Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

4 Az országgyűlés képviselőházának 2: szívükre az illetők és ismerjék el, hogy ez így van. Hihetetlen tekintélyrombolás folyt egy bizonyos politikai demagógia részéről a köztisztviselőtársadalom rovására. Immár annyira ment ez az izgatás, hogy a köztudatban a közszolgálatnak értéke és értékelése teljesen megingott és devalválódott; annyira ment ez az izgatás, hogy ma is ott van a nyoma a köztudatban, elsősorban a nép tudatában, amely előtt dugsegélyeket, mamímutfizetéseket, panamákat, stb. emlegettek, de tendenciózus kiszínezéssel. tendenciózus beállítással olyképpen, hogy a nép tisztánlátását niegzavarták. A nép természetesen általánosított úgy, hogy ma a köztisztviselői fizetéseket a termelői köztudat, a kisemberek köztudata, valljuk meg őszintén, kisebb látókörű, köztudata bizonyos vonatkozásban kegydíjnali, munkanélküli jövedelemnek, vagy talán könyöradománynak tekinti; Pedig le kell szögeznünk az ország színe előtt egyszer már, hogy nyoma legyen ennek a deklarációnak, hogy munka és munka közt különbség nincs. Ármunka, munka akkor is, ha a magam számára végzem, hogy abból magamat, családomat fenntartsam és tisztességes úton vagyont gyűjtsek, de a munka munka akkor is, ha munkaerőmet százak, ezrek és milliók érdekében bocsátom a közszolgálatba. (Ügy van! jobbfelől.) Nagyon kívánatos, hogy a magyar társadalom és a magyar közvélemény ezt má.r egyszer vegye tudomásul és ilyen értelemben ítélje meg és értékelje a munkának mindenféle fajtáját és formáját. T. Ház! Egy kényes húrt pendítek meg, mert kívánkozik ehhez a témához csatlakozóan, hogy hangot adjak a bírálatnak bizonyos irányzattal szemben, amely a parlamentben öltött: igen vehemens arányokat az elmúlt években. Ez az akció az, amely milliomos sajtóorgánumok és milliomos politikusok részéről rendszeresen, szinte hajtóvadászatként a képviselői tiszteletdíjak ellen irányult. Ez az akció, ez a hajsza is hozzájárul ahhoz a destrukcióhoz. amely a köznek tett szolgálat presztízsét aláásta és lerombolta. Kissé zsenáns talán erről beszélnem, mert hiszen személyileg is érdekelve vagyok benne, de talán nem hiábavaló leszögezni bizonyos igazságokat abban a vonatkozásban is, hogy itt rendszeres és céltudatos politikai hajsza, indult a képviselők egy kategóriája, a tisztviselő-képviselők ellen és ez eredményre is vezetett, mert ennek SL

/ törvényjavaslatnak 2. §-a a jövőben úgyszólván ki fogja irtani a Házból a tisztviselő-képviselők típusát. (Ügy van! jobbfelől.) Nem tudom, hogy ez valami örvendetes következménye lesz-e ennek a törvényjavaslatnak. Ügy érzem, hogy ez pótolhatatlan, helyrehozhatatlan sérelme lesz a demokráciának, mert én az ideális magyar nemzeti demokráciát úgy fogom fel, hogy az a népnek és vezetőinek, a magyar értelmiségnek politikai összetartozandóságában és összefogásában áll. Meg merem mondani egyéni véleményemet és aki szívére teszi a kezét és pártatlanul s elfogulatlanul gondolkozik erről a kérdésről, igenis meg kell, hogy állapítsa velem együtt azt. hogv ez a tisztviselő-képviselői típus a maga rendíthetetlen nemzeti érzésénél, a maga kormányzati rutinjánál, a maga egyetemes műveltségénél, szaktudásánál és hivatalával járó osztályfeletti pártatlanságánál fogva igen alkalmas, igen hasznos törvényhozói emberanyag. Mondom, ha e törvényjavaslat 2. §-a alapján egy ilyen szisztematikus politikai hajsza eredményeképpen ez a réteg ki fog pusztulni a magyar parlamentből, ezt a magyar de6. ülése 1933 december 11-én, hétfőn. mokrácia és politikai fejlődés helyrehozhatatlan veszteségének tartom. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek a törvényjavaslat részleteire. Mindenekelőtt megállapítom, hogy valami rosszindulatú és^ katasztrofális anyagi kártételt ez a törvényjavaslat nem hozott a nyugdíjas társadalom rovására. Ezt méltóztassék tudomásul venni. Elvégre érintetlenül hagyja az 1912 : VII. t.-c. fundamentális rendelkezéseit, érintetlenül hagyja a törzsfizetést, érintetlenül hagyja a szolgálati időt, érintetlenül hagyja a percentuális kulcsot, amelynek alapján a nyugdíjkiszámítás történik; érintetlenül hagyja a vasúti és mindenféle más kedvezményeket és érintetlenül hagyja a nyugdíjas politikai függetlenségét, amely bizonyos vonatkozásban az aktív tisztviselőénél is teljesebb. A törvényjavaslatnak három olyan rendelkezése van, amelyek természetesen izgalmat, ellenhatást és aggodalmat váltottak ki az érdekelt tisztviselői társadalom részéről. Ezekkel érdemes is komolyan foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Érzékeny anyagi veszteséget csak a lakbérredukció okozott. Ez érzékeny anyagi veszteséget jelent különösen a kis kategóriák, a kisemberek nagy tömegei részére, akiknél a 20—25 pengőnyi nyugdíjból is, sajnos, bizonyos percentuális levonásokat fognak eszközölni. Azt hiszem, valamennyien megnyugvással fogadtuk volna, ha ezeket az egészen törpe nyugdíjasokat a törvényjavaslat kivételes elbánásban részesítette volna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Fontos rendelkezés van azután az álláshalmozások megszüntetéséről szóló paragrafusban, amely szintén egy nagy politikai kampány gyümölcse és amely szinten az egyetemes közvélemény nyomására került bele ebbe a törvényjavaslatba. Azt hiszem, nincs közöttünk senki, aki ennek a meglehetősen szigorú és kemény rendelkezésnek intencióit ellenezné, hiszen ezt nagyon is helytálló szociális szempotok támogatják. De, hogy következetes legyek előbbi fejtegetéseim gondolatmenetéhez^ mégis csak szóváteszem azt a kirívó ellentétet, amely a közalkalmazottak és a magángazdasági életben elhelyezkedett funkcionáriusok jövedelmei között itt is megnyilvánul. Vannak 250 pengős jövedelemmel bíró özvegyek, akiknek nevezetesen nyugdíjukból és trafikjukból Összesen 250 pengő havi jövedelmük van és ebből 50 pengőt könyörtelenül, irgalom nélkül lefaragnak, ellenben annak az ezerpenffős nyugdíjasnak közgazdasági tevékenységéből eredő 20—30,000 pengős jövedelmet érintetlenül hagyják és meghagyják ennek a niondjuk, tisztességes munkával kiérdemelt jövedelemnek szabad élvezeteben. De, amikor ezt tesszük, lehetetlen rá nem mutatni erre a kirívó ellentétre, lehetetlen észre nem venni azt a tisztviselőellenes mentalitást, amely kívülről áramlott bele ennek a törvényjavaslatnak, 8. szövegébe is, amely kipellengérezi az Özvegy apró jövedelmét, de szemet huny és bizonyos respektussal kíméli s, magángazdasági tevékenységből eredő antiszociálisán nagy jövedelmek kilengéseit. Szerettem volna, ha ebben a vonat kozásban is levontuk volna a, szociális igássá gosság konzekvenciáit. (Simon András: Azt nem közpénztárból fizetik! — Ügy van! Üav van! a jobboldalon.) Ez is munka, az is munka; az egyik köz-, a másik pedig magánmunfea. vagyis a magángazda sági élet területén téliesített munka. Ez is az álláshalmozásnak egy