Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-233

228 Az országgyűlés képviselőházának lene a kényszernyugdíjazási eljárás, tehát új intézkedés e tekintetben szükségtelen«. Ez az az álláspont, amelyet pártunk ebben a kérdésben vallott, s amely álláspontot akkor nem honorálták. Akkor az igazságügyminiszter úr nem tudott ehhez hozzájárulni és a maga részéről azt vallotta, — az ő beszédét nem akarom idézni, csak hivatkozom rá — hogy nem volna helyes eljárás, hogy amikor a többi tisztviselőkre nézve szabályozzuk ezt a kérdést, akkor pont a bíróságot kihagynánk ebből a rendelkezésből, mert a bírónál még magasabb szempontoknak kell érvényesülniök a rátermettség, szorgalom és képzettség tekintetében. Ennek következtében, ha egyáltalában valakire nézve kell ilyen kényszernyugdíj tlZttSl rendszabályokat hozni, akkor ez elsősorban a bíróságnál szükséges, hogy ki lehessen gyomlálni onnan a bírói palástra érdemetlen embereket. Mélyen t. Ház! Az a módosítás, amelyet pártunk ebben a kérdésben benyújtott, szintén határozottan abban az értelemben volt beterjesztve, mint ahogy most előttünk fekszik ez^ a 7. $. Wolff Károly és társainak három indítványuk volt. Az első úgy szólt, hogy (Olvassa): »Indítványozzuk, hogy a. 7. § első bekezdésében pótlólag mondassék ki, hogy a 2. § 2. bekezdésének a) pontjában foglalj rendelkezés nem alkalmazható a királyi ítélŐbírákmai és a királyi ügyészekre.« Ha ezt nem fogadják el, a -második javaslat így szól (Olvassa): »A fenti indítvány el nem fogadása esetén javasoljuk, hogy a 7. § első 'bekezdésénél pótlólag vétessék fel ez a módosítás: A 2. § második bekezdés a) pontja esetében szabályszerű elbánás alá vonás lehetőségét a királyi itélőbírákra és királyi ügyészekre nézve az illetékes fegyelmi bíróság állapítja meg.« A harmadik határozati javaslat pedig így szólt (Olvasna): »Indítványozzuk, hogy a 7. 4 helyett a következő szöveg vétessék fel: 7. §. A jelen törvény 2—6. §-aiban foglalt rendelkezéseket az 1920. XX. te. hatálya alá tartozó királyi itélőbírákra és királyi ügyészekre is alkalmazni kell, kivéve a 2. ^ első bekezdésének &) és h) pontjában, második bekezdésének a) és b) pontjában és a 4., 5., 6. és 7. bekezdésében foglalt rendelkezéseket.« Ezzel szemben a most előttünk fekvő szöveg így szól. (Olvasna): »1920: XX. te. hatálya alá tartozó kir. itélőbírákra, ügyészekre az I. fejezet rendelkezései közül csupán a 2. § első bekezdésének e) pontjában foglalt és a 2. § 12. bekezdésének ezzel kapcsolatos rendelkezése, továbbá a 3—6. §-okban foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást.« Ha összevetjük a két szöveget, a Wolff-'féle szöveget és ezt a Juhász Andor-féle szöveget, — ha jól vagyok értesülve, ez az ő szövegezése — akkor a kettő között összesen az a, különbség, hogy Wolff Károly szövegében az van benne, hogy mi • ne értelmeztessék a bírákra, Juhász Andor szövegében pedig az van, hogy mi értelmeztessék a bírákra. Wolff Károly azt mondja, hogy a 2. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában, a (2) bekezdés a) és b) pontjában és a, (4), (5), (6),< (7) bekezdésben foglaltak nem érintik a bírákat, itt pedig az van, hogy csupán a 2. § (1) hekezdésének c) pontjában és a (2) § 12. bekezdésével kapcsolatos rendelkezések érintik a bírákat. Mélyen t. Képviselőház! Ez a javaslat tehát már volt a képviselőház előtt és^ a legridegebb visszautasításra talált a kormány részéről. Azok az argumentumok, amelyeket úgy a bizottságban, mint itt a plénumban az általános és a részletesi tárgyalásnál ismételten el33. ülése 193 U január 17-én, szerdán. I mondtunk ezen a téren, nem voltak olyan erősek, hogy a kormány elhatározásait a mai helyzetre átvezethették volna, hanem azt eredményezték, hogy ezeknek a szakaszoknak megszavazására a mélyen t. kormány s;aját pártját a legerőteljesebb presszióval kényszerítette, hogy itt íveket köröztek, amelyekkel a jelenlétét és a javaslat megszavazását kötelezővé tették. Itt tehát a legvégső erőfeszítést fejtették ki a tekintetben, hogy ebben a Házban ezeknek a szakaszoknak többségük legyen és az emiber csodálkozik, hogy viszont, amikor a törvényhozás másik Házában, a Felsőházban adatnak elő ugyanezek a gondolatok, ugyanezek az argumentumok és terjesztetik be ugyanez a határozati javaslat, akkor a kormány egyszerre más állásponton áll. Lehetetlenség elzárkózni attól a feltevéstől és attól^ a véleménytől, hogy az argumentumok nem bírtak hatással a kormányra, viszont az erő igen. Magát a felsőházi ülést is, amely ezzel a javaslattal foglalkozott, rendkívül szokatlan időhen hívták össze. .. Soha még nem tartott ülést a Felsőház karácsony és újév között. A karácsony békés hangulatát és a Felsőház tagjainak, akiknek legnagyobb része a vidéken él, kényelmi szempontját és^ ünnepeit megzavarni azzal, hogy ezt a törvényjavaslatot akkor tárgyalják, igazán nem vallott egyébre, mint arra, hogy a kormány számított a Felsőház tagjainak kevésszámú részvételére és számított arra, hogy a Felsőház tagjai nem fognak huzamosabb ideig résztvenni ennek a javaslatnak a vitájában. De, amint a lapok írták, még ezek után i

s meglehetős előkészítés történt erre a felsőházi ülésre, amennyiben a kinevezett tagok felszólítást kaptak, hogy okvetlenül jelenjenek meg az ülésen, egyes főispánok levélben kérték a törvényhatóságok választottjait, hogy álljanak a vitában a kormány mellé és magának a Felsőháznak a folyosóin is erős kapacitálást folytattak a javaslat elfogadása érdekében. Még ilyen nagyszabású 'biztosító intézkedések után is veszélyes és bizonytalan szavazás előtt állott azonban a kormány és »a>z ülésterem felett a leszavaztatás lehetőségének árnyéka borongott«, amint az akkori lapok írják. Már a bizottságban úgy állott a helyzet, hogy ha a kormány ennél a szakasznál nem enged azoknak az argumentumoknak, amelyeket a Kúria nagyérdemű elnöke, a Tábla (nagyérdemű elnöke és a budapesti törvényszék elnöke előadott, akkor bizony már a bizottságban is a leszavazás veszélye fenyegette volna a kormányt. Ezt azzal is tudjuk igazolni, hogy a Simontsits-féle határozati javaslatnál, amelynél a kormány eredeti álláspontjához ragaszkodott, egyenlő számú szavazat szólt a javaslat mellett és a javaslat ellen és csak az elnöklő József főherceg szavazata döntötte el a kormány álláspontja irányában ennek a. határozati javaslatnak sorsát. Világos tehát, hogy már a bizottságban is vereség és leszavaztatás érte volna a kormányt, ha nem tért volna ki előle azzal, hogy az itt a képviselőházban elutasított indítványt ott magáévá tette, a képviselőházban visszautasított módosítási gondolatot és ejt vet ott elfogadta és az a Felsőház határozatánál már mint az ő javaslata is szerepelt. Tisztelettel kérem beszédidőmnek negyedórával való meghosszabbítását. (Helyeslés,) Elnök: Méltóztatik a beszédidő-meghoszszabbítást megadni? (Igen!) A Ház megadja.