Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

126 Az országgyűlés képviselőházának 229 tőségüek, hogy az általános vita keretében helyet foglalhattak volna. Legyen szabad erne a négy lényeges kérdésre egymásután rátérnem. Abban valamenynyien egyetértünk, hogy mai helyzetünkben — nemcsak a gazdasági helyzetet értem, hanem a társadalmi helyzetet iis — az állami adminisztrációnak és az egész közületi adminisztrációnak a méretei túlnőttek az egészséges kereteken. (Ügy van!) Ezeket a kereteket le kell bontanunk és bármennyire fájdalmas is ez, természetszerűleg maga utam vonja a tisztviselők létszámának apasztását. Az a rendelik ezés, hogy állások, vagy hivatalok megszűntetése és azok átszervezése esetén nyugdíjazásokra sor kerülhet, már idáig is meg volt a mi jogrendszerünkben, tulajdonképpen tehát semmi újat nem hoztunk akkor, amikor a 2. § első. bekezdésének a) pontjában ezt újra preciziroztuk. Meggyőződésünk azonban az volt, hogy ennek a szabálynak egyszerű meghagyásával, illetőleg kiépítésével nem teszünk teljesen jó szolgálatot a magyar közügynek és pedig azért nem, mert azokban a hivatalokban és azokban az állásokban, amelyeket megszűntetni vagyunk kénytelenek, szokszor igen kitűnő emberek működnek, akiknek a szolgálatban való megtartása határozottan közérdek. Hogy ezeket megtarthassuk, kell, hogy legyen máshol üres állás, mert nem volna észszerű és nem volna racionális az, ha az egyik oldalon elboesátanók a jó tisztviselőt azért, mert az állás, amelyre alkalmazva volt, egyéb szervezeti oknál fogva megszűnt, és a másik oldalon a megmaradó állásokon megtartanánk olyan tisztviselőket, akik kevésibbé váltak be. Amikor tehát hivataloknak és állásoknak leépítésére, — hogy evvel a rossz szóval éljek. — vagy megszűntetése r útján a tisztviselői létszámban megtakarítást, illetőleg csökkentést igyekszünk elérni, ennek kiegészítő részét kellett képeznie egy olyan rendelkezésnek, amely ennél a csökkentésnél a szelekció principiumát érvényre juttatja. így kapcsolódik egybe logikailag a 2. § első bekezdésének a) pontja a második bekezdés b) pontjával. Felmerülhet ezzel szemben az a kifogás, hogy igen ám, de a végrehajtás módja, maga az egész szakasz megszövegezése olyan, hogy tág teret nyit az önkénynek. Mi ennek a szakasznak megszövegezésére a legnagyobb gondot fordítottuk, igen sokat tépelődtünk és végül ebben a szövegben állapodtunk meg. Jellemző, hogy a gondolat jobb kifejezésére a közül a sok módosítás közül, amelyeket benyújtottak, egy isem vonatkozott, jobb szöveget tehát a t. Ház tagjai sem tudtaík volna proponálni, arra amiről itt szó van, hogy tudnillik a legkiválóbbak maradjanak meg azokban az állásokban, amelyeket az új keretek között megtartunk. Hogy ez a szelekció miképpen történjék, hogyan hajtassék végre, erre különböző javaslatok merültek itt fel. Kifogásolták a felszólalók nevezetesen azt, hogy a miniszternek van döntő szava abban a kérdésben, hogy melyik alkalmazott maradjon meg állásában és melyik kerüljön nyugdíjazásra. Azt kérdezem: ha nem a miniszter, hát ki tegye ezt? Bízzuk a tisztviselőkre, felelőtlen kollégiumokra? Egészen világos, hogy ebből csak klikk-gazdálkodás fejlődnék ki és csak egészen egészségtelen tünetek bukkannának fel ennek következtében a tisztviselői karban. Ezt tehát magára a tisztviselői karra bízni természetszerűen nem lehet. FeLmerült az a gondolat, hogy a fegyelmi elülése 1933 december• lU-én, csütörtökön. járást alkalmazzuk ezekben az esetekben is. Hát a fegyelmi eljárásban a végső fórum kicsoda? Megint maga a miniszter a végső fok. A miniszter nincs is kötve a fegyelmi bizottságok határozatához és én magam is döntöttem már éspedig a tisztviselő javára egy esetben a fegyelmi bizottság másodfokú határozatával szemben. En azt hiszem, az észszerű és egyetlen helyes megoldás az, ha a felelős miniszter kezében van ez a hatalom, mert a felelős minisztert a Ház, az országgyűlés, tehát a nemzet bármikor felelősségre vonhatja a maga g estiójáért és ha ezt nem látja el olyan szellemben, ahogyan ezt a közérdek megkívánja, jogában áll a minisztert állásától bármikor bizalommegvonás útján elmozdítani. lAndaházi-Kasnya Béla: Az még nem történt meg!) T. Ház! En a tisztviselői függetlenséget ettől a szakasztól nem féltem. Magamról tudom, hogy egész életemben sohasem féltem egy olyan rendelkezéstől, amely azt mondotta, hogy ha valaki nem teszi meg a kötelességét, akkor az nem tarthatja meg a maga állását. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Azzal a szellemmel, azzal a felfogással, amely itt nálunk, sajnos, már betegesen kezd elterjedni, hogy aki egyszer bejutott egy nyugdíjas állásba, annak egész életében semmi mást nem kell csinálnia, mint bizonyos — csaknem, kriminális — cselekményektől tartózkodnia és ezáltal ellátása egész életére biztosítva van, még akkor is, ha nem fejti ki azt az erő feszítést »amelyre a mai időkben joggal számíthat az állam, szakítanunk kell. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Itt az ideje annak, hogy a kockázatvállalás szelleme jobban elterjedjen a mai nemzedékben. Amit az előbb mondottam, hogy a Háznak, az országgyűlésnek módjában van felelősségre vonni azt a minisztert, aki az itt ráruházott jogokkal visszaél, ezt hajlandók vagyunk biztosítani abban az alakban, hogy a javaslat kiegészíttessék egy bekezdéssel, amely szerint a minisztérium utasíttatik, hogy 1937 december 31-ig, tehát négy év múlva jelentést tegyen az országgyűlsének arról, hogy a 2. §-ban foglalt rendelkezéseket miképpen hajtotta véjgre és annak milyen eredményei vannak. (Elénk

r helyeslés a jobboldalon.) Ezen alkalommal módja lesz a Háznak állástfoglalni és bírálatot gyakorolni a kormány gestiója felett és módjában lesz határozni arról is, vájjon ez a rendelkezés továbbra is fennmaradjon-e, vagy pedig utasíttassák a minisztérium, hogy hatályonkívül helyezésére javaslatot terjesszen a Ház elé. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) De nézzük tovább a javaslat lényeges pontjait. (Halljuk! Halljuk!) A kettős javadalmazások megszüntetése az a pont, ahol az alapelv tekintetében véleménykülönbség ebben a Házban nem igen volt. A kritikák inkább abban az irányban nyilvánultak meg, hogy azok a rendelkezések, amelyeket a javaslat magábanfoglal, nem kielégítőek és hogy ezeken túlmenőleg a nem közpénztárból származó jövedelmek esetén is korlátozás alá kell venni a nyugdíjat. Elismerem, hogy ez is^ igen tiszteletreméltó álláspont, azonban amikor ezt a rendelkezést a javaslatba felvettük, tudatában voltunk annak, hogy egy kényszerintézkedéssel állunk szemben, amely a gazdasági erők szabad játékával és egész eddigi közfelfogásunkkal szöges ellentétben áll, tehát kivételes jogot alkotunk és amikor kivételes jogot alkotunk, akkor azt hiszem, észszerű és helyes, ha