Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-215

62 Az országgyűlés képviselőházának 215 adatok valóságáért, kötelességemnek tartot­tam, hogy ezt itt megmondjam. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Marschall Ferenc! Marschall Ferenc: T. Képviselőház! A gaz­daadósságok rendezéséről szóló kormányrende­let, illetőleg a tárgyalás alatt levő törvényja­vaslat nyilvánosságra hozatala óta e kérdés kö ­rül a magyar közéletben olyan vita indult meg, amely bár nem nélkülözi äz érdekességet, egyik­másik vonatkozásban mégis olyan hangokat ütöttek meg, amelyek e problémának teljesen helytelen megítéléséről tanúskodnak. Megértem és bizonyára megérti a kormány is azt, ha bi­zonyos tényezők egy más elvi síkról szemlélve az egész gazdaadóssági kérdést, vita tárgyává teszik azt, vájjon helyes-e, ha a kormány, ille­tőleg pártunk, megint csak moratorális intézke­déseket hoz, avagy pedig sokkal helyesebb volna — mert a kérdés már annyira megérett — a gazdaadósságok végleges rendezéséhez hozzá­fogni. Annak az álláspontnak a vitatását is meg­értjük, amely abból indul ki, hogy nincs más út, mint a gazdaadósságok kérdésének rendezé­sénél abból az adottságból kiindulni, mely érték­beli adottság fennállott abban az időben, ami­kor a hitelező a hitelt nyújtotta és az adós a hitelt igénybe vette. Ez magyarán szólva annyit jelent, hogy a hitelezők követelésének és az adós kötelezettsé­gének mértékét akként kellene megszabni, hogy abban kifejezésre jusson az értékekben időköz­ben bekövetkezett eltolódás. (Meskó Zoltán: Az egyetlen helyes és igazságos út!) Megérteni ezt az álláspontot, amely mellett — koncedálom — nemcsak a jus aequumnak, de a jus strietumnak is számtalan érvét lehet felsorakoztatni. Persze egészen más kérdés az, hogy az adósságok ér­téke és összege között elérni szándékolt ezt a kiegyenlítődést a magyar állam, illetőleg a ma­gyar közgazdaság mai helyzetében elbírja-e. Nem lehet közöttünk véleménykülönbség abban, előttem legalább is nem kétséges, hogy ezzel ma olyan útra lépnénk, amelynek közgazdasági és hitelpolitikai konzekvenciáiért nemcsak a pénz­ügyminiszter, de ez a párt sem vállalhatná a fe­lelősséget. (Zaj a baloldalon.) Ezzel természete­sen nem akarom azt mondani, hogy esetleg a gazdaadósságok végleges rendezésénél későbbi időpontban nem kellene rátérnünk a kiegyenlí­tődésnek erre az útjára, akkor is azonban csak úgy tudom azt elképzelni, ha a külföldi hitelek megkeresendő kontrapozícióján keresztül fog végrehajtatni. Tehát nem a magyar közgazda­ságnak és a magyar hitelezőknek a kontójára, amiképpen az idegen valutákban számított gaz­datartozásoknál máris mutatkozik bizonyos ki­egyenlítődés, amennyiben a valuták árfolyamá­ban megtörtént azoknak a valóságos értékhez való átértékelése. De tovább megyek. Bár szívemből-lelkem­ből ellene vagyok és e párt minden egyes tag­jában ellene van minden inflációt jelentő megoldásnak, amennyiben csak vitáról van szó, mi abszolúte nem tiltakozunk egy olyan gon­dolat felvetése ellen t sem és szívesen hajlan­dók vagyunk azt cáfolni, vagy arról vitat­kozni^ amely monetárius úton véli a gazda­adósságok kérdésének radikális rendezését el­érni. (Felkiáltások a baloldalon: Ez újabb álláspont!) Mindezek tárgyalható kérdések, amivel egy pillanatig sem akarom azt mon­. ülése 1933 november 17-én, pénteken. dani, hogy ezek egytŐl-egyig helyesek, vagy pedig elfogadhatók is. A gazdavédelmi rendelet körül folyó vitá­ban, sajnos, ezeken a szempontokon túlmenő szempontoknak sokszor igen szenvedélyes hang­súlyozásával is kellett találkoznunk. Ilyen pél­dául az is, amely szóváteszi a gazdavédelem jogosságát, ami annál meglepőbb, mert a gaz­dasági válságnak abban a fergetegében, amely több-kevesebb erővel a gazdasági életnek min­den tényezőjét sújtotta, legalább a közös ér­dekek felismerésében eddig összehozott min­ket a közös nyomorúság. (Ügy van! Ügy van! a középen.) De kérdem, lehet-e, illetőleg sza­bad-e a gazdatársadalom ilyen vagy olyan megsegítésének jogosságáról beszélni ebben az országban, ahol közgazdasági életünk egész struktúrájának megingása a vásárló- és fo­gyasztóképességében szörnyűségesen megviselt mezőgazdaság válságából ered. (Ügy van! a középen.) Szabad-e a gazdavédelem jogosságá­ról beszélni, vagy ezt a kérdést egyáltalában csak feszegetni is ebben az országban, ahol a mezőgazdaság jövedelmezőségének ^elapadá­sát olyan tragikus számok illusztrálják, mint amilyeneket ia magyar kormány az Mei lon­doni világgazdasági konferencia elé terjesz­tett'? (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mit mon­danak és mit mutatnak ezek a számok? A kormány által Londonban előterjesztett adatok szerint szántóföldi termelésünk értéke az 1928. évi 2357 millió pengőről 1932-ben 1018 millió pengőre esett vissza, hústermelésünk ér­téke 438 millió pengőről 249 millió pengőre, tejtermelésünk értéke 224 millióról 170 milióra, gyupjutermelésünk értéke 11'3 millióról 3*3 millióra csökkent. Baromfitenyésztésünk ter­mékeinek értékében a következő visszaesés mutatkozik: hústermelésünk értéke az 1928. évi 41 "8 millió pengőről 1932-ben 35 "1 millió pengőre, tojástermelésünk 41 "1 millió pengő­ről 21 millió pengőre, tolltermelésünk 15 millió­ról 7'4 millióra csökkent. A mezőgazdaság nyers hozadéka, ha az 1928. év adatait 100-zal vesz­szük egyenlőnek, 1932-ben 50-es indexszámot mutat, a tiszta hozadék pedig ugyanebben az időszakban 100-ról 47-re hanyatlott vissza. T. Ház! Ha a kormány adatai nem volná­nak eléggé meggyőzők, akkor hivatkozhatom még a keszthelyi gazdasági akadémia jeles üzemprofesszorának, Juhos Lajosnak hivata­los megállapításásaira is, amelyek talán még plasztikusabban vetítik elénk a mezőgazdaság rentabilitásának rendkívüli csökkenését. En a Juhos-féle hivatalos megállapításokból csak a konklúziót szeretném a t. Ház elé terjesz­teni. (Halljuk! Halljuk!) Az ellenőrzés alatt álló 126 kisüzem — tehát kisgazdaságokról van szó, mégpedig dunántúli kisgazdaságokról és nem tiszántúliakról, ezt hangsúlyozom, ahol talán a mezőgazdaság jövedelmezőségében még súlyo­sabb hátrányok mutatkoznak — tiszta jöve­delme a legutóbbi négy évben mélyen alatta ma­radt a jogosan várható normális jövedelemnek. 1929-ben 28 dunántúli kisüzem végátlagában ka­tasztrális holdankint plusz 23 pengő tiszta jöve­delmet mutatott a jogosan várható 92 P 75 fillér helyett, a 23 pengő tiszta jövedelem a katasztrá­lis holdankénti összes aktív tőkét plusz 1'2%-kal kamatoztatva a jó években várható 5% helyett, így tehát a kisgazda effektív kamatvesztesége 3 "7%. Eme silány eredmények mellett — álla­pítja meg tovább Juhos — azonban még úgy­ahogy el lehetett tengődni, mert reméltük, hogy e rossz eredmények lassan, fokozatosan talán

Next

/
Oldalképek
Tartalom