Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

Az országgyűlés képviselőházának 215., mégis javulni fognak. A helyzet azonban lassan tovább romlott; a katasztrofális búza-árak és a zuhanó állat-árak teljesen aláaknázták a kisüzem rentabilitását és ezzel együtt a kisgazdacsalád megélhetését. Még ezek a vékony eredmények is tovább romlottak, úgyhogy 1932-ben a katasztrális holdankénti tiszta jövedelem már minusz 15 pengőre süllyedt, a tőkekamatozás pedig minusz 1'4%-ra romlott le. (Gróf Somssich Antal: Tessék így adót fizetni!) Kell-e ezekhez a megállapításokhoz, amelyek abszolút megbízható, komoly matematikai és üzemtani megállapítások, még kommentár annak igazolására, hogy itt, ebben az országban igenis szükség van gazdavédelemre, hogy a gazdavédelemnek megvan minden jogossága ebben az országban! Hiszen ezen számok mellett, amelyeket itt felolvastam, eltörpül az a vád, amelyet a gazdák könnyelműségérői itt Györki tképviselőtársam is előhozott, a gazdák autóvásárlásairól, Bi vier ázás ár ól, kártyaadósságairól. Koneedálom, lehet, hogy egy-két ezrelék ilyen is van, de méltóztassanak tudomásul venni, hogy az eladósodott gazdák legnagyobb része azoknak a gazdáknak soraiból kerül ki, akik több- és jobb termelésre törekedtek. (Felkiáltások a középen és a baloldalon: Igaza van!) Ezek azok a gazdák, akik traktort vásároltak, ezek azok a gazdák, akik műtrágyát vásároltak, ezek azok, akik a kormány minden kezdeményezésére odaálltak, megmozdultak, hogy kultúrát, értéket vigyenek bele a magyar földbe. Ezt a kérdést nem lehet azzal elintézni, hogy itt csupán könnyelmű gazdákról van szó. T. Ház! En nem csodálkozom Györki képviselő úr megállapításain, de csodálkozom azon, hogy ez az osztályféltékenység, vagy nem tudom, minek nevezzem, még egyikmásik ipari tényező részéről is megnyilvánult ebben a kérdésben. Néhány napja annak, hogy egyik az ipar érdekeit képviselő magas színvonalú orgánumban a következő fejtegetéseket olvashattuk- (Halljuk! Halljuk!) Ezt mondja ez a közvélemény (olvassa): «Imrédy pénzügyminiszter úr a Képviselőház október 24-iki ülésén benyújtotta a kormánynak a gazdaadósságok rendezésével kapcsolatos hitelakciójáról szóló négyszakaszos törvényjavaslatát. A javaslat két első szakasza magával a gazdaadósságok kérdésével foglalkozik és 175 millió pengős fedezetet helyez kilátásiba erre a célra. A harmadik: szakaszban azután szó esik az iparról is és e tekintetben tervezett beruházások céljára a transzferalapból igénybevehető 15 millió pengőt jelöl meg. Amíg azonban — s erre méltóztassanak figyelni — a mezőgazdaság minden munka és ellenérték nélkül jut hozzá az említett anyagi támogatáshoz, (Felkiáltások a jobb- és a baloldalon: Hallatlan!) addig az ipartól ezért munkát követelnek. Tehát a mezőgazdaság 175, az ipar 15 millió pengőt kap. Az arány 11:1, sőt még ennél is rosszabb.» T. Ház! Mennyivel magasztosabb ezzel szemben az én jánoshalmai, vagy mélykúti kisiparosom álláspontja, akinek a levelében az foglaltatik: «uram, ne törődjenek maguk a kisiparosokkal, segítsenek a gazdákon, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a baloldalon.) mert ha a gazdáknak lesz jövedelmezősége, ha a gazdáknak lesz pénze, akkor lesz a kisiparosnak is munkája és jövedelme. (Ügy van! jobbfelől.) Nem szívesen hoztam ide ezt a megnyilatülése 19SB november 17-én, pénteken. 63 kozást, amely a feszítőerőkkel amúgy is eléggé telített társadalmi és gazdasági életünkbe olyan disszonanciát visz bele, amelyet, ha valamikor, úgy ma minden körülmények között kerülnünk kell. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De mégis kérdeznem kell: előbbre vihetjük-e az ország gazdasági és társadalmi konszolidációját, amelyről annyit beszélünk, fia amikor egyik kezünkkel gyógyítani akarjuk a mezőgazdaságnak sebektől úgyis túlontúl elborított testét, amely létalapja az egész magyar életnek, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ugyanakkor a másik kezünkkel ilyen erkölcsi sebek ellen is védekeznünk kell? (Meskó Zoltán: Ki írta a cikket? — Lang Lénárd: Üres szólamok! — Zaj a jobboldalon. — Simon András: Ezt egy gazda mondja?) Nagyon csodálkozom, hogy amikor én a mezőgazdaság helyzetét a maga valójában idehozom a Ház elé, akkor a másik oldalról akad egy gazdaképviselő, aki ezt kifogásolja és ezeket a tragikus adatokat... (Felkiáltások a baloldalon: Nem kifogásolja, ellenkezőleg: \helyesli

! — Andaházi-Kasnya Béla: Cselekedeteket akar. A beszédet nem kifogásolja! — Váry Albert: Ezek cselekedetek! — Zaj. — Elnök csenget. — Andaházi-Kasnya Béla: A nyilatkozatra válaszolt! — Meskó Zoltán: A cikkre mondotta. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Marschall Ferenc: Nekem azonban volna még egy-két szavam azokhoz a krónikus aggodalmaskodásban élőkhöz is, akiknek, sajnos, sokszor másuk sincs ebben az országban, csak aggodalmaik. Akik most is félreverik a harangot, megállapítván azt, hogy ez a kormány velünk együtt tönkre akarja tenni a magyar hiteléletet és megállapítják, hogy száz-, vagy ezeréves jogelveket itt egyszerűen feláldoznak. Ami bennünket, szerény közkatonákat illet, mi még csak valahogy elviseljük ezt a vádat, de hogy Imrédy pénzügyminiszter úrról föltételezzék, hogy neki az lenne a célja, hogy a magyar hiteléletet tönkretegye. (Andaházi-Kasnya Béla: Ezt még az ellensége sem állíthatja!) ezt rá nem lehet mondani. Kötelessége a magyar pénzügyminiszternek, (Andaházi-Kasnya Béla: Ki mondja ezt?) hogy a magyar hiteléletet fenntartsa! (Meskó Zoltán: Ki mondja ezt?) En igazán nem vagyok szerelmes a bankokba és a pénzintézetekbe, ele azt megállapítom, hogy a magyar hitel épsége közérdek, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amelyet óvni, védeni mindnyájunknak kötelessége. Ha nézem ezt az új gazdarendeletet, akkor meg kell állapítanom, hogy bár semmit sem áldoz fel abból, ami ebben az országban komoly közgazdasági érték, mégis hozzá mert nyúlni néhány olyan dogmához, amelyek, már csak egyes tényezők dogmái. A magyar nép azonban mindig hangsúlyozza és hangsúlyozni fogja a dogmákkal szemben az élet prioritását. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mert mit használ nekünk az, ha néhány közgazdasági* elmélet akármilyen klasszikus tantételhez ragaszkodunk, ha ezek mellett a dogmák és tantételek mellett tönkremegyünk? Ezt fontolta meg a miniszterelnök úr, ezt fontolta meg a pénzügyminiszter úr akkor, amikor olyan dogmákat látott maga előtt, amelyek valójában nem képviselnek nemzeti és országos érdeket, hanem holt masszát jelentenek. Ezt a holt masszát feldöntötte a kormány, mert az élet igazsága előbbre való volt, mint egy holt tantétel igazsága. (Helyeslés a jobboldalon.)