Képviselőházi napló, 1931. XIX. kötet • 1933. december 11. - 1934. február 20.

Ülésnapok - 1931-226

Az országgyűlés képviselőházénak 22 6. fajtája, amikor a jövedelem egyik része kö^ pénztárból ered, másik része pedig szabad tevékenység gyümölcse. Ez a kategória a nsgvjövedelmű emberek kategóriája és ha a kö>péntzárból eredő kettős jövedelmet a kisexiszteneiáknál megcsonkítjuk, bizony egy belső morális konzekvencia, mégis csak azt diktálná, hogy a nagyobbakkal szemben is hasonló szigorúsággal járjunk el. Hogy azután ezt milyen formában tesszük meg, az teljesen mindegy,* de hasonló elbánásban kellene ezt a kategóriát is részesíteni. (Jánossy Gábor: Az osztó igazság ezt hozná magával!) T. Ház! Meg kell emlékeznem ennek a törvényjavaslatnak a punctum salienséről, amely tudvalevőleg a kényszernyufrdíjazás paragrafusa. Ez a.z. ami a legnagyobb visszatetszést és a legnagyobb izgalmat váltotta ki a tisztviselői társadalom körében és megvallom, hogy bennem is, valamennyiünkben s azt hiszem, még a kodifikátorokban is nagy belső vívódást és aggodalmakat idézett elő. Látom is a törvény szerkesztőiben a törekvést arra vonatkozólag, hogv azokat a visszaéléseket, amelyek ennek a paragrafusnak nyomán fakadhatnak, valahogy letompítsák, azoknak a tárgyilagos és igazságos elbírálás lehetőségét megteremtsék különféle fórumoknak, bizottságoknak kreálásával. A törvényjavaslat e paragrafusának intenciója' feltétlenül tiszteletreméltó, mert hiszen a nagyobb munkafegyelmet és fokozottabb munkateljesítményt célozza. Valamennyien egyetértünk abban, hogy ma az erőkifejtés, a munkateljesítmény maximumát elsősorban a közszolgálat embereitől, a köztisztviselőktől követeljük meg, azonban mégsem tudjuk elfojtani magunkban azt az aggodalmat, hogy a tisztviselő a magra., védtelenségében, magárahagyottságában könnyen ki lehet szolgáltatva elsősorban a hivatalfőnöki önkénynek, a hivatalfőnöki szeszélynek, a hivatalfőnök basáskodásának, amely egyéni affekcióból, hangulatból, ellenszenvből, esetleg világnézeti, politikai, felekezeti motívumoktól indíttatva a,z alárendelt alkalmazottakat állandó rettegésben tarthatja. Magam is sokat töprengtem azon, mi módon lehetne itt a tisztviselőnek — ismét hangsúlyozom — a hivatalfőnöki' animozitással szemben fokozottabb megnyugvást és védelmet biztosítani. (Jánossy Gábor: Pragmatikával!) Egyelőre nem látnék más megoldást a törvényjavaslat keretén belül, mint hogyha a törvényjavaslat szövegéből kihagynánk azt a. mondatot, amely a hivatal főnököt a miniszter megbízásából szintén felruházza azzal a hatalommá], hogy a végelbánási eljárást elrendelheti. Ha ő csak kezdeményezhetné ezt az eljárást, az még rendben volna, de, hogy ő rendelje el, ő vezesse le abban a. bizonyos hármas bizottságban a tanácskozásokat, a vizsgálatot, ezt nem tartom helyénvalónak. En az erkölcsileg elsősorban felelős hivatalfőnök végelbánás alá vonó közreműködését nem vonnám bele a törvényjavaslatba; (Petrováez Gyula: Vgy van!) én az elrendelés jogát kizárólag a miniszter számára tartanám fenn, aki magas oozí dójában mégis csak tökéletesebb garanciáját nyújtja a, pártatlanabb elbírálásnak. Ezt pedig könnyen megtehetnénk, ha a törvényjavaslatból a miniszterre vonatkozó passzust követő mondatot, amely a hivatalfőnököknek adandó puvoárt tartalmazza, egyszerűen kihagynánk. (Helyeslés balközépen. — Petrováez Gyula: Ebben benne vagyunk! Nem lesznek besúgások! — Homonnay Tivadar: Tessék benyújtani a móülése 1933 december 11-én, hétfőn. 5 dosítást! — Simon András: Most már nem lehet l\ Még egy dolgot szeretnék felemlíteni. Rendkívül nagyjelentőségű kérdésnek tartom és döntő fontosságúnak ismerem el a hivatalfőnök eljárásának, magatartásának erkölcsi motívumait, hátterét, úgy, hogy attól sem riadnék vissza, hogy a főnököt, ha alaptalanul, oktalanul hurcolta meg valamelyik alantasát, ezért az eljárásáért szintén bizonyos konzekvenciák részesévé tennénk, amivel felfokoznánk a hi vatalfőnök felelősségét. Ennek, ha máshol nem. legalább is minősítési táblázatában kell kifejezést adni. Egyébként a lelki kényszerrel szemben— ezt politikai, világnézeti, felekezeti értelemben veszem — bizonyos védelmet látok, a titkos szavazási rendszerben, amely küszöbön áll és amely ennek a rendelkezésnek élét legalább politikai vonatkozásban lényegesen letompítja, mert lehetetlenné teszi, hogy a hivatalfőnök alkalmazottjával szemben lelkiismereti kényszert alkalmazhasson. T. Ház! Legyen szabad még annak a tisztviselői rendnek részéről, amelyhez tartozni szerencsém van, kifejezést adnom bizonyos kívánalmaknak és^ ezek a tanári rend kérései. A tanárság természetesen az egyetemleges köztisztviselői felfogásban a törvényjavaslattal szemben maga is osztozik, de a tanárság hivatásának speciális mivoltánál fogva speciális kívánságai is vannak. Fájdalommal látja, hogy ez a törvényjavaslat sem tér vissza a 30 éves szolgálat rendszerére, arra a rendszerre, amely a középiskola világában 150 esztendeig állt fenn Mária. Teréziától egészen az 1912 : VII. t.-c. törvénybeléptetésének napjáig. Méltóztassanak nekem elhinni, hogy a tanárság ehhez nem az egyéni kényelem okából ragaszkodik, hanem tisztán nevelésügyi meggondolásból. Az előrehaladott korú, szenilis tanár, az elöregedett pedagógus a temperamentumos fiatal növendékek fegyelmezésére már csak azért is alkalmatlan, mert hiszen az 50—60 éves embernek, tanárnak lassankint már az érzékszervei is felmondják a szolgálatot úgy, hogy nagy pedagógiai érdekek fűződnének ahhoz, ha ebben a törvényjavaslatban a régi állapotot, a szolgálati idő tekintetében a status quo ante-t visszaállíthatnánk; de minthogy erre sok reményem ezidőszerint nincs, megelégszem azzal, hogy a tanárságnak, az oktató rendnek ezt az elvi álláspontját itt kifejezésre juttassam. A tanárság másik kívánsága az volna a hivatalfőnöki tulkapásokkal szemben való védekezés tekintetében, hogy a hármas bizottság munkájába, amely a végelbánás alá vont tisztviselőnek egyéni képességét, szorgalmát, jellembeli stb. mineműségét megvizsgálja, vonassék bele a tanári testület, vagy legalábbis ez a hármas bizottság köteleztessék arra, hogy hallgassa meg az illető munkatársainak véleményét is: Ezt nemcsak a tanári, hanem egyéb hivatali ágak területén is igen üdvös, igen megnyugtató és szociális rendelkezésnek éreznénk. Jánossy Gábor t. képviselőtársam a hivatalfőnöki önkény ellenszerének, közbeszólás formájában, nagyon helyesen, a szolgálati pragmatikát jelölte meg. (Jánossy Gábor: Százéves kívánság!) Ez tulajdonképpen visszhangja Homonnay Tivadar igen t. képviselőtársam javaslatának, amelyet ő határozati javaslat formájában nyújtott be ide a Ház elé. Valóban, az egyedüli célravezető korrektívuma ennek a paragrafusnak a pontosan, precízen kidolgozott, körülhatárolt szolgálati pragmatika álta-