Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-214

36 Az országgyűlés képviselőházának 214­dítványa megindokolását. (Folytonos zaj. — HalljMk! Halljuk a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Weltner Jakab: T. Képviselőház! A Nem­zeti Munkahét gondolata olyan országban, ahol a (munkanélküliség egyre emelkedik, hasznos és üdvös; gondolat volna. Örömmel kell üdvözölni, hogy végre, amikor imár a me­zőgazdasági érdekekkel törődtek valamit, tö­rődnek azokkal à imiunkásokkal is, akik im­már harmadik esztendeje vannak munka nél­kül, harmadik esztendeje szenvedik a munka­nélküliség minden nyomarúságát. A Nemzeti Munkahét azonban nem a munkának az ün­nepe volt, a Nemzeti Munkahét csak ürügyül szolgált arra, hogy egy politikai agitációt, egy politikai szervezést készítsenek elő (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) A Nemzeti Munkahét ürügyül szolgált arra, ihogy a fő­városiban az egységespárt zászlót bonthasson, és hogy az egységespárt, itt mint politikai párt megalakulhasson. Nemzeti munka csak annyi­ban történt, hogy munkát adtak azoknak, akik a közhivatalokból ki voltak vezényelve, akiket kirendeltek, hogy vasárnap délelőtt és délután nagyobbítsák azt a tömeget, amelyet a Nem­zeti Munkahéten meg akartak nyerni. A Nem­zeti Munkahét politikai része belefullalt a rész­vétlenségbe. Óriási tömegeket akartak össze­toborozni, negyedmillió eimlberről beszéltek, és a legvérmesebb számítások szerint is csak 10—15.000 eimJbert lehetett összeszámítani. (Kál­mán István: Miért fáj ez magának!) Eögtön jmegimondom., hogy miért. Azért fáj, 'mert a hatóság imiinden erőszakával, minden terrorjá­val vezényelték ki oda az embereket; azért fáj ez nekem, inert a miniszterelnök úr annak­idején azt ígérte, hogy politikai szervezkedés terén szabad lesz a verseny, és most azt lát­juk, hogy ezzel ellentétben, nemcsak hogy nem szabad a verseny, hanem minden szabad, amit az egységespárt akar^ egységespárti felvonu­lások, egységespárti zászlóbontások^ — nekünk pedig a gyűléseinkre is azzal vezénylik ki a rendőrkapitányokat, hogy bizonyos dolgokról, fasizmusról, hitlerizimusról, Dollfussról nem szabad beszélni, .mert ha erről .beszélünk, fel­oszlatják a gyűléseinket. (Peyer Károly: Es húszezer pengőt kértek a fővárostól erre a célra, amit éhező, nyomorgó emberektől von­tak el! A levesosztogatástól vonták el ezt a pénzt! — Zaj. — Elnök csenget.) Tényleg el­jutottunk oda, hogy a fővárosban a rendőr­tisztviselő azzal kezdi az elnököt figyelmez­tetni, hogy fasizmusról, reakcióról, hitleriz­nmsról nem szabad beszélni. (Kabók Lajos: Még Gömbösről sem szabad beszélni!) Ha már arról van szó, hogy a politikai szervezkedés szabadságát biztosítsuk, engedjék meg egyszer azt, hogy mi is kísérletet tegyünk, annak bizonyítására, hogy ki mögött van a főváros népe, engedjék meg, hogy a szociál­demokratapárt is tüntető felvonulás okát ren­dezhessen, s meg fogják látni, hogy minden kényszer, minden erőszak nélkül a tízszerese vonul fel annak a tömegnek, amelyet itt óriási plakátokkal, erőszakkal össze tudnak csődí­teni. (Propper Sándor: Miért csinálják köz­pénzekből s miért nem csinálják pártpénzből! — Egy hang a jobboldalon: Nincs pénzünk! — Propper Sándor: Ha nincs pénzük, hová tet­ték? — Peyer Károly: Háromszázezer pengőt a miniszterelnöki sajtóiroda utalt ki! Mi tör­tént ezzel a pénzzel? — Zaj. — Elnök csenget.) Ez csak az egyik része a Nemzeti Munka­hét politikai zászlóbontásának. A másik része ülése 1933 november 16-án, csütörtökön. már sokkal koimJolyahb. Előre kijelentem, ahogy a miniszterelnök úr, aki kijelentette, hogy nem akar diktátor lenni, diktátori pózban tetszel­gett magának és olyan kijelentéseket tett, amelyeket égy alkotmányos államban a leg­határozottabban vissza kell utasítani. Tiltako­zunk olyan kijelentések ellen, amelyekkel az ország első köztisztviselője egy nagy politikai pártot sérteget, tiltakozunk az ellen, hogy köz­pénzekből fizetett köztisztviselők azokat a pol­gárokat sértegessék, akik adójukkal hozzá­járulnak az államháztartáshoz. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy nem akar diktátor lenni, de egy diktátor minden jellegzetességével, el­kapatottságával és gőgjével mondott ítéletet száz- és százezrek felett, akik a szociáldemo­kratapárthoz tartoznak. A miniszterelnök úr dühbe gurult, amikor valaki az általános, egyenlő és titkos választójogot, az egységes­nárt programmját. a 97 pont egyikét rekla­málta. Minek kell akkor dühbe gurulni, ami­kor azt reklamálják, ami benne van az önök programmjában? Azt mondotta a miniszter­elnök úr, hogy (olvassa): «Ez az általános, egyenlő és titkos demokrácia, ez a nyugati demokrácia, ez a gerstli-demokrácia (Egy hang a szélsőbaloldalon: Jellemző ez az ő nagy böl­csességére!) már egyszer elvezetett oda, hogy ez a nemzet majdnem elveszített mindent. Es nem erről van most szó. Az úgynevezett ál­talános, titkos gerstli-rendszer mindenütt a vi­lágon lealkonyodóban van, s ennek helyébe mi is az öncélú magyar gondolatot tesszük.» Hogyan beszélhet a miniszterelnök úr saját programm ja ellen? Vagy komoly az az úgy­nevezett nemzeti munkaterv, vagy nem ko­moly. A miniszterelnök úr itt már számos esetben kijelentette, hogy nyílt szavazással nem lesz többé választás, csak titkos szavazás­sal. Milyen tapintatlan, milyen meggondolat­lan dolog nyugati gerstli-demokráciáról be­szélni, a viszonyoknak milyen félreismerése azt mondani, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog napja mindenütt lealkonyo­dóban van. Ügy látszik, a .miniszterelnök nem olvas újságot. Mert a hitlerizmus, az olasz fasizmus és a dollfussizmus, ez a vergődés, amelyet szintén követendőnek találnak — még nem jelenti az egész világot. Angliában győze­delmesen tör előre a munkáspárt. (Peyer Ká­roly: Hitler már készül csomagolni!) Norvé­giában, Dániában és mindenütt az egész vilá­gon, ahol a nyugati demokráciák vannak, a legutóbbi választásokon a szociáldemokrata­pártok törnek diadalmasan előre. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt látjuk min­denütt, Svájctól egész Norvégiáig és Finn­országig. De vannak polgári demokráciák is, és ezektől a polgári demokráciáktól könyörög­nek önök revíziót. (Peyer Károly: Itt ünne­peltük az angolokat, a gerstli-demokratákat!) Ezt nem lehet elvitatni. Itt voltak az angol képviselők a karzaton, s önök felállással és tapssal tüntettek mellettük. Hirdetik, hogy már 176 angol képviselő van (Peyer Károly: Csupa gerstii-demokrata!) a revízió mellett, s örömmel regisztrálják kéthasábos címekkel, hogy Franciaországban is vannak követői a magyar revízió gondolatának. Nem tapintat­lan elszólás-e nyugati gerstli-demokráciáról beszélni azért, mert dübe gurul a miniszter­elnök úr, amikor a saját programmját, az ál­talános titkos választójogot reklamálják? Ez az első része a dolognak és arra vonatkozik, hogy a miniszterelnök úr megtagadja az ál ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom