Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-233

Az országgyűlés képviselőházának 28$. Méltóztassék folytatni. i Petrovácz Gyula: Itt tehát visszavonulás történt a kormány részéről, visszavonulás az erő elől, olyan visszavonulás, amely ha nem is volt szégyentelen, de mindenesetre hasznos volt, mert a kormány állását megmentette. A Kúria elnökét is megpróbálták kapacitálni, csakhogy ő nem bizonyult olyan kapacitálhatónak, mint amilyen kapacitálhatónak bizonyult itt a mélyen t. egységespárt. Kénytelen vagyok tehát konstatálni, hogy a felsőházi helyzet volt az, amely a kormányt ebbe a mai szituációba belevitte. Maga az a szokatlan mód, hogy az első felszólalás után, a vita bezárását be sem várva, mindjárt a miniszterelnök úr maga állott fel a Felsőházban és már nyilatkozatot tett, mutatja a helyzet rendkívül nehéz és különleges voltát. Ott azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy a tisztviselői kart a bírói karral nem lehet összehasonlítani; a bíróság független a kormánytól, a tisztviselő azonban nem, nincs tehát veszedelem abban, ha a Felsőház Juhász Andor argumentációját elfogadja, mert ő maga is erős határvonalat kíván vonni a. bíróság és a tisztviselői kar között. Világos tehát ebből az argumentációból, hogy a mélyen t. miniszterelnök úr a visszavonulás fedezésére olyan argumentumot használt, a mely a bíróság különleges állását, amit itt mi is hangsúlyoztunk, ott elismerte. Mi is azt mondottuk itt, hogy azok a szakaszok, amelyek a többi tisztviselőkre vonatkozhatnak, nem vonatkozhatnak a bírákra, mert a bírák helyzete egészen különleges. Itt a mélyen t. miniszterelnök úr nem akceptálta ezt az álláspontot és ime, a Felsőházban ő jön ugyanezekkel az argumentumokkal és Ő fedezte ott a visszavonulást azzal az argumentációval, amelyet itt adtunk elő. Végtelenül sajnáljuk, hogy a Felsőház nem fogadta el a Simontsits-féle határozati javaslatot, amely azt kívánta, hogy a tisztviselők kényszernyugdíjazási lehetősége ne terjedhessen a végtelenségig, hanem ha a kormány tényleg nem politikai, hanem racionalizálási célzattal kívánja a tisztviselők kény szer nyugdíjazását törvénybe iktatni, ennek bizonyos határidő adassék. Az erre vonatkozó határozatot, amely a bizottságban — amint az imént mondottam — csupán az elnöki vótummal ment keresztül, a Felsőház plénumában szintén csak furcsa körülmények között ment keresztül, mert hiszen maga Simontsits Elemér beszédében azt mondotta, hogy kizárólag abban a reményben fogadja el általánosságban a törvényjavaslatot, hogy a részletes tárgyalásnál sikerül azt iákként módosítani, hogy a tisztviselőtársadalom részére mutatkozó bizonytalanság az átmeneti idő után^ megszűnik. De a miniszterelnök úr ezt a határozati javaslatot ott nem fogadta el, hanem azt mondotta (olvassa): »Lehetetlen, hogy a paraziták rendszerét inauguráljuk akkor, amikor egy álhumanizmus . és álszentimentalizmus alapján igyekeznek ezt a kérdést tárgyalni. Én nem helyeslem már a Kansz-okat sem, mert ez forradalmi alakulat. A tisztviselői kar gyakorolja a politikai jogait diszkréten, de ne akarjon örökké, ne elnököljön és ne demonstráljon, mert ez neki nem hivatása«. Ezt a szegény Kansz-t. amely eddig is csupán lojális alázatossággal instanciázott ezekben a kérdésekben, amely a négy fizetéscsökkentő rendelkezésnél megelégedett a birkák egyszerű topogásával és amely ennél a^ javaslatnál is olyan szerény és minimális kívánsáúlése 193Jf január 17-én, szerdán. 229 gokat hangoztatott, méltóztatik forradalmi alakulatnak nevezni? Franciaországban a tisztviselők sztrájkot proklamáltak ilyen javaslatok tárgyalásánál, más országban a tisztviselők szervezetei egy szempillantás alatt leteszik a tollat és otthagyják az íróasztalt, ha róluknélkülük ilyen erőteljesen, ilyen határozottan és az ő kárukra ilyen merészen dönt a kormány, ott lehetne talán a tisztviselők forradalmi alakulatáról valamit mondani, de nálunk sem a Bírói és Ügyészi Egyesület, sem a Kansz, sem a tisztviselők egyéb alakulatai, még a Vasutasok Szövetsége sem használt egy pillanatig sem forradalmi hangot, az mind megállt a magyar tisztviselő önérzetes, de alázatos és tekintélytisztelő követelési formájánál és az ő kívánságainak elérésére legfeljebb az ész argumentumait szólaltatta meg és nem az erő argumentumait. Most már tudjuk, hogy az ész argumentumai ilyenkor hatástalanok, hogy igenis az erő argumentumait kell ilyenkor megszólaltatni, mert egyedül ennek van hatása. Mélyen t. Képviselőház! Ezek azok a szempontok, amelyek tanulságként merednek elénk a képviselőházi és felsőházi tárgyalásból. Az egyik lap igen érdekes mellékkörülményeket hoz fel a tekintetben, mi volt annak tulajdonképpeni oka,, hogy a Simontsits-féle indítványt a tárgyalás befejeztekor, a részletes vita alkalmával az előterjesztő felsőházi tag úr visszavonta, a többi felsőházi tag úrnak pedig nem volt meg az a parlamenti rutinja, hogy az ilyen visszavont indítványt magáévá lehet tenni és mégis szavazás alá lehet bocsátani. Azt mondja ez a verzió, hogy teljesen bizonytalannak látta a helyzetet Gömbös Gyula miniszterelnök és kérdést intézett a Házban megjelent kíséretének tagjaihoz, mi a véleményük, mi volna a leghelyesebb teendő? Rövid tanácskozás után Simontsits Elemért és Bezerédj Istvánt a Felsőház számos tagjával egyetemben magáhozkérette és miután tudta, hogy ezeknek régi vágya az, hogy a Felsőház a Képviselőházzal szemben ne legyen másodrangú országgyűlési jellegű, kilátásba helyezte, hogy a kormány meg akarja változtatni a felsőházi törvényt és megszünteti a Felsőház jelenleg csonkított hatáskörét és •& Képviselőházzal egyenlőjogú tényezővé emeli. Nem hiszem el ezt a tudósítást, de annyi mindenesetre lesz henné, hogy valami kapacitáció történt, mert azután tényleg az történt, hogy anélkül, (hogy a többi felsőházi tagtársakkal megbeszélték volna a dolgot, az indítványokat visszavonták s a nagy meglepetésben senkinek sem jutott eszébe, hogy a visszavont indítványt magáévá tegye és ezzel kiprovokálja a szavazást. Ilyen körülmények között történt meg az, hogy magukra a tisztviselőkre vonatkozólag is nem jött be ebbe a felsőházi határozatba egy enyhítő szakasz, amely legalább határidőt szabott volna e törvény érvényességének számára. Kétségtelen tény tehát, hogy amikor most a kormány kénytelen idejönni a Képviselőház elé a'zzial a javaslattal, amelyet itt a Képviselőházban nem fogadott el és amelyet a Felsőházban mégis magáévá tett, akkor itt a kormány kétségtelenül vereséggel jön ide elébünk, csökkent presztízzsel áll előttünk és csökkent presztízzsel áll előttünk a mélyen t. többségi párt is, amely ezt a törvényjavaslatot megszavazta. De én határozottan állítom, ihogy magának a Képviselőház tekintélyének sem használ ez a helyzet, mert a Képviselőház tekintélye is veszít ez-