg kell szüntetni. Én ismételten azt mondom, hogy ezek az urambatyámok, ezek a sógorok és unokatestvérek nem fogják érezni ennek a törvénynek súlyát sohasem, mert azok, akik elmondták az első kérlek alássant, elmondják majd a második kérlek alássant is és bizonyos, hogy az. a 2500 tisztviselő, aki e törvény alapján fogja az állását elveszíteni, nem ezekből a kabátfelsegítő, bridzsptartira készülő és újságot olvasó tisztviselőkből fog kikerülni, hanem igenis azokból, akiknek ilyen »kérlek alássan«-összeköttetésük nincsen, akik mögött nem áll sem képviselő, sem főispán, sem kortes, sem élharcos. Nagyon szépek azok a szólamok, amelyeket hallunk, de amikor" azt látjuk, hogy mindig pontosan az ellenkezője történik annak, amit hallottunk, akkor kénytelenek vagyunk szkeptikusoknak lenni és ha nem is állítom ebben a pillanatban azt, hogy a kormány ezt a törvényjavaslatot politikai eszközül kívánja felhasználni, de mindenesetre állítom azt, hogy ezzel a protekcionizmust letörni nem fogja, a protekcionizmust ezzel megszüntetni nem lehet. Hogy most formát keresnek ennek a szakasznak az indokolására, az érthető. A formát mindig meg lehet találni, a lényeget azonban már nem lehet megtalálni. A lényeg az, hogy egy javaslatot, amely itt elhangzott, amely itt megtétetett, itt a kormány leszavaztatott saját többségével és ugyanazt a javaslatot terjesztette elő a Felsőházban és el is fogadtatta. De ez a többségi pártnak is az, ügye. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Maga a többségi párt is erős veszteséget szenvedett presztízsében ez által, mert én legalább is nem tudok elképzelni olyan pártot, amelyet vakon lehet vezetni, amely ma. azt mondja valamire, hogy fehér, holn&iD pedig ugyanarra azt mondja, hogy fekete. Á múltkor azt mondotta a többségi párt, hogy ez_ a javaslat helytelen, most pedig azt mondja, hogy helyes a Wolff-féle javaslat. A múltkor a Wolff-féle javaslatot leszavazta, ma pedig, mint Juhász-féle javaslatot, elfogadja.

r Nagyon érinti ez a párt tekintélyét ésjelkiismeretét is. Kérdezem, van-e ebben a kérdésben a pártnak álláspontja, mert a mélyen t. egységespárt részéről — átnéztem a naplókat — a 7. §-t senki sem védte. A 7. § védői közül a párt tagjai mind hiányoztak. Más szakaszoknál voltak védők, de ennél a 7. §-nál a mélyen t. többségi pártnak egyetlenegy tekintélyes jogász-, bíró- vagy ügyész-tagja sem állt fel ennek a javaslatnak védelmére és B. javaslatot mégis megszavazták. Én tehát azt állítom, hogy a párt csak azzal védhetné és menthetné i

meg tekintélyét, ha ma is ragaszkodnék akkori álláspontjához, ez pedig az volna, h-a ezt a mostani módosítást nem fogadná el, hanem ragaszkodnék ahhoz a múltkori álláspontjához, hogy a Wolff-féle határozati javaslatot nem lehet elfogadni. Ma is annak kellene lennie a párt álláspontjának, hogy azt a Juhász-féle módosítás alakjában, úgy, amint az most a Ház előtt van, tényleg nem lehet elfogadni. Mi a magunk részéről örülünk annak, hogy legalább a bírói függetlenség meg van védve és a Felsőház érdeméül tudjuk be, hogy a bírói függetlenség érintését — lett légyen az bár csak látszólagos és felületes, de mégis a bírói függetlenség érintéséről volt szó — visszautasította és visszakerült a Felsőházból ismét az a füg-