Képviselőházi napló, 1931. XVIII. kötet • 1933. október 24. - 1933. december 05.

Ülésnapok - 1931-224

Az országgyűlés képviselőházának É2k ülése 193$ december 4.-én, hétfőn. i%t azonban mondja csak meg őszintén a népszerűtlenség okait is. A népszerűtlenség ugyanis abban gyökerezik, hogy ezeket a tisztviselőket éppen ez a rendszer politikai kortesszolgálatokra, a dolgozó társadalom ellenőrzésére használja fel. (Rakovszky Tibor; Farkas Béia!) Ahol ez nines meg, ahol a tisztviselőben több a gerinc és nem teljesít ilyen szolgálatot, ott a mi népünk egyáltalában nem tisztviselőgyűlölő (Rakovszky Tibor: Ez így van!) s szívesen látja a kötelességét pontosan, lelkiismeretesen teljesítő és a népért dolgozó tisztviselőt, de nem látja szívesen azokat, akik reá a jármot rakják. Ha a miniszterelnök úr nemzeti munkatervét és azt a párthatározatát nézzük, amelyre a miniszterelnök úr hivatkozott, akkor ennél a nyugdíjtörvényjavaslatnál, amelyet vártunk s amelyet beharangoztak, egészen más elgondolásokat hittünk. Hiszen a nemzeti munkatervbe azok a szimpatikus, egy magyar jogállamban feltétlenül szükségelt tisztviselői követelések mind be vannak állítva, kezdve a szolgálati pragmatikától, végig a tisztviselői függetlenségig. Mi tehát azt vártuk, hogy ha ide egy törvényjavaslat kerül, az ezekkel a kérdésekkel feltétlenül fog foglalkozni. Azt vártuk, hogy a nyugdíj terén az igazság elve fog érvényesülni, mert mi nem vagyunk azon a nézeten, mint a miniszterelnök úr, hogy azoknak, akik 1924 előtt mentek nyugdíjba, kevesebb lehet a kenyerük, mint azoknak, akik 1924 után mentek nyugdíjba. Nekünk éppen ellenkezőleg, az a meggyőződésünk, hogy azok. akik 1924 előtt mentek nyugdíjba, a magyar^ nemzet életének egyik legnehezebb korszakában tették tönkre idegeiket, ma pedig, a világháború után, mégis csak: nyugalmasabb a helyzet. Mi tehát ezeket a különbségtételeket ebből a szempontból inem is helyeseljük. Vártuk azt, hogy a kategóriák kérdése igazságosan rendeztessék, vártuk az egész vonalon a takarékosság nevében a, nyugdíjkérdés reformálását, rendezését. Ezek helyett kénytelen vagyok azzal a közmondással élni; parturiunt montes, nascitur ridiculus anus. Mert, mire hivatkozik, a kormány a javaslat indokolásában? Arra, hogy három elgondolást akar keresztülvinni: egyfelől a racionalizálásnak akar a segítségére lenni, másodszor, a takarékosság elvét akarta érvényesíteni és azután az álláshalmozásokkal kapcsolatban az igazságosság elvét akarta érvényesíteni. Ha tehát én ebből a. szempontból nézem ezt a nyugdíj törvényjavaslatot, — amely nem is nyugdíj törvényjavaslat, hanem voltaképpen egy novella, az intézkedések egy különleges tömege — meg kell állapítanom, hogy ezeket a, célokat ez a törvényjavaslat nem közelíti meg. Beszélek először a közigazgatás egyszerűsítéséről és a racionalizálásról. Erre a racionalizálásra a magyar állam már milliókat költött, még sincs belőle semmi, s ha így haladunk, nem is lesz. (Rakovszky Tibor: Csak egy kormánybiztos!) Méltóztassanak csak megfigyelni, hogy ez a törvényjavaslat beleillesztve abba a jogvidékbe, amelyhez tartozik, a tisztviselői jogba, a paragrafusok dzsungel jét jelenti,, amelyek között az eligazodás nehéz. Általában a kormányzat újabb alkotásai mind ugyanezt mutatják. Ugyanilyen volt a gazdatörvényjavaslat, amelyet a napokban tárgyaltunk, ugyanilyen volt a belügyminiszter úr törvényjavaslata a közigazgatás egyszerűsítéséről, amely talán életbe sem lépett. Ezek mind olyan törvények, amelyek éppen a tisztviselő, az alkalmazott társadalom számára mindig nehezebbé és nehezebbé teszik az anyagot, úgyhogy ha annak megismerése már nekik is fejtörést okoz és nem -tudnak a pragrafusok és rendeletek dzsungel jében eligazodni, akkor hogyan tudna eligazodni laikus ember, akire ezeket a rendelkezéseket alkalmazzák $ Amint méltóztatnak látni, ez a törvényjavaslat szintén ilyen rendelkezésekből áll, mert hiszen maga az egész 2. §., mint egy idegen virág, a mi fegyelmi jogunkba be sem illeszthető. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Itt annyi zavar, annyi alkalmazási visszaélés és annyiféle ' kimagyarázkodás lehet a jövőben, hogy egyáltalában nem szolgálja még azt a célt sem, amelyet^ a kormány ezáltal megközelíteni akar. Mi vártunk egy szép munkát, annál is. inkább,, mert az előző kormányzati rendszer a maga B.-listajávai már igen sok kárt okozott, amikor javakorban lévő, munkaerős embereket emelt ki a közszolgálati stallumokból, de helyettük újakat is hozott, sokszor kevés-bbé alkalmasakkal pótolta a régieket és a szellemi proletariátus egész seregét teremtette meg. En azonban ennél a javaslatnál is kénytelen vagyok keresni azokat a nemes értékeket, amelyek éppen a mi nemzeti államunkban, nemzeti államunk alkotmányos és jogrendszerében nyilatkoznak meg, amely nemes érték nemzeti életünknek egyik legkiválóbb sajátossága. így elsősorban hivatkoznunk kell a tisztviselő függetlenségére. A szolgálati pragmatika követelése, már nem tudom, hányadik évtizedet jubilálja, benne van abban a narancshéjszínű füzetben is. Régebbi időkben, a Habsburgok idejében nem adták meg a szolgálati pragmatikát a tisztviselőknek azért, mert a tisztviselőknek sokszor olyan kötelezettséget kellett teljesíteniük, amiért nem merték azt megadni. Most pedig, az úgynevezett nemzeti kormányzat idején, nem lehet más oka a szolgálati pragmatika megtagadásának, mint az, hogy egy párt vagy egy rendszer a maga uralmát minden körülmények: között fenn akarja tartani. Emlékszem, hogy ^ Gaal Gastont, a mi vezérünket, hányszor s hányszor részesítették támadásban, amikor a parlamentben a tisztviselők mellék jövedelmeit el akarta vonatni, amikor a tisztviselőkre vonatkozólag az összeférhetlenség elveinek érvényesítését kívánta, amikor a tisztviselőknek a politikai szolgálat alól való mentesítését kívánta, s az ezzel visszaélő tisztviselők ellen eljárást kívánt indítani. Gaal Gastont úgy állították be, mint a tisztviselői társadalom ellenségét, pedig soha a magyar tisztviselői karnak jobbakarója és igazságosabb elbírálója nem volt Gaal Gastonnál, hiszen ő csak a bűnt ostorozta, a hűn elnémítására kellett volna egy javaslat, amely azonban most is hiányzik. Ha pedig azt nézem, hogyan fest ez a pragmatika ebben a javaslatban, akkor azt látom, hogy a 2. § a—b) pontjai szerint, ha a megszüntetett állások betöltőit nem lehetett elhelyezni, akkor nyugdíjba kell őket küldeni, ha pedig a fegyelmileg megbüntetett tisztviselőt nem lehetet áthelyezni, akkor nyugdíjba kell küldeni. Voltaképpen magasabb büntetést alkalmazunk ezzel és az a «lehetett» szó voltaképpen a kormány diszkrecionális jogkörétől függ, tehát sokkal egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy ezek rendelkezési állapotba he-