Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-232

Az országgyűlés képviselőházának 2$î. ülése 1934 január 16-án, kedden. 213 előálló jövedelem sokkal kisebb lesz, mint a zugirászat következtében előálló pereknél fel­számítható perköltség. Igen t. Ház! Igazán nem szívesen foglal­kozom most már másodízben a t. Ház előtt azzal a törekvéssel, amely az ügyvédi kar ré­széről megnyilvánulva, az okiratok ügyvéd­del való készíttetésének kényszerét akarja be­hozni, rákényszerít azonban engem erre az a körülmény, hogy úgyszólván nincs hét, hogy egy-egy ügyvédi kamara ne foglalkoznék ez- I zel a kérdéssel, sőt a tegnapi ügyvédi parla- j ment, ügyvédi konferencia, amely r az igaz- \ ságügyminiszter úrnál volt, szintén foglal- j kozott ezzel a kérdéssel. De rákényszerít erre ; engem különösen Gál Jenő igen t. képviselő- j társamnak az a — nem akarom erősen alá- > húzni és megfelelő jelzővel illetni — vádja, amelyet a jegyzői karral szemben megkoc- j káztatni merészelt. T. Ház! Gál Jenő igen t. képviselőtársam az ország első házából, a képviselőházból kiál­totta ki, hogy a magyar jegyzői kar zugírász. Ezt a vádat a leghatározottabban és a legna­gyobb felháborodással mind a magam, mind pedig a magyar jegyzői kar nevében vissza­utasítom. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Azt mon­dotta igen t. képviselőtársam, hogy a magyar jegyzői kar nincs kvalifikálva arra, hogy a hozzájutott kisebbszerű okiratokat is elké­szítse. Legalább igen t. képviselőtársamnak, aki ügyvéd is és az ügyvédi karnak egyik leg­első, legjelesebb tagja, tudnia kellene, hogy a községi közigazgatási tanfolyamon olyan erős jogi alapot adnak ma már a községi jegyzők­nek, hogy mellettük a tanfolyamokon vizsgázó doctor jurisok egymásután felbuknak. Ellen­hen a tanfolyamhallgatók a magánjogból, a büntetőjogból és egyéb jogi tárgyakból is olyan alapos oktatást kapnak azalatt a más­fél év alatt, hogy nem hiszem, hogy ez össze­hasonlítható volna azzal a jogi képzettséggel, amelyet a mezei jogászok odakinn szereznek, mikor négy év alatt néha fel-felrándulnak egy-egy egyetemre és produkálnak egy-egy vizsgát. Pedig az ilyenek azt hiszik, — vagy legalább is diplomájuk arra képesíti őket, — hogy okiratokat szerkeszthetnek, irííg azt a magyar jegyzőt, aki másfél éven keresztül éjjel-nappal foglalkozott ezekkel a kérdések­kel, azt — csak azért, mert a forma nem az, mint a másiknál — meg lehet vádolni azzal, hogy zúgirász. Gál Jenő igen t. képviselőtársam a jegy­zőt rubrikázó egyénnek minősítette. Nem tu­dok mást mondani erre, mint azt, hogy, úgy­látszik, a fővárosi ügyvéd úr a falut csak a vasútról ismeri, jegyzői irodában nem v volt, úgylátszik, jegyzői irodát még nem látott és nem tudja azt, hogy az élet minden vonatko­zásába belekapcsolódik a jegyző munkája. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ehhez alapos jogi ismeretekre van szüksége. A jegyző törvénykönyvvel jár a községházán, a jegyzőtől sok és alapos tudást követel meg az ő munkája és hivatása. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Madai Gyula: A falu lelke!) Méltóztassék megengedni, hogy foglalkoz­zam az ügyvédek ama kívánságával, hogy a jegyzők tiltassanak el a magánmunkálatoktól. Igaz ugyan, hogy Váry Albert igen t. illusztris képviselőtársunk ezt a kérdést annyira meg­világította, az ügyvédség részéről is, amikor az ügyvédség hivatásáról kritikát mondott, valamint a magyar jegyzői karnak törvény­ben gyökerező jogát bebizonyította, hogy erről a kérdésről úgyszólván felesleges már beszél­nem, de méltóztassék nekem, mint e Ház egyetlen jegyzőtagjának megengedni, hogy ezt a kérdést abban a felfogásban világítsam meg, amint azt a magyar jegyzői kar érzi. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Elismerem és el kell ismernünk, hogy az ügyvédi karnak joga van arra, hogy saját exisztenciája felett őrködjék, azt meg­védje, azt, amennyire csak lehetséges, javítsa, sőt ez kötelessége is neki, azonban nem ismer­hetem el azt a jogát, hogy ezt a jogot a köz­érdek rovására gyakorolja. Az, hogy a jegy­zőt a magánmunkálkodástól meg akarják fosz­tani, sem nem ügyvédi érdek, sem nem jegy­zői érdek. Ellenben közérdek, a nép érdeke, hogy a jegyzők számára ez a lehetőség meg­maradjon. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Méltóztassék megengedni, hogy bebizonyít­sam, hogy ez nem ügyvédi érdek. Nem ügyvédi, érdek egyszerűen azért, mert ismerni kell a ma­gyar népet, a magyar nép szokásait, felfogását. Ha ügyvédre van szüksége, akkor mindig a leghíresebbhez megy, tehát ahhoz az ügyvédhez, akire igazán nem lehet alkalmazni az »ügyvédi •nyomor« jelzőt, hanem akinek a legtöbb mun­kája van. En beszéltem igen sok vidéki ügy­véddel, közöttük jóbarátaimmal és ismerőseim­mel s állítom, hogy vidéken az ügyvédi kar 90%-a nem kéri, neon követeli és nem akarja az ügyvédi kényszert- Egyszerűen azért nem akarja, mert így legalább a jegyzőkkel való összeköttetés révén, amikor a fél a jegyzőhöz (megy tanácsot kérni, hogy ügyében mit csinál­jon, ha a jegyző látja, hogy az ügy a bíróság elé tartozik, akkor ügyvédet jelöl meg a szá­mára és elküldi a nyomorgó ügyvédhez- Nem igaz tehát, hogy az ügyvédi kar nagy százaléka követeli az ügyvédi kényszert. Igenis, a Buda­pesti Ügyvédi Kamara az, amely ezt a kérdést állandóan felszínen tartja, de éppen a buda­pesti ügyvédeknek juthat a legkevesebb ezek­ből a falusi munkákból. Nem érdeke az ügyvédi kényszer a ma­gyar jegyzői karnak sem. Tudni kell, hogy ak­kor, amikor a jegyzői kart fizetési fokozatokba sorozták, számításba^ vették azt, hogy a jegy­zőknek vannak magánmunkálatokból eredő jö­vedelmeik is és éppen ezért másként szabták meg a fizetési osztályok határát és a fokoza­tokba való^ előmenetelt is sokkal hosszabb idő­höz kötötték, mint más, hasonló képzettségű tisztviselőknél. Már most, ha a jegyzőktől el­veszik a miagánmunkálkodás jogát, akkor vagy kárpótolni kell őket egy fix összeggel, vagy pedig meg kell nekik adni az előmenetelnek azt a^ jogát és lehetőségét, amely a hasonló képzett­ségű egyéneknek meg van adva. Egészen biz­tos, hogy ebben az esetben a jegyzői kar csak jól járna az ügyvédi kényszer kimondásával, azért, mert ez a nyugdíj szempontjából is igen fontos és azért, mert kevesebb időt kellene munkában eltöltenie, mert hiszen tudvalevő, hogy a jegyző magánmunkálatait a pihenésre szánt idejében kénytelen elvégezni, ha a jegy­zőnél egyáltalán pihenésre szánt időről lehet beszélni. (Br. Vay Miklós: Ügy van! — Já­nossy Gábor: A falusi ember nem szaladgálhat mindennap a városba ügyvédhez!) Miért áll te­hát sorompóba a jegyzői kar és miért védi olyan nagyon ezt a jogát? (Jánossy Gábor: A falu népe érdekében!) Aki a magyar jegyzői kart is­meri, aki tudja azt, hogy a magyar jegyző lé­lekben, cselekedeteiben összeforrott a magyar néppel (Jánossy Gábor: TTgy van!), az megérti ezt a küzdelmet. De van ennek még egy másik

Next

/
Oldalképek
Tartalom