Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-225

456 Az országgyűlés képviselőházának 225. ülése 1933 december 5-én, kedden. kedés a bírói függetlenség kikezdése. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Wolff Károly igen t. képviselőtársam majdnem egy félórán át ezzel a kérdéssel foglalkozott; én az ő szavaihoz még csak azt teszem hozzá, hogy ha ebből a törvényjavaslatból törvény lesz, írja rá a kormány ennek a törvényjavaslatnak címéül azt, hogy: itt nyugszik a magyar jogszolgáltatás. (Felkiáltások a jobboldalon: Ugyan! Ugyan!) Ha a bírói intézményt kikezdik, akkor nincs megállás. . ' Igen t. Képviselőház! Hogy a bírói intézményre ne kelljen visszatérnem, legyen szabad megemlítenem, hogy tételes törvényünk van, amely azt bizonyítja, hogy mennyire felesleges volt ebbe a, törvényjavaslatba a 7. § felvétele. Az 1869:IV. te. 21. §-ának rendelkezése szerint bíróságokat megszüntetni, a bírák számát változtatni esat törvényhozás útján lehetséges. De arra is megadja az 1912:LIV. te. 83. §-a a lehetőséget, hogy amennyiben az áthelyezett bíró nem fogadja, el állását, ebben az esetben nyugdíjazható. A bírói létszám, a státus nincs betöltve, felesleges tehát ilyen javaslattal a Ház elé jönni. A törvényjavaslatnak ez a 7. §-a veszedelmes.^ Tizennégy év óta. harcolunk — nem politikából, hanem a nemzet érdekében — a közszolgálati alkalmazottaknak jogos, hangsúlyozom, jogos és csakis jogos érdekeiért és szerzett jogaiért. Soha, de soha nem szavaztam meg olyan törvényjavaslatot, mely a tényleges közszolgálati alkalmazottak illetményeit, vagy a, nyugdíjasok nyugellátási díját leszállította és most meg kell mondanom, — és méltóztassanak ezt elhinni — hogy ezt a szakaszt tartom a törvényjavaslat legveszedelmesebb szakaszának, amely még nagyon sok bajt és (kárt fog okozni ebben az országban az igazságszolgáltatás terén. T. Ház! Az igazságügyminiszter úr azt mondta beszédemre a bizottságban, hogy ezzel a felhatalmazással nem akar élni a kormány. Akkor miért terjesztette a Ház elé ezt a javaslatot? És kérdem, hol a garancia arra, hogy az igazságügyminiszter úr után nem fognak ezzel a felhatalmazással élni a következő miniszterek? De én még azt is megmondom, hogy nem bízom a t. kormányban, tehát a t. igazságügyminiszter úrban sem, mert jöhet o y an lehetőség, olyan szükség, parancs, vagy kényszerűség, amikor az igen t. igazságügyminiszter úr revízió alá veszi álláspontját általam tisztelt vagy megérthető indokolással és jöhet olyan idő. hogy korábbi ígéreteit egyszerűen nem tudja beváltani. Mert azt hiszem, senki sem állíthatja azt, hogy a mindenkori kormányok mindenkori miniszterei tett ígéreteiket az egész vonalon betartottak vo'na. De hiszen a kormány azzal jött, és ez a köztudatba is átment, hogy egy új nyugdíjtörvényt fog a Ház elé hozni, amely ellen mi állandóan tiltakoztunk a bizottságban is és a Házon kívül is, ahol csak szavunkat fel tudtuk emelni. Mi a kormánynak ezirányú javaslatát nem helyeseltük, mert nem tartottuk időszerűnek, mégis átment a köztudatba, hogy a kormány új nyug-díjtörvényjavaslatot fog idehozni. Méltóztassanak a lapokat olvasni, — hisz a sajtó igazán jól van informálva az egész vonalon,— hogy mi történik ebben a kérdésben. A sajtó az egész vonalon nyugdíjtörvényjavaslatnak nevezi ezt a szerencsétlen javaslatot

s amelyet most tárgyalunk és látjuk, hogy a nyugdíjak egységesítése terén tett ezirányú ígéretek beváltásival méer mindig adós a kormány. Éppen azért, hogy ígéretét be tudja tartani, a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa): «Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a nyugdíjasok közt fennálló kategóriákat szüntesse meg, mert a jogilag meg sem indokolható rendelkezések olyan visszás helyzetbe állították a nyugdíjas közalkalmazottakat, hogy most a kevesebb szolgálati idővel rendelkezők nagyobb nyugdíjat élveznek, mint a több szolgálati idővel bírók, csupán azért, mert valamivel előbbi időben mentek nyugdíjba.» De a kormány más ígéreteket is tett a nemzeti munkaprogrammban. Azt mondotta, hogy pragmatikával akar a Ház elé jönni. Én ennél a pragmatikával kapcsolatos kérdésnél nem akarok sokáig időzni, mert igazán elmúlik az időm. csak, a Magyarság mai, «Az elhibázott sorrend» című vezércikkéből olvasok fel egy rövid részletet, amelynek álláspontját magam is osztom. Ebben a cikkben többek között a következőket olvasom (olvassa): «Ez a nagy hiba az, hogy az előbb említett két pont közül miért nem a pragmatikát valósították meg előbb, miért nem a tisztviselők jogviszonyait szabályozták előbb, miért a kegyetlenséggel és szigorral kezdték, holott minden józan megfontolás a mellett szólna, hogy egy ilyen nagy, az egész magyar középosztályt érintő kérdésben előbb kell meghatározni az illető társadalmi réteg általános jogait és kötelességeit, a hatalom korlátait, a jogvédelem módszerét. az egyéni szabadság mértékét és lehetőségeit és csak azután szabad olyan törvényjavaslattal jönni, amely már eme alaptörvényszerű rendelkezések között kénytelen mozogni és^ önmagát korlátozni. így most az fog történni, hogy a nyugdíjtörvény teljesen ki fogja szolgáltatni a köztisztviselői kart a kormányhata

: lomnak. megtizedelt, megszanált függőségi viszonyba hozott tisztviselői társadalomnak akar majd valamikor szolgálati szabályzatot adni. Nem lesz-e teljesen illuzórius minden pragmatika- ha a nvuerdíjtörvénv előbb végig fog- szántani a tisztviselői társadalom összes érdekein és akkor fog jogokat és szolgálati rendtartást biztosítani ennek a karnak, amikor ezek a íosrok csak a szerencsés m elmaradottakat fogiák illetni, míg mások minden ellenállási lehetőség nélkül" elhullottak, mielőtt a jogrendezés. megtörtént volna.» Ehhez sem elvenni, sem hozzáadni valóm nincsen. De hogy a kormánynak, amely egy esztendő alatt a pragmatikát nem hozta, módot és alkalmat adjak arra, hogy a következő ev alatt — remélhetőleg egy másik kormány — azt beterjessze figyelmébe ajánlom ennek és a következő kormánynak a következő határozati javaslatot <olvassa): «Utasítsa a Képviselőház a magyar királyi kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottaknak . megígért szolgálati pragmatikát terjessze egy éven belül a képviselőház elé és emeltesse törvényerőre.» De ha még csak azt látnám, hogy az igen t. kormány a pragmatikái, a nagy nemzeti munkaprogrammba beígért pragmatikát nem hozta, ezt talán valahogyan még meg tudnám magyarázni. Bár én nem a Ház elé hoztam volna, — azt mondják más sürgősebb kérdések voltak szőnyegen — de nem tudom megérteni, miért csonkították állandóan a szerzett jogokat és miért nyirbálják például hónapról-honapra az államvasutak pragmatikáját. Pedig az államvasutaknak már volt pragmatikája. Méltóztassék visszaállítani legalább ezt a pragmatikát és ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): «Utasítsa a Képviselőház a magyar királyi kormányt hogy a vasutasok részére az 1907:L. te. az 1914:AV11. te alapján biztosított pragmatikát egy even