Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.
Ülésnapok - 1931-229
Az országgyűlés képviselőházának 229. ülése 19$3 december 14-én, csütörtökön. 127 azt a legszűkebb körre szorítjuk. Egyébként is a felfogásunk az volt. hogy veszélyes térre lépnénk akkor, ha a magánjövedelmeket figyelembe véve kutatnók, hogy jár-e valakinek nyugdíj vagy nem. mert akkor egészen eltávolodunk attól a gondolattól, hogy a nyugdíj mégis a szolgálatban kiérdemelt juttatás és nem tehető függővé a magánélet körülményeinek esetlegességeitől. A harmadik gondolat, amely a javaslat rendelkezéseiben megnyilvánul, a lakáspénzek aránybahozataia a nyugdíjasok szolgálati idejével. A javaslat ellen ellenzéki oldalról felszóialt vezérszónok úrnak. Wolff Károly igen t. képviselőtársamnak felfogása szerint is ez a rendelkezés méltányos, logikus és helyes. Ö csak azt kifogásolta, hogy ez a rendelkezés azokra is hatályba lép, akik ezidőszerint már nyugdíjban vannak. Bátor vagyok az igen t. Házat figyelmeztetni arra, hogy azok a rendelkezések, amelyek a nyugdíjasoknál a szolgálati időre való tekintet nélkül akkora öszszegű lakáspénzt biztosítanak, mint az aktív szolgálatban állóknak, 1923-ban léptek életbe, tehát egy már addig érvényben volt hosszú gyakorlattal való szakítást jelentettek és az én meggyőződésem szerint helytelen irányba terelték a kérdés megoldását, mert az a nyugdíjas, aki kap nyugdíj illetményt és kap lakáspénzt, nem a lakpénz címén befolyt Összeget költi lakásra, hanem az összes jövedelmének bizonyos hányadát, amely a tapasztalati tények szerint az összjövedelemnek x k— Vä-a között szokott lenni. Ha tehát a rövidebb szolgálati idővel nyugdíjba helyezettnek összjövedelmét az egyik címen, a nyugdíj illetmény címén arányban hagyta az új rendelkezés a szolgár lati idővel, ugyanakkor, azt hiszem, logikus lett volna arányban hagyni azzal magát a lakpénzt is. Én abban, hogy ezt a helytelen praxist most azokra is kiterjedő érvénnyel hatálytalanítjuk, akik ezidőszerint már nyugdíjban vannak, semmiféle olyan sérelmet nem látok, amely megérdemelte volna ezeket a vehemens támadásokat, amelynek ez a rendelkezés ki volt téve. (Petrovácz Gyula: Szerzett jogokat mindenesetre eikoboz!) Azt hiszem, tízéves helytelen praxisból szerzett jogokat deriválni a mai helyzetben mégsem lehet. Itt felmerült még az az ellenvetés is, hogy azok, akik nyugdíjba mentek, lakáspénzük lekötésével építkeztek, kölcsönöket vettek fel és ezekre kötötték le ezeket a lakpénzeket. Ezeknek tekintetében éppen a közelmúlt r napokban hozott a kormány megfelelő intézkedést, hogy a rájuk háruló kölcsönterheket csökkentse, úgyhogy a kérdésnek ebben a vonatkozásában is az az enyhítés, amely joggal és méltán elvárható volt, megtörtént. (Helyeslés a jobboldalon.) A negyedik rendelkezés, amellyel egészen röviden végezhetek, de amely szintén elvi jelentőségű: az elévülési időnek megrövidítése azoknál az igényeknél, amelyek illetmények kiszolgáltatására vonatkoznak. A r gondolat nem új; a magyar törvénytárban már a fővárosi törvényben helyet foglal- Az^ egyetlen különbség az, hogy az egyévi elévülési idő helyett a fővárosi törvény háromévi^ elévülési időt állapít meg. Elvi újítást tehát tulajdonképpen nem hoztunk és azt hiszem, hogy a mai súlyos helyzetben teljesen indokolt, ha bizonyos igények érvényesíthetésében rejlő bizonytalanságtól a kincstárt, lehetőség szerint mentesítjük. Ez az a négy intézkedés, amelyek a törvényjavaslatban foglaltatnak és amelyek olyan éles kritika tárgyává tétettek, de amelyek ezek után a felvilágosító magyarázatok után — azt hiszem — teljes megnyugvással fogadhatók el. (Ügy vájni Ügy van! jobbfelöl) T. Ház! A kritika azonban kiterjedt azután más mesgyékre is, és kifogás tárgyává tétetett, hogy bizonyos rendelkezések nincsenek benn ebben a javaslatban és ezeket a rendelkezéseket kérte a kritika pótlólag felvétetni. Nem beszélek itt arról az igazán nagyon partialis jelentőségű kérdésről, vájjon azok, akik magasabb állásban töltöttek be politikai posztot, egy alacsonyabb állásra, például az egyetemi tanári katedrára visszatérve, milyen illetményosztály szerint kapják fizetésüket« Nem térek ki erre azért, mert ennek a nyugdíj kérdéshez köze nincs, ez nem énnek a javaslatnak a keretében intézendő el vagy tehető bírálat tárgyává. A másik, amit kifogás tárgyává tettek és amiről szólni szeretnék, a nyugdíjkategóriák egységesítése. A nyugdíjkategóriák egységesítését, mint valami vívmányt méltóztattak feltüntetni, amely nagy mértékben hozzájárulna az állami adminisztráció tehermentesítéséhez. Ez nem áll, mert az állami adminisztráció keretében az a helyzet, hogy minden egyes nyugdíjasnak nyugdíjjárandósága meg van állapítva és egy listába van foglalva és elsején erről a listáról automatikusan történik a megfelelő illetmények kiutalása, mégpedig mióta a lakáspénzek is havi részletekben folyósíttatnak, egyenlő havi részletekben. Ha most egységesítést vinnénk véghez, ez azt jelentené, hogy a nyugdíjasok igen nagy számánál teljesen át kellene számíttatni a kiszabási alapokat és ennek következtében átmenetileg óriási teher hárulna az adminisztrációra pusztán csak azért, hogy egy idő múlva visszaálljon az a helyzet, amely ma már úgy is megvan. (Magyar Pál: Nem ez a lényeg, hanem az egyenlő elbánás elve!) Az egyenlő elbánás elvét illetőleg pedig az a (helyzet, — ha meg méltóztatnak nézni, szívesen rendelkezésre állok 'bármikor igen t. képviselőtársaimnak, szívesen megmutatom — hogy különböző alkalmazotti csoportoknál mennyire ment már a nyugdíjak egységesítése. Csak azt vagyok bátor például megemlíteni, hogy az állami tisztviselők közül a VI., VII., VIII. és IX. fizetési osztályokba tartozó tisztviselőknél ez az egységesítés csekély kivételekkel már megtörtént azáltal, hogy a nyugdíjak mérséklése különböző kulcs szerint történt, a szerint, hogy 1925 június előtti, 1925 és 1927 közötti, vagy 1927 utáni nyugdíjasokról volt-e szó. Ennek következtében, amint mondottam, ennél a négy fizetési osztálynál, ahol tulajdonképpen a nyugdíjas tisztviselők zöme van, az egységesítés de facto már megtörtént. Ez a másik ok, amiért nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel ebben a javaslatban. A harmadik ok pedig az volt, hogy az egységesítés különösen az 1931. évi XXVI. törvénycikk rendelkezései folytán, amely arra utasította a kormányt, hogy a nyugdíjteher mérséklésére alkalmas javaslatot nyújtson be a Házban, nem lehetett volna másképpen végrehajtható, mint lefelé (nivellálva, ami által ismét a nyugdíjasok tekintélyes számának illetményeit kellett volna leszállítani anélkül, hogy ez valami igen jelentős kihatással lett volna az államkincstárra nézve. Hozzávetőleges számítások szerint körülbelül 1,200.000 pengő lett
