Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-229

126 Az országgyűlés képviselőházának 229 tőségüek, hogy az általános vita keretében helyet foglalhattak volna. Legyen szabad erne a négy lényeges kér­désre egymásután rátérnem. Abban valameny­nyien egyetértünk, hogy mai helyzetünkben — nemcsak a gazdasági helyzetet értem, ha­nem a társadalmi helyzetet iis — az állami adminisztrációnak és az egész közületi admi­nisztrációnak a méretei túlnőttek az egészsé­ges kereteken. (Ügy van!) Ezeket a kereteket le kell bontanunk és bármennyire fájdalmas is ez, természetszerűleg maga utam vonja a tisztviselők létszámának apasztását. Az a ren­delik ezés, hogy állások, vagy hivatalok meg­szűntetése és azok átszervezése esetén nyug­díjazásokra sor kerülhet, már idáig is meg volt a mi jogrendszerünkben, tulajdonképpen tehát semmi újat nem hoztunk akkor, amikor a 2. § első. bekezdésének a) pontjában ezt újra preciziroztuk. Meggyőződésünk azonban az volt, hogy ennek a szabálynak egyszerű meghagyásával, illetőleg kiépítésével nem teszünk teljesen jó szolgálatot a magyar közügynek és pedig azért nem, mert azokban a hivatalokban és azokban az állásokban, amelyeket megszűn­tetni vagyunk kénytelenek, szokszor igen ki­tűnő emberek működnek, akiknek a szolgá­latban való megtartása határozottan közérdek. Hogy ezeket megtarthassuk, kell, hogy legyen máshol üres állás, mert nem volna észszerű és nem volna racionális az, ha az egyik ol­dalon elboesátanók a jó tisztviselőt azért, mert az állás, amelyre alkalmazva volt, egyéb szer­vezeti oknál fogva megszűnt, és a másik ol­dalon a megmaradó állásokon megtartanánk olyan tisztviselőket, akik kevésibbé váltak be. Amikor tehát hivataloknak és állásoknak le­építésére, — hogy evvel a rossz szóval éljek. — vagy megszűntetése r útján a tisztviselői lét­számban megtakarítást, illetőleg csökkentést igyekszünk elérni, ennek kiegészítő részét kellett képeznie egy olyan rendelkezésnek, amely ennél a csökkentésnél a szelekció prin­cipiumát érvényre juttatja. így kapcsolódik egybe logikailag a 2. § első bekezdésének a) pontja a második bekezdés b) pontjával. Felmerülhet ezzel szemben az a kifogás, hogy igen ám, de a végrehajtás módja, maga az egész szakasz megszövegezése olyan, hogy tág teret nyit az önkénynek. Mi ennek a sza­kasznak megszövegezésére a legnagyobb gon­dot fordítottuk, igen sokat tépelődtünk és végül ebben a szövegben állapodtunk meg. Jellemző, hogy a gondolat jobb kifejezésére a közül a sok módosítás közül, amelyeket be­nyújtottak, egy isem vonatkozott, jobb szö­veget tehát a t. Ház tagjai sem tudtaík volna proponálni, arra amiről itt szó van, hogy tudnillik a legkiválóbbak maradjanak meg azokban az állásokban, amelyeket az új ke­retek között megtartunk. Hogy ez a szelekció miképpen történjék, ho­gyan hajtassék végre, erre különböző javasla­tok merültek itt fel. Kifogásolták a felszóla­lók nevezetesen azt, hogy a miniszternek van döntő szava abban a kérdésben, hogy melyik alkalmazott maradjon meg állásában és melyik kerüljön nyugdíjazásra. Azt kérdezem: ha nem a miniszter, hát ki tegye ezt? Bízzuk a tisztvi­selőkre, felelőtlen kollégiumokra? Egészen vi­lágos, hogy ebből csak klikk-gazdálkodás fej­lődnék ki és csak egészen egészségtelen tünetek bukkannának fel ennek következtében a tiszt­viselői karban. Ezt tehát magára a tisztviselői karra bízni természetszerűen nem lehet. FeLmerült az a gondolat, hogy a fegyelmi el­ülése 1933 december• lU-én, csütörtökön. járást alkalmazzuk ezekben az esetekben is. Hát a fegyelmi eljárásban a végső fórum ki­csoda? Megint maga a miniszter a végső fok. A miniszter nincs is kötve a fegyelmi bizott­ságok határozatához és én magam is döntöttem már éspedig a tisztviselő javára egy esetben a fegyelmi bizottság másodfokú határozatával szemben. En azt hiszem, az észszerű és egyet­len helyes megoldás az, ha a felelős minisz­ter kezében van ez a hatalom, mert a felelős minisztert a Ház, az országgyűlés, tehát a nemzet bármikor felelősségre vonhatja a maga g estiójáért és ha ezt nem látja el olyan szel­lemben, ahogyan ezt a közérdek megkívánja, jogában áll a minisztert állásától bármikor bizalommegvonás útján elmozdítani. lAnda­házi-Kasnya Béla: Az még nem történt meg!) T. Ház! En a tisztviselői függetlenséget et­től a szakasztól nem féltem. Magamról tudom, hogy egész életemben sohasem féltem egy olyan rendelkezéstől, amely azt mondotta, hogy ha valaki nem teszi meg a kötelességét, akkor az nem tarthatja meg a maga állását. (Ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Azzal a szellem­mel, azzal a felfogással, amely itt nálunk, saj­nos, már betegesen kezd elterjedni, hogy aki egyszer bejutott egy nyugdíjas állásba, annak egész életében semmi mást nem kell csinálnia, mint bizonyos — csaknem, kriminális — cse­lekményektől tartózkodnia és ezáltal ellátása egész életére biztosítva van, még akkor is, ha nem fejti ki azt az erő feszítést »amelyre a mai időkben joggal számíthat az állam, szakíta­nunk kell. (Elénk helyeslés és taps a jobbolda­lon.) Itt az ideje annak, hogy a kockázatválla­lás szelleme jobban elterjedjen a mai nemze­dékben. Amit az előbb mondottam, hogy a Háznak, az országgyűlésnek módjában van felelősségre vonni azt a minisztert, aki az itt ráruházott jogokkal visszaél, ezt hajlandók vagyunk biz­tosítani abban az alakban, hogy a javaslat ki­egészíttessék egy bekezdéssel, amely szerint a minisztérium utasíttatik, hogy 1937 december 31-ig, tehát négy év múlva jelentést tegyen az országgyűlsének arról, hogy a 2. §-ban foglalt rendelkezéseket miképpen hajtotta véjgre és annak milyen eredményei vannak. (Elénk r he­lyeslés a jobboldalon.) Ezen alkalommal módja lesz a Háznak állástfoglalni és bírálatot gyako­rolni a kormány gestiója felett és módjában lesz határozni arról is, vájjon ez a rendelkezés továbbra is fennmaradjon-e, vagy pedig utasít­tassák a minisztérium, hogy hatályonkívül he­lyezésére javaslatot terjesszen a Ház elé. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) De nézzük tovább a javaslat lényeges pont­jait. (Halljuk! Halljuk!) A kettős javadalma­zások megszüntetése az a pont, ahol az alap­elv tekintetében véleménykülönbség ebben a Házban nem igen volt. A kritikák inkább ab­ban az irányban nyilvánultak meg, hogy azok a rendelkezések, amelyeket a javaslat magában­foglal, nem kielégítőek és hogy ezeken túl­menőleg a nem közpénztárból származó jöve­delmek esetén is korlátozás alá kell venni a nyugdíjat. Elismerem, hogy ez is^ igen tiszte­letreméltó álláspont, azonban amikor ezt a rendelkezést a javaslatba felvettük, tudatában voltunk annak, hogy egy kényszerintézkedés­sel állunk szemben, amely a gazdasági erők szabad játékával és egész eddigi közfelfogá­sunkkal szöges ellentétben áll, tehát kivételes jogot alkotunk és amikor kivételes jogot alko­tunk, akkor azt hiszem, észszerű és helyes, ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom